Tíz év múlva már bányászhatunk az űrben

Megint egyre intenzívebbé válik az űrverseny az utóbbi években, csak a 21. századi kiadásban nem az amerikaiak és a szovjetek, hanem különböző magáncégek versenyeznek. A legfontosabb szereplők az egyaránt milliárdos üzletemberek által alapított SpaceX – amelyről friss hír, hogy tulajdonképpen alvállalkozója lesz a NASA-nak –, Blue Origin, Virgin Galactic és Stratolaunch Systems. De mellettük egyre nagyobb figyelmet kapnak azok a cégek is, amelyek fő célja nem az űrutazás, hanem a még sci-fiszerűbben hangzó űrbányászás. A két legjelentősebb ilyen vállalkozás a Planetary Resources és a Deep Space Industries.

Hamarosan pedig új szabályozás is segítheti a küldetésüket, hogy az emberiség eddig ismeretlen területeket hódíthasson meg, ők meg elképzelhetetlen méretű profitot termeljenek. A törvénytervezet lényege, hogy világos és vállalkozásbarát kereteket szabjon az űrbányászatnak.

Űrminek?

Az űrbányászat lényege, hogy a cégek

• azonosítsák azokat az aszteroidákat (vagy más égitesteket), amelyek számunkra értékes nyersanyagokat rejtenek,
• menet közben befogják vagy a Föld/Hold stabilabb gravitációs mezőjébe vontassák őket,
• kitermeljék a nyersanyagokat,
• végül vagy hazaszállítsák, amit kinyertek, vagy helyben felhasználják.

Bonyolultnak tűnik? Az is, a pontos módszerekkel kapcsolatban még rengeteg a vita és a kutatás. Ami viszont biztos, hogy iszonyatosan nagy mennyiségű nyersanyagról van szó. A végső cél a platinacsoportba tartozó nemesfémek (platina, ozmium, irídium, palládium, ródium, ruténium) kitermelése lesz, márpedig a Planetary Resources szerint egy fél kilométer átmérőjű aszteroida, amely gazdag ezekben a fémekben, 

De még ennél is fontosabb az aszteroidákból kinyerhető víz, mert ez első lépésben jelentősen megkönnyítené az űr további felfedezését: lehetővé tenné űrbéli töltőállomások építését, ahol az űrjárműveket (és a legénységüket is) fel lehetne tankolni két küldetés között. Ezután jöhetne az egyszerűbb fémek kinyerése az építkezés gyorsításához, majd végül az értékesebb nemesfémek.

Óriási piac vár meghódításra: már most is több mint 13 ezer Földközeli aszteroidát ismerünk, de ez a szám rohamtempóban növekszik. És hogy mekkora profitról is van szó? Az Asterank nevű oldal több mint 600 ezer – tehát nem csak Földközeli – aszteroidát gyűjtött össze egy adatbázisba, és kiszámolták azt is, hogy mennyit érhet egy-egy ilyen célpont, illetve mekkora profitot jelentene a kitermelésük. Minél értékesebbek, annál messzebb vannak, de még így is akad olyan, amelyik egész elérhető, és egybillió dollár fölötti profitot hozna.

A Planetary Resources júliusban már útjára is indított egy tesztjárművet, amelyet a tervek szerint egy egész sor másik követ majd (amelyekkel egyébként a tudományos munkába is besegítenek), és a cég szerint 2025 körül már el is kezdődhet az első töltőállomások építése. A fő rivális Deep Space Industries jövőre indítja az első egységet, de ők eleinte kisebb robotokat küldenének távolabbra, hogy potenciális célpontokat cserkésszenek be velük.

A lehetőségek tehát hatalmasak, de a technikai nehézségek mellett meg kéne találni a megfelelő üzleti modellt is a kiaknázásukra. Erre az egyik friss próbálkozás fiatal amerikai kutatók novemberi tanulmánya, amelyben azt állítják, hogy az űrbányászat olcsóbb lenne, mint a cseppfolyós földgázt (LNG) előállító legnagyobb földi üzemek felépítése.

A NASA kutatói fórumán bemutatott tanulmány szerint a Ceres kisbolygó például 27 milliárd dollárból kijönne, ami pont feleannyi, mint Ausztrália legnagyobb bányászati projektje, az 54 milliárdos Gorgon LNG-előállító terminál. De a Holdon már 9 milliárdból be lehetne indítani a bányászatot, egy-egy közelünkben elhaladó aszteroida pedig már 482 millióból kijönne, mármint a nyersanyagok belőle. Más elképzelések szerint viszont még ennél is olcsóbban be lehetne szállni a bányászbuliba, a Planetary Resources szerint például már 50-100 millió dollárból megoldható egy aszteroida kiaknázása.

Persze árnyalja a képet, hogy a kinyert anyagokat nem hoznák haza, mert az már nem érné meg. Viszont láthattuk, hogy erre nem is biztos, hogy szükség van, hiszen ha az űrbe épített telepeken dolgoznák fel a nyersanyagokat, az előállított termékeket más űrmissziókon, például a Mars-projektben használhatnák fel.

De mit mond az űrjog?

Felmerül viszont a kérdés, hogy milyen jogon mondja azt egy tetszőleges magáncég, hogy én akkor most leszállok erre az aszteroidára, kitermelem, ami benne van, és megyek a piacra meggazdagodni. Egyelőre semmilyen jogon, mert a helyzet elég zavaros, de éppen ezen változtathat az a kétpárti egyetértésben készülő új törvény, amely kimondaná, hogy aki kapja, marja, vagyis ha egy cég először ér oda egy aszteroidára, és ki tudja termelni a nyersanyagait, az övé a profit.

November 10-én fogadta el a képviselőház után a szenátus is az amerikai űrkereskedelmi versenyképességi törvényt ( US Commercial Space Launch Competitiveness Act), amellyel az új üzletág kibontakozását segítenék. Hamarosan a képviselőház elfogadhatja a kiegészítésekkel ellátott végleges változatot is, ezután pedig már csak Obama elnök aláírásra van szükség, amivel várhatóan nem is lesz probléma.

Ez a javaslat az űrtechnológia élvonalában fogja tartani Amerikát, munkahelyeket teremt, csökkenti a bürokráciát, fokozza a biztonságot és inspirálja a felfedezők következő generációját

– mondta róla Lamar Smith, a képviselőház tudományos bizottságát elnöklő republikánus képviselő.

A javaslat legfontosabb elemei:

• kimondja, hogy aki nyersanyagot talál az űrben, birtokba veheti,
• 2025-ig kiterjeszti a kártalanítás intézményét a űrkereskedelmi utakra,
• meghosszabbítja a “tanulási időszakot”, vagyis a türelmi időt, amely alatt a hatóságok nem zaklatják az űrvállalatokat, vagyis viszonylag háborítatlanul folyhat a fiatal ágazat növekedése,
• 2024-ig meghosszabbítja a Nemzetközi Űrállomás szolgálati idejét, teret biztosítva a cégek projektjeinek.

Az űrbányászat támogatói nagyon örülnek az új szabályozásnak, Eris Anderson, a Planetary Resources társalapítója például azt mondta,

Sok év múlva úgy fogunk tekinteni erre a döntő pillanatra, mint az ember több-bolygós fajjá válásának egy jelentős lépésére.

Azért lenne nagy dolog, ha tényleg életbe lépne a törvény, mert jelenleg nincs rendesen szabályozva a kérdés.

Kifejezetten bányászati tiltás ugyan nincsen, de az 1967-es nemzetközi űregyezmény szerint a világűrt és tartozékait "egyetlen nemzet sem sajátíthatja ki". Ez pont elég homályos megfogalmazás ahhoz, hogy a cégek ne öljenek bele dollármilliárdokat a fejlesztésbe, amíg nem tudják biztosan, hogy ha találnak valamit, azt meg is tarthatják. Persze az aszteroidákat ezután se lehetne kisajátítani, de az űrbéli erőforrásokat igen. A szenátus azzal a kiegészítéssel fogadta el a javaslatot, hogy “űrbéli erőforrások” alatt csak abiotikus, vagyis élettelen dolgok értendők. Tehát ha egy cég alumíniumkitermelés közben belebotlana ET-be, nem vihetné csak úgy haza.

Jogászok szerint a fő probléma az lehet a javaslattal, hogy a kongresszus olyan jogokat osztogat benne, amelyekhez magának se biztos, hogy joga van, már ha szigorúan értelmezzük az 1967-es egyezményt. Michael Listner űrügyekkel foglalkozó jogász szerint ez olyan, mintha valaki a saját gyerekének a szomszéd pitéjét ajánlgatná – annyiban persze sántít az analógia, hogy ezt az űrpitét a szomszéd se birtokolja. Mindenesetre Listner szerint előbb további nemzetközi egyeztetésre lenne szükség, mielőtt az Egyesült Államok bármilyen hasonló törvényt biztonsággal elfogadhatna. És ez alatt itt nem kizárólag jogbiztonságot érthetünk, hiszen az űr felfedezésében érdekelt többi ország nem biztos, hogy jó néven venné az amerikai különutasságot.