Arnold, Levente
17 °C
27 °C

Turisták színezték át a Yellowstone termálvizes medencéit

2014.12.22. 13:00

Most sárga, kék, zöld és vörös színekben pompáznak a Yellowstone Nemzeti Park termálvizes medencéi, de egy matematikai modell szerint nem volt ez mindig így. A Montana State University és a Brandendurg Egyetem munkatársai megállapították, hogy a turisták által bedobált érmék és más szennyeződések hatására megváltozott a természetes vizek összetétele, és ezzel a színük is. 

A kutatóknak nem is kellett nagyon közel menni a forróvizes forrásokhoz, pusztán optikai eszközökkel, kamerákkal, infrahőmérőkkel és spektrométerekkel vizsgálták meg azokat. Ahogy a tanulmány egyik szerzője megjegyezte, az egész csak egy jó mókaként indult, de viszonylag gyorsan kiderült, hogy fontos ismeretekre tettek szert.

Azt eddig is tudni lehetett, hogy a termálmedencék színét a felszín alatti áramlatok és az ott élő baktériumok határozzák meg. Az új modell azonban tudományos módszerekkel kereste meg az összefüggéseket, hogy a kémiai és fizikai tényezők miként befolyásolják a látványt.

A Morning Glory Pool nevű medencével kapcsolatban megállapították, hogy az 1880-as és 1940-es évek között, amikor a hőmérséklete  sokkal magasabb volt, valószínűleg sötétkék volt a vize. Az évizedek alatt felhalmozódott szennyeződések és érmék miatt megváltozott a forrás hőmérséklete, és a színe naracssárga, sárga és zöld keverékére változott.