Hamarosan munkához lát az üstökösre leszállt űrszonda

Sajtótájékoztatón árultak el részletet az ESA szakemberei a héten meglepetésszerűen felébredt Philae űrszonda jövőjéről. A szonda még tavaly novemberben landolt a 67P/Csurjumov-Geraszimnekó üstökös felszínén, azonban a tervekkel ellentétben nem maradt az előre kijelölt leszállási zónában, hanem távolabb pattogott onnan. A végső leszállóhelyen valószínűleg az oldalára dőlt, és egy hatalmas szikla is elállhatta a napfény útját, így az akkumulátorát napelemek segítségével feltöltő szonda 60 órányi megfeszített munkát követően hibernálta magát-

A szondával múlt szombaton sikerült újra kapcsolatot létesíteni, az ESA pedig szerda délelőttre tudta rendezni a sorokat annyira, hogy nagyjából el tudja mondani, mik a következő lépések.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy egyelőre még jó ideig a Philae általános állapotát mérik fel, illetve azt is ellenőrzik, hogy milyen körülmények között kell majd dolgozniuk a leszállóegységgel. Az adatok szerint a hőmérséklet rendszeresen a működéshez szükséges -45 Celsius-fokos minimum fölé emelkedik, a napelemek jó állapotban vannak, illetve a belső akkumulátor is jól működik. A szonda 10 műszere is készen áll a munkára.

A szakemberek elmondása alapján az is kiderült, hogy könnyen lehet, hogy tényleg nem is volt akkora tragédia, hogy a Philae nem a kijelölt helyen állt meg. Akkor ugyanis nagyjából márciusig tudott volna működni, utána túlmelegedett volna az árnyék nélküli, sík terepen amiatt, hogy az üstökös közben egyre közelebb került a Naphoz. A mostani helyszín árnyékai, azok, amelyek miatt a szonda kikapcsolt novemberben, valószínűleg megvédik az extrém melegtől a szerkezetet. Ez kivételes lehetőséget ad az ESA-nak, egy Napközelbe érő üstökösről ilyen minőségű mérési adata soha nem volt még az emberiségnek.

A Nap közelsége azonban elég sok problémát is okoz. Az egyik ilyen probléma nem is közvetlenüla Philae-t, hanem annak társát, az üstökös körül keringő műholdat, a Rosettát. A Rosetta több szempontból is fontos, például átjátszó állomásként szolgál a Philae és a Föld között: a leszállóegység először a műholdnak küldi el az adatokat, és az küldi el a Földre az adatcsomagokat, amiket aztán a Deep Space Network nevű, hatalmas antennarendszer kap el. Ahhoz azonban, hogy a kapcsolat ideális legyen a Rosetta és a Philae között, a Rosettának módosított pályán, az üstököshöz közelebb kell repülnie. Viszont ez azért baj, mert a napközelbe érő, egyre jobban felmelegedő, így aktívvá váló üstökösmagból kilövellő por, víz és gáz összezavarhatja a Rosetta irányítórendszerét.

A Rosetta ugyanis a csillagok alapján tájékozódik. Néhány könnyen azonosítható csillag helyéhez viszonyítva számolja ki a saját helyzetét, viszont az üstökös csóváját alkotó összetevők kitakarhatják a csillagokat a Rosetta érzékelői elől, vagy ami még rosszabb, a műhold csillagként érzékelheti a fényt visszatükröző porszemcséket. Korábban már volt egy eset, amikor a műhold lesodródott a pályájáról az útjába kerülő köd miatt, így a szakemberek most próbálnak olyan pályát kidolgozni, ami elég közel van a stabil kapcsolathoz, de akkor sem lesz veszélyes, ha a Rosetta vészmódba kapcsolva sodródni kezd.

Hogy később milyen tudományos méréseket végeznek el, még nem tudni pontosan. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, az elmúlt hét hónapban nem csak várták a kutatók, hogy a Philae magához térjen, hanem kidolgoztak egy nagyjából használható tervet arra az esetre, ha ez tényleg meg is történik. Az ellenőrzés után eleinte a kis energiaigényű feladatokat, például fotózást és a környezeti paraméterek leolvasását tervezik, és ahogy haladnak előre, úgy jöhet a tíz másik kísérlethez tartozó műszer is. Kiderült, hogy nagyon oda kell figyelni a tervezésnél, hiszen nemcsak a feladat elvégzéséhez, például egy mintavételhez kell elég energiát biztosítani a napelemekből vagy az akkumulátorból, de a feldolgozásra és az eredmények továbbítására is gondolni kell.

Összességében tehát továbbra is úgy tűnik, hogy a Philae első, tragikusan rövidre sikerült működési periódusa valójában csak a felkészülés volt a történelmi küldetés szerencsés, de ha lehet, még jelentősebb szakasza előtt. Az üstökösre szállás, a mintavétel és a helyszíni elemzés már eddig is sok olyan eredményt hozott, ami komoly fejvakargatásra késztette a korai univerzum kialakulását vizsgáló kutatókat, de egy napközelben száguldó, folyamatosan alakuló üstököst a felszínről megfigyelni valami olyasmi, aminél a Nobel-díj csak a kezdet, a tudományos eredmények az eredetünket kereső vizsgálgatok alapjait adhatják a következő néhány évtizedre.