Nitrogéngleccser és köd van a Plútón

„A Plútóról készült fényképeket elemezve újra bizonyítást nyert, hogy a tudomány nem alszik - mondjuk mostanában mi kutatók sem nagyon alszunk” - kezdte stílusosan a New Horizons újabb eredményeinek ismertetését Alan Stern, a New Horizons adatait elemző tudóscsoport egyik vezetője.

A sajtótájékoztatón több fontos felfedezésről beszéltek, ráadásul ezek egy része nem is a megközelítéskor készült felvételekből derült ki, hanem előtte vagy utána lőtt fotókon bukkantak rájuk a csillagászok.

Valami van a levegőben

Az egyik legérdekesebb minden új eredmény közül az a fotó, amit a szonda azt követően készített, hogy már elhagyta a Plútót. A felvételen a törpebolygó (amit mi a cikkben innentől csak bolygóként emlegetünk majd) sötét oldala látszik, egész pontosan a sötét korong, illetve a Plútó szokatlanul ködös-párás légköre.

A fehér csíkként látszó páraréteg jóval vastagabb, mint azt előzetesen gondolták a szakértők: akár 160 kilométer magasra is felnyúlhat az apró etilén és acetilén molekulákból álló köd. A kutatók szerint az sem lehetetlen, hogy a Plútón valami szeszélyes időjárási jelenség okozza ezt, ahogy arról is szó esett, hogy valószínűleg a most fagyott területekről kerül át a nitrogénhó a bolygó más, egyelőre még nem hóval borított részeire a szív formájú területről.

A kutatók szerint a bolygó vöröses felszínére is a légkörben rejlik a válasz. Az elemzések szerint a Nap UV-sugárzása bontja szét a légkör egyes részecskéit, és az ekkor képződő, tholin nevű szénhidrogén adja a vörös tónust a felszínnek.

A légkörrel kapcsolatos meglepetések itt nem értek véget: egy igazán furmányos mérés segítségével megmérték a Plútó felszíni légnyomását. Először a furmány: a Deep Space Network nevű, hatalmas teljesítményű rádióadó-vevőkből álló adatközlési hálózaton keresztül rádióhullámokat küldtek a Plútó felé, pont akkor, amikor a New Horizons elérte a bolygót. A rádióadás áthaladt a légkörön (és a felszín egy részén), a szonda vette az adást, és puff, máris volt egy halom adat arról, milyen tulajdonságú légkörről is van szó. Egyelőre még folynak az elemzések, de az már biztos, hogy a légköri nyomás jóval alacsonyabb, mint eddig bármi, amire a kutatók gondoltak.

További érdekesség, hogy a légkör korántsem olyan állapotban volt (mármint a nyomásadatokon túl), amire a NASA kutatói számítottak. A Plútó 1989 óta a pályája Naptól távolodó szakaszán jár, de az évszakok a Földhöz képest jóval durvábbak. A Plútó tengelye ugyanis nem 23 fokban dől meg, mint a Földé, hanem 120 fokban, ami elég extrém évszakokat jelent. Például az sem lehetetlen, hogy a légkör egy része egyszerűen kifagyott, és hóként hullott a felszínre, ez magyarázná, miért tűnt el a légkör tömegének fele két év alatt, mióta utoljára mérték. Ez a havas dolog egyelőre csak tipp, még az adatok sem igazán biztosak, az biztos, hogy a következő néhány hónapban lesz mit hozzátenni a tankönyvek Plútóról szóló fejezetéhez.

Egy jó jódli a Plútón?

De még ennél is hihetetlenebb az a kép, ami alapján a kutatók úgy gondolják: gleccserek vannak a Plútón. A Szputnyik-síkságnak nevezett területről (a szív formájú terület bal felső része) készült fotón látható alakzatokból arra következtetnek, hogy az elmúlt pármillió, esetleg pár tízmillió év során, vagyis geológiai szempontból tegnapelőtt komoly aktivitás volt, jégfolyamok mozdultak meg a bolygó felszínén, nagyjából úgy, ahogy a Földön a gleccserek szoktak. Nagy különbség, hogy itt nem vízjégről van szó, az a Plútón tapasztalható körülmények között meg sem moccanna.

