Konstantin
10 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

Az idegenellenesség a génjeinkben van, de a környezetünkön múlik

GettyImages-487281738 master
2015.10.07. 21:30
A menekültválság heteiben, hónapjaiban gyakran hallhattuk, hogy minden eddiginél magasabbra hág a xenofóbia, egyre elutasítóbbak vagyunk az idegenekkel szemben. Vagy éppen azt, hogy szó sincs idegengyűlöletről, csak féltjük és jogosan védjük, ami a miénk. De mit is jelent valójában az idegenellenesség: mi ez, hogyan alakult ki, mi az értelme? Politikai kreálmány-e vagy biológiai szükséglet? Van-e sajátos magyar válfaja, vagy a világon mindenki ugyanúgy idegenkedik az idegenektől? És mit tudunk mindezzel kezdeni?

Az evolúciós pszichológia azzal foglalkozik, hogyan hatott a természetes szelekció az emberi viselkedésre és a mentális folyamatokra. Ha ugyanis egy pszichológiai tendenciának genetikai alapja van, és ez a tendencia evolúciós előnnyel jár más alternatívákkal szemben, akkor várhatóan egyre inkább elterjed – és visszafelé: a ma is bennünk munkálkodó attitűdöket magyarázhatja, hogy egykor segítették őseinket a túlélésben.

Mi és ők

Igaz ez az idegenellenes attitűdre is, amelynek az alapja, hogy az emberek már a kezdetektől egymással versengő, zárt csoportokban éltek. Az ember alapvető igénye, hogy valamilyen csoporthoz tartozzon, és e cél eléréséért hajlandó elfogadni a csoport szabályait és normáit. Ez egyfajta szerepkövetéssel is jár: a döntéseink lényeges szempontja, hogy a csoport többi tagja várhatóan jóvá hagyja-e őket. A csoportidentitás és az azzal való azonosulás elengedhetetlen a személyiségfejlődésben és a társas kapcsolatok kialakulásában is.

Az evolúciós pszichológusok szerint ez a saját csoporttal való azonosulás evolúciós okokra vezethető vissza. Azok a csoportok maradtak fent a limitált erőforrásokért folyó versengésben, amelyek tagjai képesek voltak hozzájárulni a csoport integrációjához, a közösségek alapja ezért a csoporthűség volt. Nemcsak a körülöttünk élő csoporttagokhoz, hanem a csoport egységét jelölő elvont szimbólumokhoz is képesek vagyunk kötődni, ez tette később lehetővé, hogy a modern társadalmak olyan nagyobb és elvontabb csoportjaival is azonosulni tudjunk, mint a nemzet.

A csoporthűség fontos eleme a szabálykövetés: minimalizálja a tagok közötti konfliktusokat és segíti a hatékony együttműködést, a közös célok elérését. Ezért a csoporttagok távolságtartóak azzal szemben, aki más, mert a különbözőséget a csoporton belül fenyegetésként érzékelik a normákra: az eltérés kevésbé megjósolható viselkedést feltételez, szemben az e normák mentén működő saját csoport kiszámíthatóságával.

A csoporthoz tartozás identitásképző szerepe miatt hajlamosak vagyunk eltúlozni a hasonlóságokat a saját csoportunk többi tagjával, egyúttal a különbségeket is a csoportunkon kívüliekhez képest. A kötődés tehát egyúttal elhatárolódással is jár, ami segíti a csoportegység megőrzését.

Öntőformák és erőforrások

A csoporton belüliek és kívüliek elkülönítéséhez meg kell őket valahogy különböztetni. Ebben segítenek a sztereotípiák, amelyek ugyan felületes kategóriák – annál inkább, minél látványosabb különbségen alapulnak –, de hasznosak abban, hogy ne fulladjunk bele a minket érő feldolgozhatatlan mennyiségű ingerbe: öntőformaként segítenek a világ értelmezésében, mert növelik a kiszámíthatóságát.

A saját és az idegen csoport közötti távolság nemcsak rokonsági és földrajzi értelemben állhat fent, legalább ilyen fontosak a kulturális eltérések. A különböző kulturális szokások a többi csoporttól való elkülönülés szimbólumai. A legfontosabb ilyen különbségnek a nyelvi eltérések bizonyultak, mert más szokásoknál sokkal gyorsabban változnak és nehezebb elsajátítani őket, így jobban őrzik a csoport integritását. Ezt mutatják azok a mai törzsek is, amelyek viszonylag kis területen élnek nagy számban egymás mellett, mégse értik egymás nyelvét.

