Sörre sör? Meggyötör.

A sörböjttől hosszas előzetes tájékozódás után nagyjából a következőket vártam:

• Eleinte nagyon éhes leszek, de 2-3 nap után ez elmúlik.
• Mivel kevesebb kalóriát viszek be, mint amennyire szükségem van, fogyni fogok, és fáradékony leszek.
• Megtanulom a különbséget aközött, hogy valamit csak úgy kívánok, vagy tényleg szükségem van rá.
• Spontán lincshangulatba fogok kerülni attól, ha látom, hogy valaki eszik, vagy csak megérzem a kaja illatát.

Ehhez képest az történt, hogy...

Első nap, szerda

• mérlegelés reggel: 71,6 kg
• elfogyasztott sör mennyisége: 2,5 liter

Mire megjelenik a beharangozó cikk, már túl vagyok a reggeli és a tízórai sörön (jobb híján ez a terv, minden étkezésre egy, aztán majd kiderül, hogyan esik jól). Meglepően kevés a „jaaa, alkoholmentes, deszaaaaar” típusú komment és levél, de ezzel párhuzamosan arra is rádöbbenek, hogy mostantól nincs visszaút, ha feladom, százezer ember előtt égek be. Második számú meglepetés: az alkoholmentes sör kimondottan finom. Életemben eddig talán egyszer ittam, akkor is véletlenül, és most kimondottan jólesik, rendes söríze van, munkaidőben sörízű dolgot inni pedig jó dolog, nem is hiányzik az alkohol belőle. Mondjuk a doboz felirata szerint van azért benne 0,5%. Vajon mennyire lehetek sörszagú? Mint kiderül, egyáltalán nem. Ez jó hír, a napi tömegközlekedésem komfortérzetének legalábbis biztosan. Az éhség egyelőre nem vészes, amikor kezd beindulni, rágurítok egy dobozzal, és elmúlik. Estére már nem kívánom különösebben a sört, de nem is kell erőltetni.

Még egy Epic Meal Time-epizódot is megnézek próbából, és ugyanúgy tudok röhögni rajta, mint máskor. Fog ez menni!

Második nap, csütörtök

• mérlegelés reggel: 70,7 kg
• elfogyasztott sör mennyisége: 3 liter

Hoppá, egyetlen nap alatt fogytam majdnem egy kilót, ezzel a tempóval nem lesz jó vége a hétnek. Reggel meglepően frissen ébredek, teljesen magamtól, pár perccel az ébresztőóra előtt. Lehet, hogy van valami a népi bölcsességben, hogy ha este már nem eszik az ember, akkor jobban alszik éjszaka, mert nincs elfoglalva a szervezete az emésztéssel? A metrómegállóban a pékségsor előtt elhaladva már nem annyira őszinte a mosolyom. Délben rendesen éhes vagyok, életemet és véremet adnám egy pizzáért. Miközben ma van a nagy 1932-es New York-i sörtüntetés évfordulója.

Email jön, sajtómeghívó a belga sörfesztivál megnyitójára, Budai Gyulával súlyosbítva, aztán facebookos meghívó egy másik sörfesztiválra; talán még egy Éhezők viadala-sajtóvetítés kéne mellé a hétre.

Délután bevetem a titkos fegyvert, a búzasört, szuperjól esik végre kicsit más ízt érezni a keserű mellett. Este mozi, az kicsit eltereli a gondolataimat az éhségről, bár a popcorn- és tortillazabálókat puszta kézzel meg tudnám ölni. Hazafelé a kocsiban beköszönt az a típusú éhség, amin már nem segít sokat az se, ha iszom rá. Remélem, ez a mélypont.

Harmadik nap, péntek

• mérlegelés reggel: 70,3 kg
• elfogyasztott sör mennyisége: 4 liter

Éhesen ébredek, pedig sosem szoktam rögtön reggel éhes lenni – hát, úgy tűnik, mégsem tegnap volt a mélypont.

