![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Valószínűleg földcsuszamlás okozta fényvillanásokat figyelt meg az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta űrszondája a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös felszínén – írja az MTI. A műhold február 19-én rögzítette a különös jelenséget, amely hőmérséklet-emelkedéssel, valamint az üstökösből kiáramló por, gáz és plazma mennyiségének megnövekedésével járt együtt.
![maxresdefault](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1256/12569/125696/12569615_e9cfbf0dd07655ec0658587e6996732d_wm.jpg)
A németországi Heidelbergben működő Max-Planck Magfizikai Kutatóintézet szakértője, Eberhard Grün elmondta, a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a villanásokért az üstökös felszínén bekövetkezett földcsuszamlás a felelős. A villanásokat a földmozgás következtében felverődött porrészecskékről visszatükröződő fény okozhatta.
A Rosetta küldetése szeptember 30-án ért véget, több mint két évvel azután, hogy pályára állt az üstökös körül. A műhold becsapódó landolást fog végrehajtani az égitest felszínén. Az űrszonda júliusban mondott végleg búcsút az üstökös felszínén lévő Philae leszállóegységnek, amikor megszakította a kommunikációs kapcsolatot a robottal.
A Rosetta kutatásai a 4,6 milliárd éve keletkezett Naprendszer kezdeti időszakáról és az üstökösökről igyekeznek új információkat szerezni.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)