
Morzsinak nem kell meghalnia

További Tudomány cikkek
Olyan gyakran előfordul. Csak beugranánk a bevásárlóközpontba az ebédrevalóért, leparkolunk az első szabad helyen – tűző napon, kánikulában –, és azzal nyugtatjuk a lelkiismeretünket, hogy úgyis tíz perc alatt végzünk, Morzsi meg kibírja addig a kocsiban. Majd résnyire lehúzzuk az ablakot, hogy kapjon levegőt. Nem lesz semmi baj.
Tíz perc bőven elég ahhoz, hogy a kutya hőgutát kapjon. Tizenöt perc alatt visszafordíthatatlan agykárosodást szenvedhet. Kutya meleg – mond valamit? Az állatok szenvednek a hőségtől, a kutyák meg különösen. Már a 30 Celsius-fok is megviseli őket, nemhogy egy autó belseje, ami harmincfokos melegben akár 70 Celsius-fokra is felhevülhet, ha a napon parkolunk le. Ez már egy enyhébb szaunahőmérsékletének felel meg.
A kutyák testhőmérséklete valamivel magasabb az emberénél (38,5-39,2 Celsius-fok), de sokkal rosszabbul tűrik a forróságot, mint mi. Mint azt egy tavaly nyári eset is bizonyítja, egy kutya húsz perc alatt halálközeli állapotba kerülhet a hősokktól, ha a tűző napon a kocsiban hagyjuk. Akkor is, ha az ablakot résnyire lehúzva hagyjuk. A fent linkelt esetben az állat élete csupán perceken múlt.
A kutyáknak nincs csupasz testfelülete, mint az embernek, és verejtékmirigyük is sokkal kevesebb van. Rajtunk segíthet az izzadás, elvégre a párolgás hőelvonással jár; a bőrfelületre kicsapódó izzadság hűti a szervezetet. Csakhogy a kutyák nem izzadnak; a fölösleges hőt lihegéssel tudják leadni. A nyelv azonban sokkal-sokkal kisebb felületen párologtat, mint a teljes emberi test. Emiatt az állat teste túlhevül, és akár percek alatt elpusztulhat.
Még tűző nap sem kell hozzá, hogy a kutya hőgutát kapjon a zárt autóban. A lihegés ugyan elvonja a hőt, de leadja a párát; egy zárt autóban ez a páratartalom emelkedéséhez vezet.

