![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Az eddigi egyik legátfogóbb tudományos kutatás szerint a Földön több mint egybillió faj él, eddig ezeknek csak az egy százezrelékét sikerült felfedezni. Vagyis az összes fajnak csak a 0,001 százalékát ismerjük. A kutatók úgy alkották meg ezt a számot, hogy 35 ezer különböző elemzést vetettek össze mikroszkopikus és nem mikroszkopikus lények leírásáról.
A hatalmas munka után kiderült, hogy a világ minden tájáról származó jelentések nagyjából 5,6 millióféle élőlényt sikerült azonosítani. Ha igazak a feltevések, még nagyon sokat kell ahhoz dolgozni, hogy azt mondhassák a kutatók, hogy minden élőlényt ismernek a Földön.
![shutterstock 153539066](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1168/11685/116853/11685373_d4de576a85d0c729d2673ab28fb346e2_wm.jpg)
Az összes létező faj számának becslése a biológia egyik legnagyobb kihívása, állítja a kutatócsoport egyik tagja, Jay T. Lennon, az Indiana University kutatója. A mostani kutatásban a lehető legnagyobb adatbázissal dolgoztak és ezeket ötvözték különféle ökológiai modellekkel, valamint olyan új elméletekkel, amelyek a biológiai diverzitásról szólnak. A munka végén kijött egy szám, amely megbecsüli, mennyi mikroszkopikus faj létezhet a Földön.
Nem ez az első ilyen kísérlet, de a korábbi becslések mind alulbecsülték a mikroszkopikus lények diverzitását. Az is igaz, hogy egészen mostanáig nem voltak meg a megfelelő eszközök arra, hogy megbecsüljék ezt a számot. A kutatók arra jöttek rá, hogy elképzelhetetlenül sok mikroorganizmus élhet még egy kisebb kupac földben is.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)