Nem lehetne Ferihegyen kiszűrni az ebolát
Miután az Ebola Nyuga-Afrikából a légiközlekedés segítségével terjedt el Európába és az Egyesült Államokba – csak pár embert megfertőzve –, ezért sokakban felmerült, hogy a járványt már a repülőtereken meg kell állítani. Az érintett országokban a szűrést be is vezették, de most több helyen egy második kaput akarnak létesíteni.
The Lancet brit orvosi hetilap MTI által szemlézett legújabb számában azonban kanadai kutatók igyekeznek csillapítani az Ebola-szűrésekhez fűződő reményeket, mondván: a halálos vírus sújtotta Guinea, Libéria és Sierra Leone utasszűrései hatékonyak, viszont mivel a 21 napos lappangási időhöz képest a repülési idő rövid, ezért kevés haszonnal járna, ha érkezésük után azonnal újra megvizsgálnák az utasokat.
Az érkezéskor végrehajtott újabb szűrés Karman Khan, a torontói St. Michael kórház munkatársa szerintbiztonságérzetet adhatna, ám a legjobb esetben is csekély előnyökkel járna, és a hatékonyabb járványellenes intézkedésektől vonná el a forrásokat
Az ebolajárvány sújtotta nyugat-afrikai országokból egyébként leggyakrabban Ghánába, Szenegálba, Nagy-Britanniába, Franciaországba és Gambiába utaznak. A légi utasok több mint 60 százalékának úti céljai olyan szegényebb országok, ahol a beérkező ebolabetegek azonosítása és a fertőzés felbukkanására való reagálás komoly kihívások elé állítaná a hatóságokat.
A tanulmánnyal ellentétben az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) igen szkeptikus a helyi szűrések hatékonyságával kapcsolaban: az ő számításaik alapján az érintetteknek csak mintegy 20 százalékát lehet kiszűrni még optimális kontroll esetén is.