
Tudományosan bizonyították, hogy a fű segít a másnaposságon
Érdekes gyűjtést rakott össze az Elite Daily arról, hogy a marihuána hány módon segíthet a másnaposság átvészelésében. Különböző tudományos kutatásokra és cikkekre hivatkozva öt pontban szedték össze, hogy miért tesz jót a másnapos szervezett a marihuána.
- Elmulasztja a hányingert.
- Csökkenti a fejfájást.
- Segít a másnaposság okozta szorongáson.
- Visszahozza az étvágyat.
- Enyhíti az alkohol okozta alváshiányt.
Egy 2011-es brit kutatás szerint a kannabinoidok (CBD) ellenhánytató hatást váltottak ki a vizsgált állatokban, de szintetikus formában már a '80-as évek óta használják hányingerre.
A Pharmacotherapy tudományos folyóiratban publikáltak arról kutatást, hogy az orvosi marihuánát használók körében 10,4-ről 4,6 százalékra csökkent a migrénes fejfájások előfordulása, ami igen komoly eltérésnek számít mind statisztikailag, mind orvosilag. A vizsgálat azt is kiderítette, hogy fejfájáshoz jobb szívni a füvet, mint megenni, mert gyorsabban hat.
A szorongással kapcsolatos marihuánafogyasztás már valamivel komplikáltabb kérdés.
A kannabiszfajták Yelpjének vagy Foursquare-ének számító Leafly arra figyelmeztet, hogy azok a fűfajták, amikben kevés kannabidiol (CBD) és sok tetrahidro-kannabinol (THC) van, többnyire fokozzák a szorongást, paranoiát, levertséget. A kannabidiol a marihuánának az a hatóanyaga, ami nem pszichoaktív, szemben a THC-vel. Az utóbbi években a fű THC-tartalma sokkal nagyobb lett, míg a CBD aránya csökkent, de az alacsony CBD-tartalmú marihuánának is lehetnek pozitív egészségügyi hatásai.

A kannabisz étvágygerjesztő hatását jó ideje használják orvosi célra a kemoterápiás kezelésen átesett betegek számára és többek között a San Franciscó-i Központi Kórház hematológiai és onkológiai osztályának vezetője szerint is ez az egyetlen hányingercsökkentő szer, ami egyben segíti az étvágyat is.
Kiadós ivászat után az ember sokszor nagyon hamar felébred és nem is tud visszaaludni. Ennek kezelésére is jó a marihuána, pontosabban az indica fajta, ami segít relaxálni a szervezetet.

Az oldalról ajánljuk
- Kultúr
Arnold Schwarzenegger volt felesége reagált fia meztelen jelenetére
Az írónőt nem érdeklik fia merészebb jelenetei, de örül a sikerének, amiért szerinte megdolgozott.
február 26., 07:21
- Futball
Messi és Suárez is pazar gólt lőtt Sallói Dánieléknek
Igazi nosztalgiameccs volt.
február 26., 07:22
- FOMO
Olyan banánt fejlesztettek brit tudósok, amely a hámozás után sem barnul be
Viszlát barna, trutyis banánkarikák!
9 perce
- Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture
Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.
február 26., 08:06
- Futball
Meghalt a Ferencváros legendás utánpótlásedzője, 25 játékosa lett válogatott
Serli Sándor közel ötven éve alatt több mint kétezer fiatal labdarúgóval foglalkozott.
február 26., 07:52
- Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban
A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.
február 26., 08:14
- Belföld
Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett
Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.
február 26., 08:19
- Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak
Adósságuk emiatt tovább emelkedik.
február 26., 07:28
- Belföld
Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben
Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.
február 26., 08:35
- Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének
2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.
február 26., 07:43
- Kultúr
Jön a 15. Frankofón Filmnapok
Az eseménysorozatot február 27. és március 9. között tartják.
február 26., 06:49
- FOMO
Apját megfosztották a tróntól, most dollármilliárdos családba nősült be
Újra megházasodott Miklós görög királyi herceg.
február 26., 05:39
- FOMO
Újabb felfoghatatlan TikTok-trend hódít, a barátok elárulásáról szól a mai nap
Sokan jól szórakoznak ezen, ám a legtöbbek egyszerűen nem értik, mi történik.
február 26., 05:41
- Külföld
Donald Trump megüzente Volodimir Zelenszkijnek: pénteken ráér
Ásványkincseket érintő megállapodást írhatnak alá.
február 26., 09:07
- Futball
Cristiano Ronaldo feje túl a negyvenen is aranyat ér
A portugál sztáron nem fog az idő.
február 26., 09:12
- Külföld
Luxus, felhőkarcolók, koktélozgatás Benjamin Netanjahuval – Donald Trump már a Gázai övezet jövőjét vizionálja
A mesterséges intelligencia segítségével elevenedik meg a Közel-Kelet Riviérája.
február 26., 08:56
- Külföld
Putyin és Trump furcsa barátsága csupán egy lépés a sakktáblán, minden borulhat
Az amerikai–orosz nagy egyetértés mögött különböző stratégiák húzódhatnak meg.
február 26., 06:56
- Tech-Tudomány
Gyűrűt húzott az ujjamra a Samsung, másodjára igent mondtam
Megnéztük, mire képes a gyártó első okosgyűrűje, a Galaxy Ring.
február 26., 05:50
- Külföld
Szakértő: Ukrajna a lehető legrosszabb világot kapta a Nyugattól
Az elemzők azt is megválaszolták, ki felelős az orosz–ukrán háborúért.
február 26., 08:37
- Gazdaság
Jelentős változás jön az Árfigyelőnél
Az erről szóló társadalmi egyeztetést már el is indították.
február 26., 06:13
- Külföld
Újabb nyugat-európai országban tilthatják ki a mobiltelefonokat az iskolákból
A jogszabály kidolgozása még folyamatban van.
február 26., 06:17
- Külföld
Egy óriásbank 4000 állást szüntet meg az AI térhódítása miatt
A következő három évben várhatók a leépítések.
február 26., 06:29
- Külföld
„Húsz perc után megadná magát” – kíméletlen kritikát kapott a közös európai hadsereg ötlete
február 26., 06:04
- Tech-Tudomány
Elérkezett a jövő, bemutatták az első repülő autót, amit már elő is rendelhetünk
A járművet sikeresen tesztelték városi körülmények között.
február 26., 06:49
- Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának
Fordulat történt az elektromosautó-piacon.
február 26., 06:24
- Külföld
Házkutatást tartottak a szerb civil szervezeteknél a USAID-támogatások miatt
Alekszandar Vucsics hathatós segítségével indult vizsgálat.
február 26., 06:46
- Külföld
Sötétségbe borult Chile, milliók maradtak áram nélkül
Egy meghibásodott távvezeték okozhatta az áramszünetet.
február 26., 06:34
- Külföld
A dzsungelben hajtott végre kényszerleszállást a hondurasi elnököt szállító gép
Az időjárási viszonyok miatt volt szükség erre a lépésre.
február 26., 06:25