Csilla, Noémi
5 °C
18 °C

Három beteg gyerekkel már nem oké az oltásellenesség

2016.09.27. 09:46

Az oltásellenesség egyik elkötelezett híve volt Kristen O'Meara, de teljesen megváltozott a véleménye a vakcinákról, amikor

mindhárom kisgyermeke heteken át akut gyomorbajokkal küszködött egy rotavírus miatt, és emellett még ő és a férje is megbetegedtek.

A nő most erős bűntudatot érez, mert senki sem betegedett volna meg, ha a gyermekek megkapják az orvosok által ajánlott oltásokat. A Chicago környékén élő anyuka azt nyilatkozta az ABC News hírportálnak, hogy a saját kutatásai alapján döntött úgy, hogy nem oltatja be a gyermekeit – akik mind 7 évnél fiatalabbak –, de hozzátette, hogy kizárólag az oltások hasznosságában kételkedő anyagokat olvasta el.

A három gyermek azóta minden oltást megkapott.

Az orvosok minden gyermeknek javasolják az oltást, de egyre több szülő véli úgy, hogy erre semmi szükség nincsen. Máig nagy kavarodást okoz a fejekben egy hamis adatokra épülő, többszörösen cáfolt tanulmány, amely azt állította, hogy kapcsolat van az autizmus és az oltások között. Emellett a szülők nyilvánvalóan nem érzik fenyegetőnek azokat a betegségeket, amelyeket kizárólag az oltásoknak köszönhetően sikerül kordában tartani.

A rémisztő betegség annyira megváltoztatta O'Meara hozzáállását, hogy a nő ma már mindenkinek azt javasolja, hogy oltassák be a gyermekeiket.