NASA: Már a mi életünkben találkozunk a földönkívüliekkel
További Tudomány cikkek
Soha ilyen nyíltan nem beszéltek még felelős tudósok a Földön kívüli élet lehetőségéről, mint a NASA tudósai egy keddi beszélgetésen. A NASA vezető kutatója, Ellen Stofan egy Washingtonban tartott fórumon állt elő a bejelentéssel: a jelek szerint már a mi életünkben létrejöhet a találkozás a földönkívüli lényekkel.
Azt hiszem, hogy egy évtizeden belül határozott jeleket találunk a Földön kívüli életre, 20-30 éven belül pedig bizonyítékaink is lesznek
- fogalmazott a kutató. Ezek szerint 2025-re már tudhatjuk, hol és milyen lények élnek odakinn.
"Tudjuk, hogy hol keressünk, és azt is tudjuk, hogy hogyan" - fokozta a hallgatóság izgalmát a kutató. "A legtöbb esetben már rendelkezünk a szükséges technológiával, és ezeket hamarosan már alkalmazni is tudunk."
Az űrhajós is biztos a létezésükben
Hasonlóan határozott véleményt fogalmazott John Grunsfeld, aki korábban saját szemével tekinthetett bele a világűr mélységeibe. Az egykori űrhajós, a NASA egyik kutatási vezetője két konkrét helyet is megemlített beszédében. "Azt hiszem, hogy egyetlen generációra vagyunk a saját naprendszerünkben [a jelek felfedezésétől], legyenek azok a jeges Holdon, vagy a Marson, és egy generációra egy másik naprendszer egyik bolygójától."
A NASA bolygókutatója, Jim Green hosszabban beszélt a Marsról. A bolygó jégsapkái arra engednek következtetni, hogy felszínének felét egykor tengerek borították. Nem is rövid ideig, 1,2 milliárd évig hullámoztak a vörös bolygó óceánjai. "Úgy véljük, hogy ilyen hosszú idő éppen elég az élet kialakulásához." - szögezte le a bolygókutató az LA TImes szerint.
A közelben vannak
Az Independent cikke szerint a kutatók biztosak abban, hogy a földönkívüliek itt vannak a saját naprendszerünkben, és a Tejútrendszer valamelyik bolygóján is. A kutatók szerint esélyes például a Jupiter két holdja, az Europé és a Ganimédesz, sőt, a Szaturnusz jeges holdja, az Enceladus is, amelynek jeges felszíne alatt tengerek rejteznek.
"Határozottan nem az a kérdés, hogy ha, hanem hogy mikor" - fogalmazott talányosan Jeffery Newmark, a NASA kutatója, akit az LA Times idézett.
A kutatók azonban nem akarták, hogy hirtelen túl nagyok legyenek a várakozások. "Nem kis zöld emberekről beszélünk - mondta Stofan. - Apró mikrobákról van szó."
Clinton a földönkívüliek támadásáról
Érdekes, hogy nem sokkal korábban beszélt az egykori amerikai elnök is a földönkívüliekről. Bill Clinton egy tévés beszélgetésen szögezte le, hogy valószínű, nem vagyunk egyedül az Univerzumban.
Nem lepődnék meg, ha egy nap meglátogatnának minket. Csak remélem, hogy ez nem úgy zajlik majd, mint a Függetlenség napjában.
Az egykori elnök kijelentette, hogy még ennek is lenne haszna, mert így végre összefogna az emberiség. "Talán ez lehetne az egyetlen esély, hogy összefogjon a megosztott emberiség. Az emberek közti különbségek jelentéktelenné válnának, ha egy külső ellenség fenyegetne minket."