Az egyetlen ellenfél, amit Muhammad Ali sem tudott legyőzni

Kézremegés, lassú mozgás, az arcmimika megszűnése, izommerevség, depresszió, lassú de biztos teljes leépülés – az előrehaladott Parkinson-kór tüneteit mindenki felismeri. A betegséggel küzdő hírességek, mint a legendás bokszoló Muhammad Ali, vagy a színész Michael J. Fox miatt a Parkinson az egyik legtöbb figyelmet kapó betegség a világon, a gyógyítása, sőt, a kialakulásának megértése mégis elég távol van még az orvostudomány számára. Pedig hatalmas energiákat fordítanak erre, és a legkisebb eredmény is milliók számára könnyíthetné meg az életet.

A Parkinson-kór egy degeneratív idegrendszeri betegség, kicsit leegyszerűsítve az okozza, hogy az agyban ismeretlen okok miatt elsorvadnak, majd elpusztulnak azok a sejtek, amelyek a dopamint termelik. A dopamin egy hormon, amit az idegrendszer az ingerek közvetítéséhez használ. A Parkinson-kór előrehaladásával gyakorlatilag az történik, hogy az egész idegrendszerben lassan megszűnik az információáramlás, a kommunikáció.

A betegség tipikusan 50-60 éves kor után alakul ki, ezer emberből átlagosan 1-2-t érint, de ez az arány a 65 év feletti korosztályban akár a tízszeresére is emelkedhet. Általában évekbe telik, mire a tünetek annyira zavaróvá válnak, hogy orvoshoz forduljon a beteg, ezért csak becslések léteznek arra, hogy hány embert érint a Parkinson. Magyarországon 15 és 30 ezer közé teszik az érintettek számát, világszerte nagyjából 6 millióra. Tipikusan a modern kor betegségének tartják, de valójában már a középkorban is létezett.

Ismerd meg az ellenséged

Mivel a Parkinson tüneteit a dopamin hiánya okozza, a kezelésének fő iránya az, hogy a hormont külső forrásból pótolja a beteg - nagyjából úgy, ahogy a cukorbetegek beadják maguknak az inzulint, amit a hasnyálmirigyük már nem képes termelni. Ez sajnos csak tüneti kezelést jelent, ami ugyan a betegek életminőségét hosszú ideig képes javítani, és a betegség hatásait elfedni, de a Parkinson előrehaladtával nem csak a dopamint termelő, de az azt átvivő sejtek is elhalnak.

A teljes gyógymódot tehát az hozhatná el, ha sikerülne a sejthalál folyamatát megelőzni vagy visszafordítani. Ehhez persze először az kellene, hogy megértsük a folyamat elindulásának okát és mechanizmusát, de jelenleg sajnos ez sem megy. Ezen változtathat a 2013-ban elindított BRAIN projekt, amit tíz év alatt 300 millió dollárral támogat az amerikai kormány, és ami a kutatók reményei szerint olyan eredményeket hozhat az agykutatásban, mint a Human Genome Project hozott a kilencvenes években a genetikában.

Nagy erőkkel zajlik annak kutatása is, hogy hogyan lehet megelőzni a betegség kialakulását. A statisztika azt mutatja, hogy jelentősen alacsonyabb a parkinsonosok aránya azok körében, akik sok kávét fogyasztanak, illetve dohányoznak. Úgy tűnik, a koffein, illetve a nikotin valamiképpen stimulálja és erősíti a dopaminnal kapcsolatos idegsejteket – más kérdés, hogy a Parkinson-kockázat csökkentése megér-e egy függőséget, vagy a tüdőrák kockázatának növelését. Szintén kimutatták a védő hatást egyes antioxidánsok (így a C- és D-vitamin), illetve az ösztrogén hormon esetében. Utóbbi megfigyelés egybevág azzal, hogy a nőknél alacsonyabb a Parkinson-kockázata, mint a férfiaknál, akikben ez a hormon kisebb mennyiségben található meg.

Gyógyítani, nem kezelni

A tüneti kezelés mellett a Parkinson gyógyítására koncentráló kutatások nagyjából három irányba haladnak:

• genetikai kutatásokkal igyekeznek feltérképezni a betegség kialakulásának okát, és végső soron a megelőzésre találni módszert;
• különféle hatóanyagokkal próbálják megvédeni a dopamintermelő sejteket és a receptorokat a pusztulástól;
• és ha ez már késő, sebészeti megoldásokkal igyekeznek helyreállítani azokat.

