
A helymeghatározás agyi folyamata ért Nobelt idén
További Tudomány cikkek
-
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni
- Bíróság helyett az ágyban oldják meg a vitákat a csimpánzok
- Észre sem vesszük, pedig utasként is komoly traumával jár, ha gázol a vonat
- Holdra szállt a magyar vízszimatoló, negyven percig működött
- Már világszerte minden tizedik nő ettől szenved, mégis rengeteg tévhit övezi
Göran Hansson, a stockholmi Karolinska Intézet titkára magyar idő szerint délelőtt fél tizenkettőkor jelentette be az idei orvosi Nobel-díjasok nevét. A legrangosabb tudományos elismerést 2014-ben John O'Keefe, illetve May-Britt Moser és Edvard Moser, vagyis egy házaspár kapta. A hivatalos indoklás szerint a tudósok olyan agysejteket fedeztek fel, amik az ember helymeghatározást és az útvonalkeresést segítik. A szakemberek munkája arra adott választ, hogy működik az agyban az a folyamat, aminek eredményeképp tudjuk, hol vagyunk, illetve kidolgozzuk, hogy jutunk el a célpontunkhoz.
A díjazottak eredményei együtt arra az évezredes kérdésre adtak választ, hogy honnan tudjuk, hol vagyunk, és hogy tudjuk kitalálni, hogy merre menjünk, ha egyszer elindultunk valahova. A helysejtek és a gridsejtek a térbeli tájékozódást teszik lehetővé. A helysejtek mondják meg, hol vagyunk, a gridsejtek válaszolják meg, hogy az aktuális pozícióhoz képest hol vannak más helyek, amik helyzetét korábban már megismertünk. A helysejtek és a gridsejtek az agy két eltérő területén helyezkednek el, az előbbiek a hippokampuszban találhatók, az utóbbiak a mediális entorhinális kéregben helyezkednek el.

O'Keefe arra jött rá patkánykísérletek során 1971-ban, hogy az agyban a különböző helyek különböző sejtcsoportokat aktivizálnak, és az így kialakított agyi térkép segít abban, hogy tudjuk, hol vagyunk éppen.
A Moser házaspár 30 évvel később fedezte fel a rendszer másik felét, ők jöttek rá arra, hogy más típusú sejtek akkor aktivizálódnak, amikor a patkányok egy korábban már feltérképezett helyszín közelébe érnek. Ezeket a sejteket gridsejteknek nevezték el 2005-ben kiadott eredményeikben.
A bejelentést követő sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a folyamat számos állatfajnál megfigyelhető, ráadásul nem egyetlen érzékszerv adatai alapján működik, hanem egy sor információ feldolgozása árán működik.

A felfedezés azt írja le, hangzott el újságírói kérdésre, hogy működik az agy ezen funkciója, ami azért fontos mert így pontosabban lehet kutatni az Alzheimer-kórban szenvedő betegeket szolgáló gyógymódot.
Tavaly hárman kapták, egyikük sem számított rá
Hogy mennyire nem számítanak a díjazásra a jelöltek, jól mutatja, hogy a tavaly bejelentett három győztes közül az egyik, Thomas Südhof épp autóban ült, és azt hitte, hogy egy barátja hívja, hogy segítsen neki, mert eltévedt. „Ez most komoly? Atyaég!”– reagált elsőre, aztán némi zavart nevetés után kért egy kis időt, hogy félreálljon. „Ööö... Izé... Ne haragudjon, meglepődtem.” Südhöf dadogva vallotta be, hogy bár sokat gondolkozott a díjról, nem számított rá igazán, hogy meg is kapja. Annak ellenére sem, hogy egy hete egy másik, szintén jelentős orvosi kitüntetést, a Lasker-díjat vette át New Yorkban.
