Elza
-4 °C
4 °C

Minden eddiginél erősebben rengett a föld az izlandi vulkán körül

2014.08.26. 16:15

A korábbiaknál erősebb földrengés volt Izlandon, a Bardarbunga nevű tűzhányó körül. Az 5,7-es rengés kedd hajnalban történt. Egy új webkamerát is a vulkánra irányítottak, így már három nézetből figyelheti, hogy mikor tör ki a vulkán.

Az izlandi hatóságok szombaton elővigyázatosságból elrendelték a legmagasabb, vörös légi közlekedési riasztást. Ennek az volt az oka, hogy a vulkanológusok szerint a láva alulról olvasztja a felette levő gleccserjegét, ezért közel lehet a kitörés. Miután ez elmaradt, egyel alacsonyabb, narancssárga színűre módosították a riasztási szintet.

"Továbbra sem tudjuk megmondani, hogy abbamarad-e (a vulkán tevékenysége)" – mondta Palni Erlendsson, az izlandi meteorológiai intézet munkatársa, aki szerint "lehetetlen megjósolni" a kitörést. A gleccser alatti vulkán környékét már múlt szerdán lezárták a turisták elől, miután a térséget több ezer kisebb földlökés rázta meg.

2010-ben egy másik izlandi tűzhányóból, az Eyjafjallajokulból a levegőbe került szilárd részecskék miatt egyhetes káosz alakult ki a nemzetközi légi közlekedésben, több mint 100 ezer járatot kellett törölni.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport