Móric
5 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Jöhet az első európai űrkikötő

2015.03.04. 16:33

Nagy-Britanniában nyílhat az első űrkikötő Európában, miután kedden a brit kormány bejelentette, hogy teljes mellszélességgel támogatja a tervet. Az állomás a tervek szerint 2018-ban kezdené meg a működést, és a kereskedelmi űrjáratok mellett nagysebességű nemzetközi repülőjáratok is indulnának róla.

Az első hírek tavaly júliusban érkeztek a tervről, akkor még nyolc lehetséges helyszínnel. A kormány most ezek körét is szűkítette, az öt megmaradt jelölt a skóciai Campbeltown, Glasgow Prestwick és Stornoway, az angliai Newquay és a walesi Llanbedr. A végleges űrkikötő elkészültéig a brit Királyi Légierő egyik repülőbázisa is felmerült átmeneti helyszínként.

A bejelentés három hónapos egyeztetés eredményeként született, de a kormánynak már a kezdetektől tetszett az ötlet, mert szívesen látnák az országot a kereskedelmi űrrepülés piacvezető nagyhatalmaként. Az űrkikötő jó első lépés lehet, olyan cégeket akarnak az országba vonzani vele, mint a SpaceX és a Virgin Galactic.

Az űrutazás mellett a nemzetközi légiforgalmon is nagyot lendíthet majd az új reptér, az Ausztráliába tartó járatok menetideje például tizennégyről mindössze két órára rövidülhet. Persze mindez egyelőre még messzebb van, mint Londontól Sydney. A következő lépés az lesz, hogy a kormány pontosabban meghatározza, milyen űrkikötőt szeretnének, hogy el lehessen kezdeni ajánlatokat kérni a kivitelezésre.