Ez a csoportok közötti genetikai, földrajzi vagy kulturális távolság az alapja a csoporton kívüli idegenekkel kapcsolatos ellenérzéseknek, vagyis a xenofóbiának.

Az idegenekhez a csoport tagjai miatt máshogy viszonyulnak, más mércével mérik őket, mint a saját csoportjukat. Hajlamosak a csoporton kívüliek egymástól is különböző egyéneit homogén csoportként kezelni, démonizálni, a belső csoportnormákat gyakran nem alkalmazzák rájuk, az ellenük elkövetett normaszegést kevésbé büntetik. Ez az etnocentrizmus, vagyis a saját csoport, a saját kultúra és viselkedésformák előbbvalósága, magasabbra értékelése. Ez akár odáig fajulhat, hogy a csoporton kívülieket nem is tekintik önmagukkal azonos fajúaknak, egyes törzsek például a nyelvükben csak a saját csoportjukat nevezik embernek.

A csoporttudat erősítése a túlélés szempontjából fontos előnyt jelentett. Ha egy törzsi csoport kinőtte a területét vagy élelem híján volt, más csoportok megtámadásával biztosíthatta a fennmaradásához szükséges erőforrásokat, illetve gyanakvóan viszonyult a területéhez közeledő idegenekkel. Az evolúciós pszichológusok szerint,

mivel a fennmaradást segítette elő, ez az attitűd továbböröklődött és a modern kor emberében is dolgozik.

Egy további evolúciós magyarázat, hogy a csoporton kívüliekhez erősebben társítjuk a csoportot veszélyeztető betegségeket. A betegség elkerülését célzó magatartás annál erősebb, minél sebezhetőbbnek érzi magát a csoport a fertőzésekkel szemben, illetve minél inkább különbözik a szóban forgó idegen. Ugyanez az oka annak is, hogy a terhes nők az első trimeszterben, amikor az immunrendszerük a leginkább legyengül, különösen hajlamosak az idegenekkel szembeni bizalmatlanságra.

Régi hajlamok, új környezet

De ha a xenofóbiát ezek a csoportdinamikák indokolták, mi tette mégis lehetővé, hogy a modern társadalom nagyobb és zsúfoltabb csoportjai viszonylag agressziómentesen tudjanak egymás mellett élni? Egyrészt segített a csoportok közötti egyezkedés megjelenése, mikor az evolúciós sikerek miatt egyre szorosabban egymás mellett élő csoportok kénytelenek voltak valamilyen szintű együttműködésbe kezdeni.

Másrészt “az evolúciósan kialakult hajlamok nem feltétlenül, nem mindig és nem ugyanúgy érvényesülnek a modern környezetben, hiszen ez a környezet egész más, mint amilyen körülmények között az emberi faj evolúciójának nagy része végbement” – mondja Berkics Mihály, az ELTE-PPK Pszichológiai Intézetének adjunktusa.

Ezek a pszichológiai mechanizmusok ugyanakkor nem tűntek el, és legfőképpen a kontextus és az adott helyzet határozza meg, hogy működésbe lépnek-e.

Megváltozhat egyrészt, hogyan viszonyulnak egymáshoz ugyanazok a csoportok. Erre jó példa, ahogy a második világháború után átalakult az amerikaiakban élő kép az egykor szövetséges szovjetekről és ellenséges németekről, japánokról, miután megcserélődtek a szerepek. Ugyanígy új csoportok is kialakulhatnak más-más kontextusban. Berkics szerint az itthoni politikai szekértáborharcokban általában is hasonló mechanizmusok működnek. “A jelenlegi helyzetben viszont az is elképzelhető, hogy valaki azt mondja, legyünk toleránsak a menekültekkel szemben és fogadjuk be őket, az övével ellentétes véleményen lévőkhöz viszont szinte xenofób módon viszonyul, gyakorlatilag ugyanazokkal a pszichológiai mechanizmusokkal, mint amelyek a “valódi” xenofóbia esetén is működnek. Ugyanakkor a Magyarországhoz korábban ellenségesen viszonyuló szlovák szélsőjobb szimpatizálni kezdett a magyar kormány migrációs politikájával.

Másrészt a szociálpszichológia egyik alaptétele, hogy a konkrét helyzet sokkal nagyobb hatással van a viselkedésre és a mentális folyamatokra, mint azt józan ésszel hihetnénk” – mondja Berkics. “Ugyanaz az ember az egyik helyzetben lehet nyitott, elfogadó, segítőkész és kedves, egy másik helyzetben pedig harcra kész, agresszív, gyűlölettel és félelemmel teli – és ezeknek a “negatív” csengésű viselkedésmódoknak ugyanúgy megvan a szerepük az emberi alkalmazkodásban és a túlélésben, mint a “pozitívaknak”.

