Japán azt tervezi, hogy 2018-ban, de legkésőbb 2019 elején űrszondát küld a Holdra egy tudományos misszió keretében. A tervet hétfőn mutatta be a kormánynak a japán űrkutatási ügynökség (JAXA). Az ambiciózus projekt része annak az erőfeszítésnek, hogy Japán az űrkutatás terén lépést tartson a riválisokkal, köztük Kínával. A JAXA közölte, hogy még pénzügyi támogatást kell szereznie a SLIM (Smart Lander for Investigating Moon) projekt megvalósításához - írja az MTI.
Japán régóta a világ egyik vezető űrkutató nemzete, és az első ázsiai ország volt, amely 1970-ben Föld körüli pályára állított egy műholdat. Az utóbbi években azonban az űrkutatási program háttérbe szorult a bizonytalan büdzsé miatt. Az 1998-ban indított és műszaki hibák miatt akadozó Mars-misszió zátonyra futott, és végül 2003-ban letettek róla.
A kelet-ázsiai ország 2007-2008-ban egy éven át a Holdtól mintegy 100 kilométerre keringetett egy űrszondát. A most bejelentett tervek szerint viszont már a Hold felszínén végeznének kutatást. Ennek részeként a Holdra egy négylábú, 150 kilogrammos eszközt juttatnak az Epsilon nevű japán rakéta segítségével.
A rivális Kína időközben nagy lépéseket tett előre, és Oroszország és az Egyesült Államok után 2013-ban a harmadik országként sikerült űrszondát küldenie a Holdra. Japán űrprogramjának soha nem képezte részét a legénységgel történő űrrepülés, japán asztronautákat ugyanakkor találni a Nemzetközi Űrállomáson (ISS).
A JAXA hosszú távra szóló javaslatai között a holdkutatás számos további lépcsőfoka szerepel, így robot- és távirányítású szondák állomásoztatása a Holdon abból a célból, hogy méréseket végezzenek és többféle - például szeizmológiai vagy topográfiai - szempontból is megvizsgálják az égitestet. A program 2025-től tervezett utolsó szakasza magában foglalja emberek Holdra küldésének lehetőségét is nemzetközi együttműködés keretében.