Délre elfogy az otthoni készlet (ma szabadságon vagyok, szerelő jön, ügyeket intézek), leugrom a sarki Sparba, ahol szembesülök azzal, hogy messze nincs olyan választék alkoholmentesből, mint a múlt hétvégi (szombati, persze hogy) nagybevásárláson volt az Auchanban. Van viszont Hansegold és Gibelhof, amikről még életemben nem hallottam mint sörmárka, viszont 139 forint egy doboz, ami különösen annak fényében riasztó, hogy a következő legolcsóbb, a nem éppen gourmet Sárkány – alkoholos – sör is egy ötvenessel drágább. Később kiderül, hogy annyira nem is rossz. Most már folyamatosan éhes vagyok, és folyamatosan iszom. Viszont rájövök egy új trükkre: szobahőmérsékleten sokkal jobban esik a sör, mint hűtőhidegen. Érdekes, hogy a cukor, az édes íz nem hiányzik különösebben, pedig ettől előzetesen eléggé tartottam. Belefutok egy cikkbe a cukorfüggőségről és cukormegvonásról, nem túl megnyugtató, de már este tízre olyan fáradtnak érzem magam, hogy nincs erőm ezen parázni.

Negyedik nap, szombat

• mérlegelés reggel: 70,3 kg
• elfogyasztott sör mennyisége: 2,5 liter

Reggel már megint frissen és korán ébredek, ehhez hozzá tudnék szokni. Éhes vagyok, de csak úgy tompán, a háttérben. A mérleg szerint tartom a súlyom – úristen, lehet, hogy elértem a zent, ahogy a részmunkaidős szerzetes jósolta? Ha igen, akkor sem tart sokáig. Délre már olyan éhes vagyok, mint eddig csak esténként, a múlt szerdát megelőző életemben pedig konkrétan sohasem.

Teljesen véletlenszerűen kívánok meg ételeket, valami ilyesmi lehet terhes nőnek lenni. Mondjuk reggeli hányás-rosszullét nincs. Persze nem is lenne mit. Napközben a városban meg itt-ott azt veszem észre magamon, hogy már nemhogy nem zavar az ételszag, hanem egyenesen élvezem. A kajaszag ISTENI. A sört már nem kívánom, de amikor iszom, még mindig jólesik. Mivel szombat van, bepróbálok egy alkoholosat is este, elvégre mi bajom lehet. A feleségem választ, egy jó kis belga Delirium Tremenst, és ezen a ponton érzem, hogy igazán szeret. Egészen váratlan módon a négynapos éhgyomorra ráküldött 8,5%-os sör egyáltalán nem száll a fejembe, viszont nem is ízlik, úgy kell leküzdenem a becsület kedvéért. Nem esik jól a sör, ez már a vég. Eszembe jut, hogy most már, ha akarnám se hagyhatnám abba csak úgy hirtelen, csak fokozatos levezetéssel, és ettől nem vagyok boldog. Amikor nem erre gondolok, akkor általában a rántott húsra. Az is kiderül, hogy négy nap után először most vagyok sörszagú. Tessék, tudományos tapasztalat: a sörszag nem is a sörtől van, hanem az alkoholtól.

Ötödik nap, vasárnap

• mérlegelés reggel: 69,6 kg
• elfogyasztott sör mennyisége: 2,5 liter

A családi legenda szerint a dédnagymamám, aki két világháborúval, gazdasági világválsággal, ötvenes évekkel a háta mögött igazán tudta, mi az az éhezés, kanállal ette a zsírt a tepsiből a sült hurka mellől. Hát most úgy érzem, szó nélkül beszállnék mellé. Továbbra is frissen-vidáman és alig éhesen ébredek reggel, de már előre félek az estétől. Ebédre a feleségem szüleihez vagyunk hivatalosak, szerencsére nem túl jó az idő, mert egy kerti grillezést nem tudom, hogyan viselnék. Mozzarellás paradicsomleves, töltött csirke, Fekete-erdő torta, nekem banános sör. Ők esznek, én élménybeszámolok, mindenki jókat nevet, a banános pedig állati jól esik, mert végre nem ugyanaz az íz, amit ötödik napja folyamatosan érzek. Csak az a gond, hogy nem leszek kevésbé éhes tőle. Igazából már nem is emlékszem, milyen nem éhesnek lenni. Most van az, hogy már nem kívánom a sört, és ha iszom, az se segít.