A 2013-as orvosi és élettani Nobel-díjat három tudósnak ítélték oda, akik a sejtek transzportfolyamatainak rejtélyét fejtették meg. Minden egyes sejt molekulákat állít elő és szállít, ilyen például a véráramba kerülő inzulin, vagy az idegsejtek közt áramló neurotranszmitterek is. Ezek a molekulák apró hólyagocskákban, úgynevezett vezikulákban közlekednek. A három Nobel-díjas tudós fedezte fel azokat a mechanizmusokat, amelyeknek köszönhetően ezek a csomagok mindig a megfelelő helyre kerülnek, a megfelelő időben.
Az amerikai Randy Schekman fedezte fel a vezikulák irányításáért felelős géneket, James Rothman a fehérjék anyagszállítással összefüggő mechanizmusát írta le, Thomas Südhof pedig a vezikulák tartalmának pontos célba juttatását szabályozó jeleket tárta fel. A három tudós által megismert transzportrendszer hibái különféle betegségekkel hozhatók összefüggésbe, többek közt a diabétesszel, az immunrendszer rendellenességeivel és idegrendszert érintő kórokkal.
A sejteknek ugyanolyan problémákat kell megoldaniuk, mint egy teherkikötőnek: különböző terméket kell leszállítani a megfelelő helyre, a megfelelő időben. A sejtek hormonokat, neurotranszmittereket, citokineket és enzimeket termelnek, amelyek egy részét a sejten belül kell célba juttatni, a többit azonban a sejten kívülre kell leszállítani. A sejtszervecskék között és a sejten kívülre egyaránt apró, membránnal lehatárolt hólyagocskák szállítják el a molekulákat. A Nobel-díjas tudósok arra a kérdésre találták meg a választ, hogy a vezikulák vajon honnan tudják, mikor és hová kell elvinniük a szállítmányukat.
Freudot nyolcszor jelölték
Az orvostudományi Nobel-díjat 1901 óta most ítélték oda 105. alkalommal. Eddig összesen 204 tudóst díjaztak, 38 alkalommal kapta egy, 33 alkalommal két és 35 alkalommal három tudós megosztva. A 204 kitüntetettből 11 a nő, akik közül csak Barbara McClintock vehette át 1983-ban egyedül a díjat, amit amúgy történelme során 9 alkalommal nem ítélték oda senkinek.
Az eddigi legfiatalabb kitüntetett a 32 éves Frederick G. Banting volt 1923-ban, a legidősebb Peyton Rous, aki 87 éves volt, amikor 1966-ban neki ítélték a díjat. Családi díjazásban részesült 1947-ben a Cori házaspár, Gerty és Carl mindketten megkapták az orvosi Nobel-díjat. A díjazottak átlag életkora 57 év, a legidősebb élő kitüntetett az 1920-ban született Edmond H. Fischer amerikai tudós, aki 1992-ben kapta meg a díjat.
Érdekesség, hogy a többi jelölt kilétéről ötven évig nem közölhető információ, ennak lejártával derülhetett csak ki például, hogy Sigmund Freud osztrák pszichiátert 8 alkalommal jelölték, de egyszer se kapta meg a díjat.
Jön a többi díj
A díjak kihirdetése október 7-én a fizikai Nobellel folytatódik, amit 8-án, szerdán a kémiai díj követ. Az irodalmi Nobelt 9-én, csütörtökön, a béke-Nobel-díj győztesét 10-én, pénteken jelentik be.

Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz: Semmilyen konkrét megrendelést nem adtam, hogyan alakítsák ki a szolgálati villát
A Honvédelmi Minisztérium vizsgálja az ügyet.
március 4., 07:23
- Tudomány
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni
Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.