Vannak helyzetek, amikor a zárt gondolkodás, a félelem, a harag, vagy akár az agresszió teljesen adekvátnak tekinthetők.

“A csoportközi konfliktusok alakulásában az is komoly szerepet játszik, hogy kell-e versenyezniük a csoportoknak az erőforrásokért. Például ha gazdasági növekedés esetén mindenki részesedik a gyarapodásból, kevésbé várható konfliktus. Mint ahogy akkor is, ha a csoportoknak van közös céljuk, amit összefogással érhetnek el, vagy ha van valamilyen komolyan vett fölérendelt identitás, például a nemzettudat, amelyhez képest a különböző csoportidentitások másodlagossá válnak.

Szomorúan hangzik talán, de két csoportot remekül összehozhat például egy közös ellenség is

– mondja Berkics.

Fellobbanó törékenység

Az evolúciós örökség hozzájárul, hogy az idegengyűlölet és a túlzott etnocentrizmus viszonylag könnyen fellobbantható a mai modern társadalmak alapvetően eltérő közegében is. A háborús propaganda, a kirekesztő ideológiák, a tudatos ellenségkép-generálás részben ezért is lehet a történelem során rendre olyan sikeres a gyanakvás paranoiává, az idegenkedés gyűlöletté dagasztásában. A saját csoportintegritás féltése felülírja a másik csoport iránti túlzott félelem irracionalitását.

Berkics Mihály szerint ugyanakkor mindig kérdéses, mennyire a befolyásolás, és mennyire az eleve meglévő tendenciák, illetve az időközben bekövetkező egyéb események hatásáról van szó. Ezért konkrét esetekben – mint például a magyarországi plakátkampány – nehéz megmondani, hogy valamilyen befolyásolási próbálkozásnak volt-e hatása, illetve milyen vagy mekkora is volt ez a hatás.

Könnyebb az emberek véleményét olyan irányban befolyásolni, amerre az magától is könnyebben hajlik

– mondja Berkics. “Az embereket nagyon nehéz olyasmiről meggyőzni, ami ellenkezik az alapvető értékeikkel és érdekeikkel, nagyon könnyen gyártunk ugyanis ellenérveket saját magunknak.”

Attól is nagyban függ az idegenellenesség felerősödése, milyen az adott társadalom integritása. Minél stabilabb, annál kevésbé érez fenyegetőnek egy külső csoportot a saját identitására nézve, viszont minél törékenyebbnek érzi a helyzetét, annál elutasítóbb a külső hatással szemben.

A kapitalizmustól keletre

Adja magát a kérdés, hogy mi a helyzet a magyar társadalommal. Berkics szerint kifejezett magyar sajátosságot nehéz megállapítani az idegenellenesség tekintetében, de a régiónkban megfigyelhetők közös jellegzetességek. Ő például a kutatásaiban a magyarok rendszerváltás utáni rendszerkritikus attitűdjét vizsgálja. Eredményei összhangban állnak a régióban végzett átfogóbb kutatásokkal: a hagyományosan kapitalista országok lakóihoz képest a volt keleti blokkban élők kevésbé tartják igazságosnak a fennálló társadalmi-gazdasági viszonyokat, kevésbé motiváltak a rendszer igazolásában.

Berkics szerint ezek az elégedetlenebb, frusztráltabb társadalmak fogékonyabbak lehetnek a külső ellenségkép iránt. Ezt támasztják alá a felmérések, például a magyarországi idegenellenességet 1992 óta mérő Tárki adatai is, amelyek szerint az idegenellenesség az átlagosnál nagyobb a rossz anyagi helyzetben élők között, az idegenbarát attitűd pedig a felsőfokú végzettségűek és az anyagilag stabilabb helyzetűek körében. “De németországi adatokból látszik, hogy ott is jellemző, hogy az egykori szocialista NDK, a társadalmi és gazdasági problémáktól még ma is inkább sújtott keleti tartományok lakossága elutasítóbb a migránsokkal szemben, mint az egykori NSZK közvéleménye” – teszi hozzá Berkics.

Azzal csak kevés felmérés foglalkozott, hogy a kulturális identitásunkat vagy a munkahelyeinket féltjük-e jobban a migrációtól Magyarországon. “A European Social Survey 2012-es hullámában például a magyar megkérdezettek többsége inkább kedvezőtlennek találta a gazdasági, és inkább kedvezőnek a kulturális hatást – persze 2012-ben még sehol sem volt a jelenlegi válság.