Érzem, hogy kezdek ingerlékeny, ideges és idegesítő lenni – optimális lelkiállapot az adóbevalláshoz! Magam sem értem, hogyan, de tíz perc alatt végzek vele (jó, maga a szoftver már előre le volt töltve), és hisztérikus kacagásban török ki, ahányszor eszembe jut, hogy a SÖRalátét méretű és egyszerűségű adóbevallás mekkora utóPIA. Mindenesetre aki nekem mostantól azzal jön, hogy nem tudja megcsinálni magától az adóbevallást, azt először körberöhögöm, aztán ajánlom neki a sört meg az éhezést, az segít.

Hatodik nap, hétfő

• mérlegelés reggel: 69,8 kg
• elfogyasztott sör mennyisége: 3,5 liter

Meghalok, elpusztulok, kilyukad a belem, hányingerem van már a sör gondolatától is. Nem hiszem, hogy az emberiség történelmében valaha bárki volt már ilyen éhes, a hajótöröttek ilyenkor már rég nem gondolkodnak a kannibalizmuson. A sör szerencsére még lemegy, nem kell erőltetni. Vagy én vagyok rosszul összerakva, vagy a világ hazugsága, hogy 2-3 nap böjt után elmúlik az éhség, csak a harmónia marad, meg a megvilágosodás. Kicsit olyan ez, mint a magyar politika, ahol mindig azt ígérik, hogy még egy kicsit kell kibírni, aztán minden jó lesz. De valójában egyre csak rosszabb lesz. Nem is nagyon értem, hogyan sikerül a mára vállalt cikkemet befejezni, és nem is merek utólag beleolvasni, még a végén kiderül, hogy a tudatalattim átvette az irányítást, és véletlenszerű helyekre beleírta, hogy „joghurtot kérek sok szalonnával”. Aztán győz az akaraterő, délután addig iszom a sört, míg elmúlik az undor és az éhség is. Jön helyette az elementáris fáradtság, komolyan, délután háromkor simán el tudnék aludni ülve. Az egy dolog, hogy otthon a hűtőt kinyitva eszembe jut, hogy szemrebbenés nélkül megenném a macskakaját (ez valójában már legalább egy napja eszembe jutott), de most már a tökfőzeléket is, és ennél már tényleg nincs lejjebb. Azt hiszem, most értem minden tartalékom végére, este már az Amazing Race évadzáróját kell bevetni, hogy ne aludjak el szégyenszemre még sötétedés előtt. Közben lecsúszik még két sör, de már oly mindegy.

Hetedik nap, kedd

• mérlegelés reggel: 69,4 kg
• elfogyasztott sör mennyisége: 2 liter

Ez az utolsó nap. Már csak egészen kis kortyokban megy. És ennyi, ez a két mondat a teljes keddi jegyzetem. Egy merő visszaszámlálás az egész nap, bónusznak azzal a jelenettel, amikor a sörhas-referenciának használt régi öltönynadrágomba, amit egy hete még nem tudtam begombolni, most – meglepetés! – még mindig nem férek bele.

Azt persze nem tudom kategorikusan kijelenteni, hogy a léböjt, úgy ahogy van, értelmetlen. Azt mindenképpen, hogy az a mód, ahogy én csináltam – egy héten át, és csak egyféle itallal –, na az hülyeség. Jól csak nagyon ritkán éreztem magam tőle, és a végére teljesen szétestem. A dietetikus rendszeresen 1 napos, ritkábban végezve maximum 3 napos léböjtöt tart egészségesnek, és ezzel a magam egyhetes tapasztalatával felvértezve csak egyetérteni tudok: három nap után kezd el igazán rossz lenni a dolog. Megvilágosodás és spirituális élmények helyett azt tudom mondani:

Enni a legjobb dolog a világon. Ne csináljanak olyan hülyeséget, hogy direkt koplalnak. Ha fogyni akarnak, vagy egészségesen élni, egyszerűen mozogjanak többet, mint amennyit esznek.

Sört pedig most inkább ne lássak egy darabig.