Túl korán fékeztek a lezuhant űrrepülő pilótái?

2014.11.03. 09:05
Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint évek óta folyamatosan kapta a biztonsági kockázatokról szóló szakértői figyelmeztetéseket Sir Richard Branson brit nagyvállalkozó Virgin Galactic nevű cége, amelynek egyik kísérleti űrjárműve próbarepülés közben lezuhant, és a gép egyik pilótája meghalt.

A Virgin Galactic egy olyan légi járművet fejleszt ki, amelyet egy hordozó repülőgép visz fel a magas légkörbe, és onnan saját rakétahajtóművével emelkedik tovább 100 kilométeres magasságba, a világűr határára. A cég turistáknak kínálja az űrutazás élményét, fejenként és utanként 250 ezer dollárért.

A repülésekre több mint hétszáz foglalás érkezett eddig. Az utaslistán a sztárvilág olyan nevei is szerepelnek, mint Tom Hanks, Justin Bieber, Ashton Kutcher és Leonardo DiCaprio.

A Virgin azt remélte, hogy már 2015 elején fogadhatja az első űrturistákat, akik a cég ígérete szerint megtapasztalhatják a súlytalanságot, mint az igazi űrhajósok, és a világűr pereméről csodálhatják meg a Föld látványát.

A The Sunday Times című tekintélyes vasárnapi brit konzervatív lap által idézett szakértők szerint azonban ebből legalább 2020-ig nem lesz semmi.

John Zarnecky professzor, a brit űrügynökség tudományos tanácsadó bizottságának elnöke a lapnak nyilatkozva kijelentette: a szerencsétlenség öt évvel veti vissza a fejlesztést, írja az MTI.

Egy másik vasárnapi konzervatív brit lap, a The Sunday Telegraph a birtokába került email-üzenetekre és egyéb dokumentumokra hivatkozva azt írta, hogy az elmúlt években sok szakértő figyelmeztette Branson cégét az űrrepülőgéphez kifejlesztett rakétahajtómű veszélyeire. A lap által idézett vezető szakértők egyike, Carolynne Campbell már 2007 óta rendszeresen felhívta a Virgin Galactic és az amerikai szakhatóságok figyelmét arra, hogy a jármű üzemanyagához használt oxidáló anyag, a dinitrogén-oxid (N2O) tulajdonságairól még nem tud annyit a tudomány, hogy ezt az anyagot az utasszállító légi járművek számára egyértelműen biztonságosnak lehessen tekinteni. "A fogászati alkalmazás alapján a kéjgáz könnyen kezelhető anyag, de egyszerűen túl kevés információnk van arról, hogy viselkedik nagy mennyiségű, nagy nyomás alatt tartott gáz. Kritikus lehet a hőmérséklet gyors változása", nyilatkozta Campbell.

Más szakértők azt állapították meg most előkerült korábbi figyelmeztetéseikben, hogy a Virgin Galactic elavult tesztelési módszereket alkalmaz, és a teszteket nem veti alá független ellenőrzésnek. Mások szerint viszont a fejlesztés 2004 óta folyik, így túlzás lenne azt állítani, hogy a cég látványosan sürgeti a projektet.

A vasárnapi brit sajtó felidézi, hogy a hajtómű földi próbái közben már 2007-ben is történt egy robbanás, amelyben három technikus meghalt, többen megsérültek.

A mostani baleset a kaliforniai Mojave sivatag felett végzett pénteki próbarepülés közben történt. A földről készített felvételsorozat azt mutatja, hogy a SpaceShipTwo nevű jármű leválik a hordozógépről, beindul rakétamotorja, ám másodpercekkel később robbanás történik, és a gép darabjaira hullik szét. Egyes források szerint előfordulhat, hogy a gép speciális, a visszatéréshez használt szárnyállását aktiválták rossz időben, és ez vezetett ahhoz, hogy a SpaceShipTwo még a levegőben darabokra szakadt. A roncsokat vizsgáló szemtanúk szerint az üzemanyagtartályok közül legalább egy sértetlennek tűnt, vagyis lehet, hogy a gép nem felrobbant, hanem összetört.

A speciális fékezőszárny elméletileg csak a visszatéréskor állhat a megfelelő pozícióba, ahol úgy nyújt exra légellenállást és fékezőerőt, hogy a gép nem veszít a stabilitásából és az irányíthatóságból. Az esetet elemző szakértők szerint a speciális szárnyállás aktiválásához két lépés kell: egyrészt a pilótáknak ki kell nyitniuk a szárnyat rögzítő kapcsolót, ezt általában csak a hangsebesség 1,4-szeresénél szokták megtenni, másrészt kézzel át kell állítaniuk a szárnyöget. A pénteki balesetben a fékszárny azonnal  mozogni kezdett, ahogy az űrrepülőt lekapcsolták a hordozórepülőről.

Az egyik pilóta életét vesztette a szerencsétlenségben, a másik ejtőernyővel földet ért, de súlyosan megsérült. Az eset vizsgálata folyamatban van, a Virgin azonban már bejelentette, hogy a fejlesztés nem áll le: 2015 elejére repülésre kész állapotba hozzák a jelenleg nagyjából hetven százalékban elkészült, kettes számú SpaceShipTwo-t, és folytatják a teszteket.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport