Hogy élte túl az ember, aki 7600 méterről ugrott ejtőernyő nélkül?

A profi ejtőernyős Luke Aikins az első ember, aki ejtőernyő nélkül ugrott ki egy nagy magasságban repülő gépből, és túlélte. Aikins 25 000 lábnyit, azaz 7600 métert zuhant. Az eseményt élőben közvetítette több tévétársaság; naná, elvégre annak hírértéke van, ha valaki egy gépből kiugorva löncshúsként végzi, pláne, ha élőben adják.

De Aikins nem halt bele az ugrásba, ugyanis egy 30×30 méteres hálóba csapódott, ami túlélhetővé csökkentette a becsapódás erejét. Adja magát a kérdés: hogy csinálta?

Célra tartás, légellenállás, rugalmasság

Egy ilyen manővernél általában az történik, hogy az ejtőernyős kiugrik a gépből, 190 kilométeres óránkénti sebességgel zuhanni kezd a talaj felé, majd 2500 lábbal, vagyis 760 méterre a talajtól kioldja az ejtőernyőjét. A hátralévő távon a légellenállás annyira lelassítja az ejtőernyőst, hogy sérülés nélkül földet érhet. De mi van, ha nincs ejtőernyő?

• Valamennyit a légellenállás is segíthet. Ejtőernyő nélkül a zuhanás sebessége nem csökken, és ha valaki 190 kilométeres óránkénti sebességgel földbe csapódik, az mindenképpen végzetes. Aikins esés közben a testével próbálta növelni a légellenállást, de Nancy Koreen, az Amerikai Ejtőernyősök Szövetségének szóvivője szerint a kalimpáló végtagok legfeljebb óránként 16 kilométer per órával csökkentik a zuhanás sebességét. És százhetvennel szétkenődni a földön semmivel sem jobb, mint százkilencvennel.
• Jó, ha tudjuk, merre tartunk. Aikins speciális sisakja zuhanás közben végig mutatta a háló irányát a földön. A GPS koordinátákat figyelő rendszer vörös fénnyel jelölte, ha letért az optimális útvonalról; ha terv szerint zuhant, fehérrel. De nem volt egyszerű dolga. Mivel egy mozgó gépből ugrott ki, nem zuhanhatott szabadesésben a célpont felé: figyelembe kellett vennie a repülőgép sebességét is. Aikins valószínűleg még azelőtt ugrott, hogy a repülőgép a háló fölé ért volna.
• Ügyesen kell talajt (ez esetben: hálót) érni. Aikins céltudatosan manőverezte magát zuhanás közben. Nem kalimpált kitárt végtagokkal: a kezeit összefogta a háta mögött, és esés közben úgy siklott, hogy a háló közepe felé manőverezhessen. Becsapódás előtt hátat fordított a talajnak, hogy a hátával találja el a hálót. Ha nem így tett volna, valószínűleg nem ússza meg gerinctörés nélkül.
• És az sem mindegy, mibe csapódunk be. Egy zuhanó ejtőernyős mozgási energiája igen nagy, és ezt landoláskor le kell adni. Ha Aikins a háló mellé esik, a talaj vette volna fel a mozgási energiát, majd visszaverődött volna a teste irányába, és össze-vissza törte volna. Az acélnál kétszer strapabíróbb polietilén háló azonban elvezette a kinetikus energiát, így Aikins sértetlenül megúszta az akciót.

A fizikusokat és a profi ejtőernyősöket egyaránt lázba hozták a történtek, de nem mindenki volt ilyen lelkes. Michael Turoff, aki könyvet is írt az ejtőernyőzésről, megjegyezte: röhej, hogy valaki ilyen veszélyes mutatványra vállalkozott, mert ezek könnyen végződhetnek halálos balesettel.