20-25 év múlva járhat ember a Marson
Húsz-huszonöt év múlva megvalósulhat az ember Marsra utazása Alekszandr Danyiljuk, a CNYIIMAS (a gépgyártás központi tudományos kutató intézete) orosz állami űripari vállalat igazgatója szerint, írja az MTI. Az orosz szakember szerint ehhez csak a következőkre van szükség:
- világméretű összefogás
- a vezető űrügynökségek nemzetközi programjainak egyesítése
- a különböző országokban kidolgozott műszaki eljárások összehangolása
- a rendelkezésre álló eszközök és anyagi források összevonása
Danyiljuk szerint ez a nemzetközi összefogás megvalósul, és a Mars-projektek egyesítésével elindulhat 20-25 év múlva egy expedíció a vörös bolygóra.
Dmitrij Rogozin, az űrkutatásért és űriparért is felelős orosz miniszterelnök-helyettes múlt hétfőn bejelentette, hogy Oroszország számára elsődleges cél a Hold és a Mars meghódítása. A Roszkoszmosz állami űrkutatási hivatalt és egy sor minisztériumot arra utasítottak, hogy az orosz tudományos akadémiával és a Roszatom állami céggel együtt dolgozzanak ki javaslatokat a világűr távolabbi térségeinek kutatásáról szóló nemzeti programra.
A miniszterelnök-helyettes elvárása visszafogottan csak annyi, hogy
- megteremtsék Oroszországban a feltételeket ahhoz a minőségi technológiai ugráshoz, amely a világűr természeti kincseinek, a napenergiának, a Hold és a Mars, valamint az üstökös zóna forrásainak kiaknázását tenné lehetővé.
Oroszországban a tervek szerint még az idén megkezdik a nukleáris fűtőelemek kipróbálását a leendő atommeghajtású űrhajók számára. A világűr távolabbi részeinek kutatásához szükséges, nukleáris hajtóművel ellátott szállító és energiaellátó modul létrehozatalán az úgynevezett modernizációs elnöki bizottság 2009-ben hozott határozata alapján, együttműködnek a Roszatom és a Roszkozmosz vállalataival.
A tervek szerint a jövő orosz űrhajóiban gázzal hűtött, kompakt nukleáris reaktorban hozzák majd létre a szükséges energiát, a hajtómű tolóerejét pedig elektromos töltésű atomok, azaz ionok felgyorsításával érik el.