Mit tegyünk, ha autóba zárt, a hőségtől szenvedő kutyát látunk?
Életet menteni, ésszel
Nem baj, ha lecsúszik a nadrágod, életekről lehet szó. Így törj üveget hatékonyan, biztonságosan.
- Azonnal próbáljuk felvenni a kapcsolatot az autóban hagyott kutya tulajdonosával. Ha például egy bevásárlóközpontban vagyunk, értesítsük az ügyfélszolgálatot, és mondassuk be a kocsi rendszámát.
- Ha ez nem megoldható, lökdössük meg az autót, hátha a beinduló riasztóra felfigyel a tulaj.
- Fényképezzük le a kocsit, úgy hogy látsszon a kutya és az autó rendszáma is. Ez személyes adat, így megosztani nem lehet, de bizonyítékként felhasználható.
- Hívjunk rendészt vagy rendőrt, de legalább egy tanút, és a jelenlétükben törjük be a kocsi egyik oldalsó ablakát. Ezt lehetőleg úgy csináljuk, hogy ne okozzunk kárt se a kutyában, se az autóban (a Totalcar cikkében elolvashatja, hogyan kell okosan csinálni ezt). Ha nagy állatszeretetünkben kitépnénk az összes ajtót, az már meghaladná a szabálysértési értékhatárt, ami büntetőjogi kategória, és az okozott kár megtérítésére is kötelezhetnek minket.
- A kiszabadított kutyát vigyük árnyékba, fektessük le, és törölgessük meg nedves ronggyal. Csak ezután adjunk neki inni. Ha magatehetetlennek látszik, bágyadt, vagy koordinációs problémái vannak, csavarjuk vizes törülközőbe, és vigyük állatorvoshoz.
A Vigyél Haza Alapítvány önkéntesei Budapesten ingyen nyújtanak jogi segítséget azoknak, akik kimentik az autóban rekedt kutyákat. (Vidéki, nem büntetőügyben ingyen jogi tanácsadással segíthetnek.) Egyes helyeken, például az Floridában a törvény biztosítja, hogy – bizonyos feltételek mellett – a bajba jutott kutya segítségére siessünk.
A kutyákra nemcsak a parkoló autók jelentenek veszélyt. Ha úgy döntünk, hogy kocsival megyünk nyaralni, és visszük magunkkal a kutyát is, útközben többször álljunk meg néhány percre, és itassuk meg az állatot – különösen, ha a kocsi nem légkondicionált.
Hűtőborda
Pazonyi Zsanett Szilvia, a Magyar Kutyás Akadémia alapító-tulajdonosa kérdésünkre elmondta, mi a teendő, ha megtörténik a baj, és a kutya hőgutát kap:
- Azonnal kezdjük meg az állat fokozatos hűtését, még mielőtt orvoshoz vinnénk. Vigyük árnyékos helyre vagy 18-20 fokos helyiségbe. Nagyon fontos,hogy a kutyát tilos túl gyorsan lehűteni, mert ettől akár a szíve is megállhat.
- Sokk esetén enyhítsük a tüneteket. Ha a kutyának nincs légzése és szívműködése, először az életfunkciókat kell biztosítani újraélesztés segítségével. A kutyatartók ezt a kutya-elsősegélyi tanfolyamokon is elsajátíthatják.
- Ha a kutya nincs sokkos állapotban, adjunk neki csapvíz hőmérsékletű vizet. Ha nem akar inni, ne erőltessük, ne locsoljuk a szájába, mert félrenyelhet. A száját, nyelvét azonban vizes ruhával, szivaccsal benedvesíthetjük.
- Itassunk át több törülközőt csapvízzel, és terítsük a kutyára úgy, hogy érintse a nyakát (a füleit hagyjuk szabadon), a hónalját, a lágyékát és a hasát. A végtagokat is érdemes nedves ruhával becsavarni. A hűtésre használt törülközőket gyakran cseréljük.
- Ha a kutya testhőmérséklete elérte a 39,5 fokot – vagy ha nincs lázmérőnk, de azt látjuk, hogy a kutya jobban van, érdeklődőbb, kifejezőbb a tekintete –, hagyjuk abba a hűtést és vigyük állatorvoshoz. A szállításnál ügyeljünk rá, hogy az autóban ne legyen 20-22 foknál hűvösebb.
Eresszük bő lére
Égető probléma
Pazonyi elmesélte, hogy a további halálesetek megelőzése érdekében nemrég önkéntes kutyatartók kampányoltak egy nagy bevásárlóközpont parkolójában. A „Nyújts segítő mancsot!” Kutyaelsősegély által szervezett, a Kutyabarát.hu és a Kutyológia által támogatott akció célja az volt, hogy felhívják az autós kutyatartók figyelmét arra, hogy nyáron soha nem szabad az autóban hagyni a kutyát. Még néhány percre sem.
A parkolóba érkező kutyatartóknak osztogatott információs anyag bemutatta, hogyan előzhető meg a hőguta, milyen tünetekről ismerhető fel, és hogyan kell kezelni. Az útmutató legyezőként is használható; a gazdák így lehűthetik magukat a kocsiban, amíg működni nem kezd a légkondi. A szervezők célja az volt, hogy minden alkalommal, amikor a kutyatartók a legyezőt használják, eszükbe jusson, milyen érzés lehet egy kutyának kiszolgáltatva, tehetetlenül várakozni a forró autóban.
Már a kampány kezdetekor világossá vált, hogy mekkora szükség van a felvilágosításra, mert az önkéntesek autóba zárt kutyákat találtak a parkolóban. Az áruház hangosbemondóján keresztül kérték a gazdákat, hogy azonnal menjenek vissza az autóikhoz, mielőtt a kedvenceik hőgutát kapnak. Szerencsére időben visszatértek, így a kutyáknak nem esett bajuk. Más kérdés, hogy mi lett volna, ha az önkéntesek nincsenek ott, hogy figyelmeztessék őket.
A lakásban tartott kutyák általában megtalálják maguknak a leghűvösebb pontot, és teljes testfelülettel végignyúlnak rajta. Ha odafigyelünk rá, hogy naponta többször adjunk nekik friss, vizet; illetve néha áttöröljük egy nedves ronggyal, nem lesz baj. Figyeljünk oda rá, hogy az állat ivóvize ne legyen túl hideg. Nagy hőségben a kutyáknak nincs kedvük rohangálni, hülyéskedni, de vannak élénkebb példányok, akik szívesen rohangálnak séta közben, és könnyen kimelegszenek. Ők már az állott víztől is torokgyulladást kaphatnak.
És ha már víz és rohangálás: lehetőleg ne csak egy tálnyi vizet tegyünk ki a kutyának. Ha véletlenül belelép, és felborítja az edényt, egész napra szomjan maradhat – ilyenkor jól jöhet a pótedény. És ha hosszabb sétára vinnénk, ne felejtsünk el a kutyának is vizet és vizes tálkát csomagolni.

Walking on sunshine
Fontos, hogy jól válasszuk meg a séta időpontját. Nyári sétára a korai és a késő esti órák a legalkalmasabbak. Reggel, amikor még nem túl erős a napsugárzás, a kutyák nem kapnak hőgutát a tűző naptól, és a tappancsukat sem égeti meg az olvadó aszfalt.
Bármilyen fontos szempont is ez, sokan megfeledkeznek róla. A kutyák talpa meztelen, így a forró betonon sétáltatott állatok súlyos égési sérüléseket szenvedhetnek. Ha pont délben kell rövid egészségügyi sétára vinnünk, kerüljük a követ, betont és homokos talajt; helyette keressünk árnyékos, füves területet. Ha lennének kétségei, hogy ez mennyire rossz a kutyának, tegyen egy sétát délben, aszfaltos úton, mezítláb. Arról nem is beszélve, hogy a lihegésen túl a kutyák a szőrtelen testfelületükön tudják leadni a hőt – például a tappancsukon.
Az etetés időpontját is érdemes a sétákéhoz igazítani. Nyáron a kutyáknak nincs nagy étvágya; akár azt is gondolhatnánk, hogy betegek, pedig melegben egyszerűen csak kevesebbet esznek.
Ez itt a kert
Kertben tartott kutyákkal előfordul, hogy egy árnyékos helyen gödröt kaparnak maguknak, és abba fekszenek. Ne dühöngjön azon, hogy kitől tanulta ezt ez az égetni való átokfajzat: a kutyáknál ez ösztönös reakció. A kikapart gödörben a föld hűvösebb, és ha ebben végignyúlnak, jobban hűthetik a saját testüket. Ne dühöngjenek a virágágyásra káros reflexek miatt, inkább örüljenek, hogy Morzsi hőguta helyett légkondicionál.
A dísznövénykertészek jobb, ha találnak egy hűvös, árnyékos helyet, ahol a kutya napközben hűsölhet – a legmegfelelőbb egy árnyékot adó fa. Ha a garázsba vagy a terasz alá húzódhatnak be, az is jó; ha időnként fellocsoljuk a fekhelyüket, az meg a legjobb.

Kockázatok és mellékhatások
A szívbeteg, túlsúlyos, vagy munkát végző kutyákat jobban megviseli a hőség, így rájuk jobban oda kell figyelni. Egyes fajták, mint például a bulldog vagy a mopsz más kutyáknál érzékenyebbek a kánikulára. A sötét bundájú példányok szintén megszenvedik a hőséget, mert valósággal szívják magukba a forró napfényt, így fontos, hogy nekik mindig biztosítsunk árnyékos helyet.
Sokan úgy vélik, a kutya szőrzetének leborotválása megóvhatja őket a hőgutától. Ez hülyeség. A bunda a kutya hőháztartásának fontos része, ez segít fenntartani a testhőmérsékletét, és megvédi a leégéstől is. A kutyák ugyanis le tudnak égni: a szem környéke, az orr, illetve a fül igen érzékeny az UV-sugárzásra. Az viszont jót tesz, ha az állat bundáját naponta többször átfésüljük, mert így biztosítható a megfelelő szellőzés. A hosszú vagy félhosszú szőrű kutyák bundáját persze ritkíthatjuk – de soha ne nyírjuk őket teljesen kopaszra.
Bűnben égve
Ha a gazda lelkiismeretére nem lehet apellálni, a szabadságvágyára talán sikerül. A Btk. 244. paragrafusra szerint
Ha ez az állatnak különös szenvedést okoz, az elkövető akár három évet is kaphat. Gondolja meg, megér-e egy elvesztett életet és három elvesztegetett évet tíz perc egy bevásárlóközpontban.
DOGZ Fesztivál 2025
Ingyenes családi- és kutyás fesztivállal várunk május 1-jén, a Városligeti Nagyréten!
Kattinson a részletekért.

Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Sport
Nőgyűlölő, rasszista, nácibarát, gyengeelméjű az elődök közt: az új NOB-elnök fura örökséget vesz át
Nem mindenki volt talpig úriember.
március 20., 06:44
- FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában
A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.
március 20., 08:02
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- FOMO
Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban
Több fontos eseményt hagyott ki a volt first lady.
március 20., 07:14
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Autó-motor
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét
Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.
március 20., 05:40
- Belföld
A Momentum válasza Magyar Péternek: Sajnáljuk, hogy inkább behúzza fülét-farkát
Az ellenzéki párt szerint morális kérdésekben nem a politikai hasznot kell nézni, hanem fel kell vállalni a helyes utat.
március 20., 05:37
- Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe
176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.
március 20., 06:29
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Vélemény
Latorcai Csaba: Ki és mi lesz a következő a füstgyertya után?
Gondolatok a véleménynyilvánításról és az erőszakról.
március 20., 05:39
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Cellanapló
Máris kihívóra lelt az iPhone 16e
Bemutatkozott a Google új pénztárcabarát mobilja, a Pixel 9a.
március 20., 05:49
- Futball
Hrutka János: Magyarország jobban teljesít Törökországnál, de hogy előrébb is tartana?!
NL-riválisunk a kétezres évek sikercsapatát építené újra.
március 20., 05:44
- Cinematrix
Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát
Hasonló élményt nyújt, mint anno a Breaking Bad tette.
március 20., 05:45
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06