Hétfőn indul a közös európai-orosz Mars-misszió

Az űreszköz a Föld és a Mars szerencsés helyzete miatt alig 7 hónap alatt ér majd a céljához. A szonda két részből áll: a Mars körüli pályára álló, Trace Gas Orbiter nevű szondából, illetve a Schiaparelli nevű leszállóegységből, amely ejtőernyők és fékezőrakéták segítségével landol majd a bolygón. A projekt tudományos célja a marsi élet múltjának és jelenének kutatása metán és más, erre utaló gázok nyomainak keresésével. A program mintegy 2,3 milliárd euróból valósul meg (1,3-at adott az ESA, a maradékot az oroszok). Az ExoMars 2016 hétfői rajtja után októberben gyorsulnak majd fel az események, mikor két nappal a marsi pályára állás előtt szétválik a TGO és a Schiaparelli. A tervek szerint a leszállóegység csak rövid, alig egyhetes időszakban dolgozik majd, a fő befolyásoló tényező az akkumulátorok élettartama.

Az egység igazából főleg tesztmodul, amely segítségével a mérnökök kipróbálhatják a fejlesztés alatt álló eszközöket éles körülmények között is. Ilyen például a hővédőpajzs, az ejtőernyő, a magasságmérő és a folyékony hajtóanyagú rakétákkal szerelt végső fék. A Schiaparelli tudományos, vagyis a marsi körülményeket vizsgáló küldetése elég korlátolt lesz. A leszállás közben figyelt adatok mellett a felszínre érve a DREAMS nevű egység (Dust Characterisation, Risk Assessment, and Environment Analyser on the Martian Surface, vagyis Mars-felszíni porvizsgáló, kockázatelemző és környezetanalizáló rendszer) a leszállás helyén tapasztalható szélirányt és -sebességet, a légköri nyomást, a felszín közeli hőmérsékletet, a látási viszonyokat és a légkör elektromos tulajdonságait figyeli majd .

Van még egy érdekesség a leszállóegységen: a hátára különlegesen tükröződő borítást tesznek, hogy a Mars körül keringő szondák könnyebben megtalálhassák.

Nem ez az egyetlen Mars-, vagy úgy általában nézve űrkutatási küldetés, amit az oroszok valakivel közösen terveznek. Indiával például elég szoros az együttműködés (legalábbis az előkészület szintjén): 2007-ben közös Hold-misszióban egyeztek meg, idén februárban pedig arról jöttek hírek, hogy az ISRO (az indiai űrügynökség) és a Roszkozmosz akár közös Mars-utazást is tervezgethet, valamikor a 2030-as években. Az indiai űrprogram viszonylat fiatal, de az elmúlt években komoly eredményeket értek el, 2015-ben saját űrobszervatóriumuk lett (ez a világon rajtuk kívül csak három szervezetnek, a NASA-nak, az ESA-nak és a Roszkozmosznak sikerült, a kínaiaknak vagy a japánoknak nem). Ráadásul India már nem Mars-szűz, 2013-ban sikerrel indították útnak a Mangalján nevű Mars-szondájukat, a keringőegység 2014 szeptemberében állt pályára a Mars körül.

Az orosz-indiai kapcsolat itt még nem ér véget, főleg ha nem vesszük szigorúan azt, hogy csak az űrkutatási együttműködéseket számítjuk, más rakétameghajtású dolgokat nem. India egyike azoknak az országoknak, akik sikerrel tárgyaltak a legújabb fejlesztésű orosz légvédelmi rakétarendszer, az Sz–400-as megvásárlásáról: a közelmúltban megjelent hírek szerint az oroszok öt zászlóalj felszereléséhez elég rendszert adtak el Indiának, nagyjából 10 milliárd dollárért.