Fű alatt lepi meg a világot Kína

Kína sokak szemében az iparosodás utáni világ minden problémájának megtestesítője, maga AZ ipari ország, ahol még a házak is szénből épülnek, a kohók éjjel-nappal izzanak, és kőolajban fürdetik a gyereket, de mindez úgyse látszik az állandó szmogtól. Pedig időközben az ország egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz, hogy levakarja magáról a környezetszennyezés élharcosának imidzsét, és minél előbb zöld útra térjen.

A negatív kép persze nagyon is megalapozott. Az ország egymaga szinte annyi szenet használ el, mint a világ többi része együttvéve, és az utóbbi évtizedek őrült tempójú gazdasági növekedésében a környezettudatos szempontok nem kaptak éppen kitüntetett helyet. Annyira súlyos például a levegőminőség helyzete, hogy a pekingi amerikai nagykövetség külön Twitter-csatornát tart fenn arra, hogy néhány óránként frissítsék az egészségügyi kockázatokat.

Részben éppen ez is lehet a változások indítóoka, hiszen az állandó szmog az lassan az embereket is kezdi annyira zavarni, hogy az már politikai szempontból is kockázatos lehet. Eközben az erősen az iparra támaszkodó, követhetetlen mértékű növekedés hosszú távú fenntarthatatlansága is a változtatás irányába tessékeli a vezetést.

Nemcsak a szédületes mértékű szénhasználatát igyekszik nagy erőkkel visszaszorítani a kormány, közben a másik oldalon egyre nagyobb energiát fordít a zöldülésre is. És egyre több pénzt is: csak tavaly  83 milliárd dollárt költöttek el környezetbarát beruházásokra, ami az éves magyar GDP 60 százalékának megfelelő összeg.

Ahogy az emberek Kínáról gondolkodnak, az inkább a korábbi évtizedekre volt jellemző

– ezt már Maria van der Hoeven, a Nemzetközi Energiaügynökség vezetője mondta, hozzátéve, hogy az ország több elismerést érdemelne az erőfeszítéseiért. Végtére is valójában

Emellett van der Hoeven azt is kiemelte, hogy bár továbbra is bőven épülnek széntüzelésű erőművek is, ezek sokkal modernebbek az eddig használtaknál, így azokat nyugdíjazni lehet, és ezzel is nő az energiahatékonyság.

Zöld út a változásoknak

Az egész zöldülési folyamat fontos mérföldköve, hogy Kína június végén hivatalosan is benyújtotta a kibocsátás-csökkentési céljait az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ), az idén decemberi nagy párizsi klímacsúcsra készülve. Az év végi konferenciát sokan nagy reményekkel várják, mert a jelek szerint ezúttal több az esély arra, hogy érdemi megállapodás szülessen, mint az utóbbi években bármikor.

A csúcsra minden résztvevő országnak le kell adnia, hogy milyen mértékben szándékozik hozzájárulni a klímaváltozás elleni harchoz. (Ez a nemzeti vállalás az Intended Nationally Determined Contribution, vagyis INDC.) A Kína által az ENSZ-nek benyújtott dokumentumból nemcsak a jövőre szóló tervek, de az ország 2014-es teljesítménye is kirajzolódik. Eszerint 2005-höz képest tavaly

• a szén-dioxid-kibocsátás intenzitása (vagyis az egységnyi GDP előállításához szükséges energiafelhasználás) 33,8 százalékkal alacsonyabb,
• a nem fosszilis energiahordozók aránya az elsődleges energiafogyasztásban 11,2 százalék,
• az erdős területek 21,6 millió hektárral, az erdővagyon pedig 2,2 milliárd köbméterrel nőttek,
• a telepített vízenergia-kapacitás 300 gigawatt, ez 2,57-szeres növekedés,
• a 95,81 gigawattos szélenergia-kapacitás 90-szeres növekedést jelent,
• a 28 gigawatt napenergia-kapacitás 400-szoros növekedés,
• az atomenergia 19,88 gigawattja pedig 2,9-szeres növekedés,

vagyis még akkor is komoly számokról és jelentős teljesítményről van szó, ha feltételezzük, hogy a kínai kormány adott esetben nem riad vissza a statisztikák kreatív kiigazításától) sem. 

A tervek szerint pedig a következő években az eddig elért eredményekre pakolnának rá még néhány púpozott lapáttal. A kitűzött célok 2030-ra (szintén 2005-höz viszonyítva):

• legkésőbb 2030-ra, de lehetőleg még előbb elérni a kibocsátás tetőzését, vagyis megfordítani a növekvő tendenciát,
• a kibocsátás intenzitását 60-65 százalékkal csökkenteni,
• a nem fosszilis energiahordozók arányának 20 százalékra növelése,
• az erdővagyon megnövelése 4,5 milliárd köbméterrel.

Ahogy a célokból is látszik, nem arról van tehát szó, hogy Kína hirtelen teljesen felhagy a károsanyag-kibocsátással, hanem hogy igyekszik zöldebbé tenni a növekedését. A kibocsátás mértéke várhatóan még legalább egy évtizedig növekedni fog, mielőtt a megújuló energia valóban elkezdené kiszorítani a fosszilis energiát.

A beadvány a rövidebb távú célokról nem szól, de a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság már 2020-ra is kiadta a parancsot: a vízenergiát 300-ról 350 GW-ra, a szelet 96-ról 200-ra, a napot 28-ról 100-ra, az atomenergiát pedig 20-ról 58-ra akarják növelni a következő öt évben. Vagyis amellett, hogy tartanák a vízenergia már most is világelső szintjét, a többi megújulóenergia-típus is egyre jobban felzárkózna.

Ezek a szintek annyival előrébb járnak, mint más országokéi, hogy Kínát csakis a megújuló energiák feltörekvő szuperhatalmaként lehet jellemezni.

– írta a jelenségről John Mathews, akinek épp megjelenés előtt áll a kínai energiaforradalomról szóló könyve.

Mathews szerint Kína ezzel a beadvánnyal egyrészt hivatalosan elismeri, hogy az ENSZ 1992-es éghajlat-változási keretegyezménye a klímaváltozás elleni fellépés legfontosabb terepe, amelynek ezúttal ők is készek alárendelni magukat. Másrészt a többi feltörekvő gazdaságnak, például Indiának is példát mutat azzal, hogy a megújuló energiával próbálja stabilizálni a fosszilis nyersanyagoktól való függés miatt egyre kiszolgáltatottabbá váló gazdaságát.

Dübörög a zöldipar

Persze nem elég szépen megírt dokumentumokat küldözgetni, gigantikus méretű beruházások se ártanak a zöldüléshez. Mathews és szerzőtársa, Hao Tan szerint a kínai zöldforradalom három területen figyelhető meg már most is. Az első a villamosenergia-termelés, ahol a fosszilis források szerepe emberemlékezet óta tavaly csökkent először, miközben a zöldenergia részesedése jelentősen nőtt, meghaladva a nukleáris energiáét is. Mathewsék szerint ez cáfolni látszik azt a félelmet is, hogy ha Kína változtatni akar az energiafelhasználásán, akkor a fosszilis energia helyett szükségszerűen az atomenergia függőjévé fog válni.

A megtermelt áram mellett a második tendencia a termelőkapacitás növelése. Az ország 1,36 terrawattos kapacitása úgy nőtt világelsővé, hogy közben a tavalyi volt sorozatban a második év, amelyben a nem fosszilis forrásokat bővítették nagyobb mértékben.

A harmadik pillér a beruházások növelése, vagyis hogy Kína már többet költ a zöldenergia infrastrukturális fejlesztésére, mint a hagyományoséra. Ehhez biztosan az ázsiai IMF-ként létrehozandó, erősen kínai befolyású Ázsiai Infrastruktúra-befektetési Bank (AIIB) is jól fog majd jönni.