A genetikusok eddig 24 génvariánst tártak fel, amelyek összefüggésben vannak a betegség kialakulásának magasabb kockázatával. Az ügyet bonyolítja, hogy a Parkinson csak az esetek kis részében örökletes, a kockázatot növelő génvariációk bárkiben ott lehetnek. A genetikai háttér feltérképezése mindenesetre nagy lökést adhat a hatékony szűrő, és kockázatfelmérő módszerek létrehozásához. Ez pedig akkor is jó hír, ha gyógymód még nincs: minél korábbi stádiumban kezdik a tüneti kezelést, annál tovább tartható fenn a beteg jobb életminősége.

A Parkinson-kór ellen bevethető, neuroprotektív szerek fejlesztése kicsit hasonló a rákkutatáshoz: mivel a tudósok nem értik pontosan a betegség kialakulásának okát és folyamatát, gyakorlatilag mindent kipróbálnak ellene, ami csak eszükbe jut, és ami csak egy kis pozitív eredményt mutat, azt nagy erőkkel kezdik el kutatni. Jelenleg is legalább tucatnyi vegyülettel zajlanak reménykeltő kutatások, de a klinikai tesztekig még egyik sem jutott el.

A sejtvédelem jelenleg legelőrébb tartó kutatása egy speciális fehérjére épül, ami a dopamintermelő sejteket lebontó fehérjéket bontják le – kicsit bonyolult a dolog, mivel azt a kutatók is csak sejtik, hogy az alfa-szinuklein aktív szerepet játszik a Parkinson kialalkulásában. Mindenesetre az biztos, hogy ez az anyag jellemzően nagyobb mennyiségben van ott a parkinsonosok agyában, mint az egészséges emberekében. Az alfa-szinuklein ellen ható antitestekre épülő vakcinát már tesztelik, egérkísérletekben biztató eredményeket mutat.

A sebészeti megoldások közül reménykeltő eredményeket mutat az idegsejt-átültetés, illetve az elpusztult ingerületátvivő sejtek funkcióját szénszálas nanocsövekkel kiváltó megoldás. Ezek a kísérleti módszerek egyelőre borzasztó drágák, és nem is valószínű, hogy tömegesen valaha alkalmazhatóak lesznek.

Sebészeti módszer, de csak tüneti kezelés az úgynevezett mélyagyi stimuláció (deep brain stimulation, DBS), amit azoknál a betegeknél hasznéálnak, akiknél a gyógyszerek már nem képesek enyhíteni a betegség tüneteit. A DBS annyi tesz, hogy elektródákat ültetnek az agyba, és rajtuk keresztül elektromos impulzusokkal stimulálják az idegrendszert, és egyes agyterületeket. Ezek az impulzusok képesek semlegesíteni azokat a téves üzeneteket az agyban, amelyek a betegség tüneteiért, például a kézremegésért felelősek. Fontos azonban, hogy ezzel magát a betegséget nem lehet megszüntetni, vagy visszafordítani.

Bekavar a placebo

A Parkinson-kór ellenszerének kutatását nagyban nehezíti, hogy ennél a betegségnél a szokásosnál is jóval erősebb a placebohatás – az a jelenség, amikor a beteg állapota nem a kezeléstől javul, hanem magától a tudattól, hogy őt most meggyógyították. A placebo működésének megfejtése az orvostudomány egyik legkomolyabb feladata, de a Parkinson-gyógymódok, főleg a kockázatos sebészeti eljárások tesztelését különösen megnehezíti.

Sejtátültetéseknél és hasonló műtéteknél a dupla vaktesztet, ami kiszűri a placebohatást a kísérlet eredményéből, csak úgy lehet elvégezni, ha a valódi transzplantáció mellett elvégeznek egy ugyanolyan – komplikált, drága és kockázatos – agyműtétet, amiben csak a konkrét sejtbeültetés nem történik meg. Ez a sham-műtétnek nevezett operáció az, ami a Nature magazin cikke szerint eddig a legígéretesebb kísérleti módszereket is elbuktatta.

Legalább három kutatás ért el a dupla vakteszt fázisába olyan eredményekkel, hogy a műtéten (a retinából, illetve a mellékveséből származó sejtek átültetése, és génterápia) átesettek 40-50 százaléka számolt be az állapota javulásáról egy évvel a beavatkozás után. A dupla vakteszt azonban azt mutatta, hogy egyik esetben sem volt kimutatható különbség a valódi, és a kamu műtéten átesettek állapotjavulása között – vagyis a gyógymód valójában semmit nem használt.

Mindenesetre a kísérletek azt mutatják, hogy a placebohatás, vagyis az agyunk saját ereje akár tíz évvel képes visszavetni a Parkinson kifejlődését – vagyis a betegség semmiképpen nem gyógyíthatatlan, csak még nem találtuk meg a kulcsot hozzá.