A kutatók szerint nitrogénjég alkothatja a fotón jól kivehető, kavargónak tűnő területet. (Valójában persze most épp nem kavarog ott semmi, a kavargást itt évszázezredek alatt lehetne megfigyelni.) Erre a különleges gleccsertevékenységre utal még néhány dolog is, az egyik például az, hogy a korábban már említett, 3500 méter magas lábainál lévő alacsonyabb területekre is ez a nitrogénjég-gleccser nyomult be. Stern szerint az sem lehetetlen, hogy a jégrétegek alatt folyékony réteg van, de ehhez elég sok körülménynek kéne stimmelnie, például elég vastag, akár százméteres jégpáncél.

A beszámolón két dolgot hangoztattak folyamatosan. Az egyik az, hogy még nagyon az elején vagyunk a felfedezéseknek, még bőven, hónapokon át érkeznek majd az új adatok (képek például szeptember elejéig csak nagy ritkán). A másik, hogy sok, most részletezett eredmény igazából még csak előzetes vázlat, a végleges, tudományos pontossággal meghatározott tanulságok levonására még várni kell. Ettől függetlenül azért tudnak már most beszélni bizonyos dolgokról, mert látszik, mennyire keveset tudtunk korábban.

A bolygó körüli páraréteg a legjobb példa: korábbi számítások azt mondták, hogy alig 50 kilométer magas lesz az a réteg, amiről most egyetlen méréssel kiderült, hogy valójában akár háromszor ilyen vastag is lehet. A New Horizonstól kapott adatok tehát néha nem simán pontosítják az eddigi tudásunkat (ahogy a bolygó átmérőjével kapcsolatban is történt), hanem egyenesen megcáfolják a korábbi elméleteket.

Ettől nem nő vissza semmi

Persze most nem kell arra számítani, hogy holnap összeül a bizottság, ami törpebolygóvá sorolta át a Plútót, és ünnepélyes keretek között újra bolygóvá nyilvánítják. Tény, hogy egy halom érdekesség van a Plútón, és nagyon is megérte odaküldeni egy szondát. De hogy kivételes dolgokat látnánk? Ezt egyelőre nem állíthatjuk biztosan, gleccserszerűen viselkedő nitrogénjég-áramlatok máshol is lehetnek, például az Erisen, azon a törpebolygón, ami áttételesen törpebolygóvá rántotta vissza a Plútót is. Érdekes olvasni amúgy, mit gondol a Plútóról érkező eredményekről az a Mike Brown, akit sokan csak a Plútó gyilkosaként ismernek.

Ő és csapata fedezték fel 2005-ben az Erist, amelynek tulajdonságai miatt a Nemzetközi Csillagászati Unió kénytelen volt egy azóta is erősen vitatott meghatározást adni arra, mi is az a bolygó. Brown nagyjából három hete folyamatosan hajtogatja Twitteren, hogy semmi meglepő nincs az eredményekben, és egyelőre úgy tűnik, hogy nem a görcsös ragaszkodás a saját igazához hajtja. Szerinte a Plútón látottak érdekesek, helyenként tényleg olyasmik, amelyekhez hasonlót még nem láttunk, de ez nem jelenti azt, hogy ha az Erishez, vagy épp a 2007 OR10-hez küldtünk volna szondát, ne látnánk hasonlókat.

„Egy halom másik helyen is lehet hasonló a nitrogénjéggel. De jó móka megfigyelni mindezt a Plútón, mert így jobban megértjük a folyamatokat” - írta a Brown a NASA sajtótájékoztatója alatt. Igaza van, tényleg jó móka: erre utal, hogy a Plútóról szóló hírek nagyjából kétszázmillió emberhez jutottak el valamilyen közösségi médián keresztül, ráadásul kutatók tucatjai készülnek arra, hogy életüket a Plútóról érkező adatok feldolgozásának szánják. Törpebolygó vagy rendes, tök mindegy, a lényeg, hogy az ember már oda is eljutott.