Ezeknek az intézkedéseknek pedig még a vártnál is előbb lehet kézzel fogható eredménye. Egy júniusi tanulmány szerint reális esély van arra, hogy Kína már a 2030-as vállalásnál korábban eléri a szén-dioxid-kibocsátási csúcsot. A London School of Economics kutatói szerint

Ez azt is jelenti, hogy mivel Kína a világ legnagyobb kibocsátója, az ő gyors javulásuk lehetővé tenné, hogy elérjük a világszinten általánosan elfogadott klímacélt, vagyis hogy ne emelkedjen az iparosodást megelőző állapothoz képest 2 Celsius-foknál többel az átlaghőmérséklet.

Kína valójában nem tesz mást, csak a gyakorlatba ülteti át, amiben tavaly novemberben az Egyesült Államokkal megállapodtak, amikor legelőször ígérték meg hivatalosan, hogy megállítják az üvegházhatású gázok kibocsátásának növekedését. A történelmi jelentőségű egyezség értelmében Amerika is a korábbi tempó kétszeresével szorítaná vissza a maga kibocsátását, de Hszi Csin-pingénél annyiban nehezebb a dolga Obamának, hogy neki a gazdasági versenyhátránytól tartó republikánusok ellenkezésével is meg kell küzdenie.

Mindenesetre az, hogy Kína tényleges intézkedéseket tesz a témában, segíthet abban, hogy a többi vezető hatalom is megmozduljon. Vagy azért, mert a lépések csökkentik a politikai gyanakvást a felek között; vagy pedig éppen azért, mert a versenytársak lassan már amiatt kezdhetnek aggódni, hogy nem a zöldberuházások, hanem az azokból való kimaradás miatt kerülnek versenyhátrányba.

Annak, hogy Kína egyre nagyobb hangsúlyt fektet a zöldenergiára, közvetlen és közvetett hatásai vannak a világ más országaira is. Előbbire példa Ausztrália esete, amelynek Kína magasan a legfontosabb nyersanyag-felvásárló partnere. A szénexportra erősen támaszkodó Ausztráliát ezért érzékenyen érinti, hogy Kínában nagyon komoly korlátozásokat vezettek be a szénimportra, és egyre masszívabban csökken is az ipari szénhasználat.

Emellett az, ha egy akkora kontinensnyi ország, mint Kína, rohamtempóban indítja a zöldberuházásokat, sokat segíthet a környezetbarát technológiák és berendezések árának lenyomásában is, így világszerte ösztönözheti az átállást. A napelemek ára például 70 százalékot esett az utóbbi években.

Megújuló érdeklődés

Mindezzel együtt Kína továbbra is magasan a legnagyobb környezetszennyező ország, 2014-ben egyedül hozták össze a világ szén-dioxid-kibocsátásának durván negyedét, majdnem 10 százalékot verve a második Egyesült Államokra. A cikk elején ujjongó Maria van der Hoeven is megjegyezte, hogy bár hatalmas lépésekkel haladnak a jó irányba, a mérete és a növekedési üteme miatt Kínának valószínűleg még 2030-ban is 2,5-szer akkora lesz a károsanyag-kibocsátása, mint az USA-nak. Azt is nehezményezte, hogy még mindig nagyon hiányzik az átláthatóság a kínai adatok kapcsán, ami nehezíti annak kiszűrését, mikor trükköznek a mutatókkal.

Abban mindenesetetre egyetértés van, hogy jó irányba indult el az ország, még ha van is hova fejlődni bőven. A kérdés egyrészt az, hogy meddig tart ez a lendület, illetve hogy lesz-e ennek bármilyen kézzel fogható hatása a nemzetközi klímapolitika alakulására. Egyelőre Kínával együtt 18 ország adta le a vállalásait az év végi klímacsúcsra, de még van idő az október 1-jei határidőig. Azután pedig a környezetre vigyázó szemét mindenki Párizsra vesse.