4 perce
- Külföld
Folytatódik a vámháború: Kanada és Kína is lépett
Megtorló intézkedésekkel válaszolnak az amerikai lépésre.
március 4., 08:58
- Belföld
Orbán Viktor bejelentése után két új főszereplőt kaphat a magyar politika
Bemutatjuk a két politikust.
március 4., 08:32
- Belföld
Demokratikus Koalíció: Érted perelünk, ha disznóságot követtek el veled szemben
Gyurcsány Ferenc perre menne a lakossági vízfogyasztókért.
március 4., 08:35
- Külföld
Mentális problémákkal küzdő férfi okozta a mannheimi tragédiát
Korábban gyűlöletbeszéd és ittas vezetés miatt már elítélték.
március 4., 08:18
- Külföld
Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal
Pár órával azután találkozik amerikai kollégájával, hogy Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását.
március 4., 08:53
- Futball
A víz az úr: a heves esőzés miatt elhalasztották a mérkőzést
Árvízveszélyes helyzet alakult ki.
március 4., 08:39
- Futball
120 millió eurós gigaajánlat készülhet Szoboszlai Dominikért
Korábban már összeboronálták a Real Madriddal is.
március 4., 08:18
- Külföld
Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását
Az amerikai elnök beváltotta a fenyegetését a Volodimir Zelenszkijjel történt szópárbaj után.
március 4., 06:06
- Vélemény
Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?
A progresszív hadállások megszólalásaiból a tehetetlen düh árad, mert az a helyzet, ami.
március 4., 09:28
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Külföld
Oroszország hatalmas offenzívát indított még a béketárgyalások kezdete előtt
március 4., 05:51
- Futball
Sorozatban ötödször nyert, és már a negyedik helyre kapaszkodott a rekordgyőztes
Az elmúlt hetekben a BL-ből és a kupából is kieső gárda a bajnokságban vigasztalódhat.
március 4., 09:12
- Külföld
Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot
Az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel is gyanúsítják.
március 4., 06:59
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Belföld
Alaposan megmérte a Publicus a tiszások és a többi kormányváltást akaró reményeit
Megszereztük a közvélemény-kutató legfrissebb anyagát.
március 4., 07:03
- Belföld
Egyre melegebb, tavaszias időnek örülhetünk
Összességében nyugodt, napos idő várható a tavasz első hetében.
március 4., 05:54
- Külföld
Új rekord született Luxemburgban a reptéri drogfogásokban
Soha annyi kokaint nem találtak még korábban, mint legutóbb.
március 4., 09:11
- Külföld
Jön az arab válasz Trump gázai Riviérájára és a palesztinok kitelepítésére
Az arab országok inkább Kairó vezetésével építenék újjá a Gázai övezetet.
március 4., 06:16
- Külföld
Az elmúlt egy évben csökkent a menedékkérők száma, de még így is egymillióan próbáltak Európába jönni
Többségüket valószínűleg ki fogják toloncolni a tagállamok.
március 4., 06:18
- Bajnokok Ligája
A Real Madrid botladozásai után már Szoboszlai Dominikék a BL favoritjai
Ugyanakkor a Liverpoolra vár a legnehezebb feladat a nyolcaddöntőben.
március 4., 06:15
- Külföld
Egy felmérés szerint Ukrajna nem fogja megadni magát az oroszoknak
A többség még mindig folytatná a harcot.
március 4., 06:30
- Külföld
Ferenc pápa különleges jelzővel vonulhat be a történelembe
A 88 éves egyházfő betegsége miatt egyre kevésbé tervezhet már nagyobb utazásokat.
március 4., 06:14
- Külföld
Világrekord-esélyes harcsát fogtak ki a Dunából
Magyar rekordert taszíthatnak le most a trónról.
március 4., 06:12
- Belföld
A megengedett sebesség duplájával száguldott egy autós a 6-os főúton
A szabálytalanul közlekedő autóst a rendőrség 210 ezer forintos közigazgatási bírsággal sújtotta.
március 4., 06:16
- Külföld
Két turistabusz csapódott egymásba Barcelonában, több mint ötvenen sérültek meg a balesetben
A tájékoztatás szerint négy ember állapota válságos.
március 4., 06:51
- Kultúr
Irdatlan botrány kerekedett, egész Olaszország tajtékzik
Tommy Cash, az észtek Eurovízió-győztes dala verte ki a biztosítékot.
március 4., 06:18
- Belföld
Emberöléssel gyanúsítják a tyúkolban holtan talált tízéves kisfiú anyját
A kisfiú szobafogság elől menekülhetett az ólba.
március 4., 07:46