
Pocsékul lehet tanítani a kísérleti tankönyvből
További Tudomány cikkek
-
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni
- Bíróság helyett az ágyban oldják meg a vitákat a csimpánzok
- Észre sem vesszük, pedig utasként is komoly traumával jár, ha gázol a vonat
- Holdra szállt a magyar vízszimatoló, negyven percig működött
- Már világszerte minden tizedik nő ettől szenved, mégis rengeteg tévhit övezi
A kísérleti tankönyvekkel továbbra sem békélt meg a szakma. Miután a néhány hete bemutatott legújabb, a Horthy-kort is tárgyaló történelemkönyvről mi egész pozitívan írtunk, most a korábbiaknál is alaposabb bírálat jelent meg a középiskolás sorozat első kötetéről. A kritikát jegyző Dupcsik Csabát és az Indexes érettségi-videóban a történelemfeladatok rapid megoldását prezentáló Repárszky Ildikót elfogultnak is lehetne mondani - hiszen az ő sokat dicsért történelem tankönyv-sorozatukat is kivonták a forgalomból, amikor szakmai szempontokat nélkülözve szabta át az állam a piacot, ellehetetlenítve a magánkiadókat.
Hogy ne csak a levegőbe beszéljenek, Dupcsikék minden eddiginél részletesebb hibajegyzéket írtak az idáig is már sokat vitatott 9.-es kísérleti törikönyvről. Ez az a kötet, aminek a magyar őstörténeti fejezetét az MTA is bírálta, de idáig főleg csak erről a rövidebb részről volt szó - a kísérleti tankönyv szerkesztői ennek megfelelően azt kommunikálták, hogy a tankönyv többi részével ezek szerint senkinek nincs komoly baja.
A szerzőpáros a Történelemtanárok Egylete oldalán megjelent mostani kritikával ezt akarta cáfolni, és bizonyítani, hogy Németh Györgyék könyvében végig nagyon sok a szakmai baki. Nem a szaktörténészi pontosságról van szó elsősorban, mert ennek úgyis alapnak kellene lennie - a fő kérdés szerintük, hogy a tankönyv mennyire tanítható, tanulható, vagyis főleg didaktikai szempontból nézték át a könyvet. Illetve annak egy kisebb részét, azt viszont tételesen, hogy ne mondhassák rájuk, hogy direkt szadista élvezettel kimazsoláztak néhány problémás mondatot.
Még az új tankönyveket morális alapon kritizáló kollégák, illetve a közvélemény sem biztos, hogy szembesült a kötet ilyen mértékű szakmai hiányosságaival – nem csoda, mert magunk sem hittük volna, mielőtt a mikroszkóp lencséje alá nem helyeztük a kötetet
— írják. Ők úgy látják, vannak az egész kötetre jellemző koncepcionális problémák, például, hogy nem tisztázzák megfelelően az alapfogalmakat, főleg a társadalamtörténethez tartozókat. Egyébként is túlsúlyos a politikatörténet - de ez az egész magyar történettudomány nagy részére igaz.
Repárszky és Dupcsik szerint a Kísérleti csak a nevében kísérleti. Néhány dolognál a tankönyvszerzők úgy tesznek, mintha ők találták volna fel a spanyolviaszt, de módszertani értelemben valójában a kötet nem újító, és ami fontosabb: nem minőségi csere. A bírálók szerint egyáltalán nem minden fejezetben látszanak a legújabb történettudományi eredmények - pedig a szerkesztők ezt is szokták hangsúlyozni.
Sok a forrás, de a szemelvények, képek elemzéséhez a diákok a könyvekből nem kapnak útmutatót, nem jelenik meg a forráskritika, nincs információ a forrás szerzőjének szempontjairól, motivációiról, elfogultságairól sem. A látványos képanyag inkább illusztráció, valójában nem a tananyag része: nem irányulnak rájuk feladatok, néha az sem derül ki, hogy mi látható a képen. A térképek a kritika szerint igazi katasztrófa sújtotta terület, súlyos történelmi és topográfiai tévedésekkel. Előfordul, hogy a konkrét, térképhez kapcsolódó kérdést biztosan nem lehet megválaszolni a térkép alapján.

Miközben a szerkesztők nagy hangsúlyt fektetnek a digitális tananyagra, az a mostani formájában elég esetleges. Időnként túl evidens dolgok vannak benne, máshol éppen az ellenkezője a hiba. Repárszky Ildikó és Dupcsik Csaba úgy látja, sokszor nem egyértelmű, hogy az ide betett anyagokat a tanároknak vagy a diákoknak szánták vajon a tananyagfejlesztők. A részletes hibalistát és a kapcsolódó érveket a bírálók tanulmányában megtalálják a Történelemtanárok Egylete oldalán, ha szeretnék, összevethetik magával a tankönyvvel, az szintén online olvasható.

Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal
Pár órával azután találkozik amerikai kollégájával, hogy Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását.
március 4., 08:53
- Belföld
Demokratikus Koalíció: Érted perelünk, ha disznóságot követtek el veled szemben
Gyurcsány Ferenc perre menne a lakossági vízfogyasztókért.
március 4., 08:35
- Külföld
Mentális problémákkal küzdő férfi okozta a mannheimi tragédiát
Korábban gyűlöletbeszéd és ittas vezetés miatt már elítélték.
március 4., 08:18
- Külföld
Folytatódik a vámháború: Kanada és Kína is lépett
Megtorló intézkedésekkel válaszolnak az amerikai lépésre.
március 4., 08:58
- Belföld
Orbán Viktor bejelentése után két új főszereplőt kaphat a magyar politika
Bemutatjuk a két politikust.
március 4., 08:32
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz: Semmilyen konkrét megrendelést nem adtam, hogyan alakítsák ki a szolgálati villát
A Honvédelmi Minisztérium vizsgálja az ügyet.
március 4., 07:23
- Külföld
A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”
Nem aratott osztatlan sikert a magyar miniszterelnök bejelentése.
16 perce
- Futball
A víz az úr: a heves esőzés miatt elhalasztották a mérkőzést
Árvízveszélyes helyzet alakult ki.
március 4., 08:39
- Futball
120 millió eurós gigaajánlat készülhet Szoboszlai Dominikért
Korábban már összeboronálták a Real Madriddal is.
március 4., 08:18
- Belföld
Alaposan megmérte a Publicus a tiszások és a többi kormányváltást akaró reményeit
Megszereztük a közvélemény-kutató legfrissebb anyagát.
március 4., 07:03
- Vélemény
Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?
A progresszív hadállások megszólalásaiból a tehetetlen düh árad, mert az a helyzet, ami.
március 4., 09:28
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Belföld
Egyre melegebb, tavaszias időnek örülhetünk
Összességében nyugodt, napos idő várható a tavasz első hetében.
március 4., 05:54
- Külföld
Oroszország hatalmas offenzívát indított még a béketárgyalások kezdete előtt
március 4., 05:51
- Külföld
Új rekord született Luxemburgban a reptéri drogfogásokban
Soha annyi kokaint nem találtak még korábban, mint legutóbb.
március 4., 09:11
- Külföld
Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását
Az amerikai elnök beváltotta a fenyegetését a Volodimir Zelenszkijjel történt szópárbaj után.
március 4., 06:06
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Futball
Sorozatban ötödször nyert, és már a negyedik helyre kapaszkodott a rekordgyőztes
Az elmúlt hetekben a BL-ből és a kupából is kieső gárda a bajnokságban vigasztalódhat.
március 4., 09:12
- Külföld
Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot
Az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel is gyanúsítják.
március 4., 06:59
- Külföld
Ferenc pápa különleges jelzővel vonulhat be a történelembe
A 88 éves egyházfő betegsége miatt egyre kevésbé tervezhet már nagyobb utazásokat.
március 4., 06:14
- Külföld
Jön az arab válasz Trump gázai Riviérájára és a palesztinok kitelepítésére
Az arab országok inkább Kairó vezetésével építenék újjá a Gázai övezetet.
március 4., 06:16
- Külföld
Két turistabusz csapódott egymásba Barcelonában, több mint ötvenen sérültek meg a balesetben
A tájékoztatás szerint négy ember állapota válságos.
március 4., 06:51
- Kultúr
Irdatlan botrány kerekedett, egész Olaszország tajtékzik
Tommy Cash, az észtek Eurovízió-győztes dala verte ki a biztosítékot.
március 4., 06:18
- Bajnokok Ligája
A Real Madrid botladozásai után már Szoboszlai Dominikék a BL favoritjai
Ugyanakkor a Liverpoolra vár a legnehezebb feladat a nyolcaddöntőben.
március 4., 06:15
- Belföld
A megengedett sebesség duplájával száguldott egy autós a 6-os főúton
A szabálytalanul közlekedő autóst a rendőrség 210 ezer forintos közigazgatási bírsággal sújtotta.
március 4., 06:16
- Külföld
Világrekord-esélyes harcsát fogtak ki a Dunából
Magyar rekordert taszíthatnak le most a trónról.
március 4., 06:12
- Külföld
Egy felmérés szerint Ukrajna nem fogja megadni magát az oroszoknak
A többség még mindig folytatná a harcot.
március 4., 06:30
- Külföld
Az elmúlt egy évben csökkent a menedékkérők száma, de még így is egymillióan próbáltak Európába jönni
Többségüket valószínűleg ki fogják toloncolni a tagállamok.
március 4., 06:18
- Belföld
Emberöléssel gyanúsítják a tyúkolban holtan talált tízéves kisfiú anyját
A kisfiú szobafogság elől menekülhetett az ólba.
március 4., 07:46