Sikeresen felszállt a rakétahajtású Hattyú
Sikeresen útnak indították a Nemzetközi Űrállomás felé vasárnap az Orbital Sciences nevű amerikai társaság Cygnus elnevezésű teherűrhajóját, tudósít az MTI.
A jármű az egyesült államokbeli Virginia állam Wallops szigetéről emelkedett a magasba egy 41 méter hosszú, Antares típusú rakétával. A kilövést az amerikai űrkutatási ügynökség (NASA) internetes csatornája élőben közvetítette.
A mintegy 1660 kilogrammos rakományban élelem, tudományos felszerelések, illetve egyéb kellékek vannak.
Az Orbital Sciences űrhajója a tervek szerint szerdán ér a 425 kilométeres magasságban Föld körüli pályán keringő Nemzetközi Űrállomásra.
A teherűrhajóba a kirakodás után hulladékot tesznek, amely visszatéréskor a járművel együtt elég a légkörbe érve.
Ez a magánvállalat második küldetése, az első Cygnus típusú járművet januárban lőtték fel. Az amerikai űrkutatási hivatal 1,9 milliárd dollárt fizet az Orbital Sciencesnek azért, hogy utánpótlást szállítson legalább nyolc alkalommal 2016-ig. Hasonló szerződést kötöttek a SpaceX céggel is, ezért az amerikaiak már nem szorulnak rá az orosz űrhajók közreműködésére.