Frissebb itthoni felmérése a Nézőpont Intézetnek van. Ebben a migránsokat elutasítók közül szintén többen jelölik meg a gazdasági okokat, mint a kulturális és vallási különbségeket. Itt viszont nem világos, hogyan is nézett ki maga a kérdés, ráadásul egy dolog az, hogy mit válaszolnak tudatosan az emberek egy ilyen kérdésre, és más dolog lehet, hogy mi az elutasítás valódi oka. Nem azért, mert nem őszinték, hanem mert

az ember sokszor maga sem lát bele a benne magában zajló pszichológiai folyamatokba

– mondja Berkics.

Változó csoportok, állandó előítéletek

Mindez nem azt jelenti, hogy az előítéletek elkerülhetetlenek vagy megváltoztathatatlanok. Az egyik lehetőség új csoportosítások felkínálása. Egy 2001-es tanulmány szerzői például arra voltak kíváncsiak, hogy a rasszalapú kategorizáció ösztönös és szükségszerű-e, vagy felülírható társadalmi folyamat. Azt a közhelyet vették elő, hogy a külső szemlélő egy társaságban könnyebben keveri össze a feketéket egymással mint fehérekkel. Létrehoztak két vegyes összetételű kosárlabdacsapatot, videóra vették, ahogy egymással beszélgetnek, és megmutatták a tesztalanyoknak. Azt az eredményt kapták, hogy az alanyok könnyebben kevertek össze két csapattársat, függetlenül a bőrszínüktől, mint két azonos rasszú játékost különböző csapatokban.

Az emberek átcímkézése tehát felülírhatja a korábbi, terhelt kategóriákat, és egyben az azon alapuló előítéleteket is. Korábbi kísérletek is hasonló eredményre jutottak, amikor megmutatták, hogy egymással szemben előítéletes egyéneknél, ha egy közös cél érdekében együtt kell működniük, szintén csökkenhet az idegenkedés.

Samuel Bowles, a Santa Fe Intézet viselkedéskutatási igazgatója szerint pedig a modern Európában az idegenekkel kapcsolatos egyik fő félelemforrás, hogy különbözőségükkel megváltoztatják a csoportidentitást, de épp a kisebb csoportokból kialakult nagy európai nemzetállamok, vagy később az Európai Unió létrejötte mutatja, hogy idővel változhat, mit tekintünk csoportnak, és kiket csoporton belülinek vagy kívülinek.

Berkics Mihály ennél merevebbnek látja a helyzetet. Szerinte az előítéletek változását leginkább magának a helyzetnek, a valóságnak a változása befolyásolhatja.

Ha például Magyarország befogadna sok-sok migránst, és ők remekül integrálódnának, akkor idővel, a pozitív tapasztalatok hatására az emberek attitűdje is megváltozna. Ha viszont nem sikerülne az integráció, akkor csak még negatívabban vélekednének az idegenekről.

“Változást hozhatna az is, ha Magyarországon hirtelen valami gazdasági csoda történne, és az immár kényelmesebb és biztonságosabb körülmények között az emberekben kevesebb lenne a félelem és a frusztráció. A társadalomnak több erőforrása lenne az integrációhoz, és az emberek nyitottabbá válnának, mert megengedhetnék maguknak” – mondja Berkics, de arra nem lát sok esélyt, hogy rövid távon valóban meg is változzanak a hazai attitűdök. A Tárki felmérése is azt mutatja, hogy az idegeneket elutasítók 1992 – a felmérés első éve – óta stabilan többségben vannak az elfogadókkal szemben, legfeljebb a többség mértéke ingadozik.

De a szakember szerint már az is kérdés, mit értünk azon, hogy xenofóbia. “Ha valaki például nemmel válaszol arra, hogy befogadna-e az országba szíriaiakat, afrikaiakat vagy éppen pirézeket, abban távolságtartás biztosan van, félelem is lehet, ám gyűlölet már nem feltétlenül. De ha az így válaszoló emberek azt látják, hogy a nem kívánatos csoport tagjai mégis jönnek, ráadásul túlreprezentáltak a soraikban a fiatal férfiak (ősi, vadászó-gyűjtögető környezetben: harcosok), akkor nem csoda, ha idegesen reagálnak, és

előbb-utóbb akár a gyűlölet is megjelenik, kampányok ide vagy oda.

*** 

A menekültválság legfontosabb állomásait és kapcsolódó cikkeinket az Index Menekülttérképén követhetik:

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!