Teaparti a pokol tornácán

Soha nem felejtem el azt az érzést. A mindent elborító nyomorúságot. A bizonyosságot, hogy a szenvedés sosem ér véget. Hogy senki nem segíthet, és nincs hová menekülni. Bárhová néztem, olyan sűrű volt a sötétség, hogy még a fény gondolata is elképzelhetetlennek tűnt. Hirtelen egy lángoló alagútba kerültem. Zokogó alakok üvöltöttek felém kínjukban, könyörögve, hogy mentsem meg őket. Mások megpróbáltak megrémíteni. „Soha nem szabadulsz ki innen.” – mondták. „Soha. Sohasem.”

A fenti sorokkal a National Geographic szerzője, Kira Salak próbálta szavakba önteni az élményeit, amiket Peruban szerzett egy ajahuaszka-szertartás során. A Banisteriopsis caapi nevű növény indájából főzött italt az amazóniai sámánok már évezredek óta használják.

Bár az ajahuaszkát a hallucinogének közé sorolják, akárcsak az LSD-t és az ecstasyt (metiléndioxi-metamfetamin, MDMA), az ajahuaszka-szertartás nem eufórikus acidparti. Inkább a purgatóriumra emlékeztet, ahol bejárhatjuk a lélek mocsárvidékét, és kis szerencsével megtisztulva kerülünk elő.

Ez történt Salakkal is. Az újságírót évek óta kínozta a depresszió, de a trip hatására a betegség tovatűnt, mintha sosem lett volna. Az ehhez hasonló élmények ösztönözték arra a szakértőket, hogy folytassák a hallucinogénekkel végzett kutatásokat, mivel úgy vélik, terápiás célra is lehet őket használni.

A barbár rítust mostanra a nyugati civilizáció is (újra) fölfedezte magának. A beszámolók szerint Manhattanben, Brooklynban, San Franciscóban és a Szilícium-völgyben épp az ajahuaszka forradalma zajlik.

Zöldségtelevízió Dél-Amerikában

Terence és Dennis McKenna, a pszichedelikus irodalom kulcsfigurái a hetvenes évek elején autóstoppal jutottak el Peruból a kolumbiai Chorreába. Az Igara Paraná folyó mentén haladva bukkantak rá a pszichedelikus szerek Édenkertjére. Szabadon nőtt a varázsgomba (Psilocybe cubensis), a Banisteriopsis caapi és a Psychotria viridis – ideális alapanyagok egy misztikus teadélutánhoz.

Az ajahuaszka-főzetet alapvetően a Banisteriopsis caapi indáiból készítik; ezt egy olyan növénnyel keverik, ami DMT-t, azaz dimetiltriptamint, egy pszichoaktív alkaloidát tartalmaz. Az így készülő főzet illata a zöld teáéra emlékeztet, de igen magas a csersavtartalma, és egyáltalán nem jó az íze. De a fogyasztás leírhatatlan élményekkel jár. A McKenna-fivérek ezt zöldségtelevíziónak (vegetable television) nevezték, így utalva a növények elfogyasztásával elért látomásokra.

McKennáék vették az adást. Az Amazonas vidékének növényeitől olyan információkat kaptak, amit máshonnan nem szerezhettek volna meg. Egy trip során kölcsönösen megtapasztalták a telepátia élményét. Dennis McKenna ezután az összes ruháját és a szemüvegét is elhagyta a dzsungelben, miután – ahogy fogalmazott – elveszítette a kapcsolatot a konszenzusos valósággal. Nem élte meg nagy veszteségként.

A növényektől kapott tudás számára az emberi és kozmikus tudás misztikus könyvtára volt.

Az újságíró Tom Wolfe a hatvanas évek pszichedelikus forradalmát Amerika harmadik nagy vallásos ébredésének nevezte. Az ajahuaszkának még nincs ekkora kultusza, de tény, hogy az Egyesült Államokban mind a szer, mind a fogyasztásához kapcsolódó szertartások egyre népszerűbbek. Rákapott a Szilícium-völgy, rákapott Hollywood, és egyre többen fogyasztják a keleti parton is.

Az életviteli tanácsadással foglalkozó Tim Ferriss szerint San Franciscóban az ajahuaszka-fogyasztás mára olyan megszokottá vált, mint meginni egy csésze kávét, és a partikon kerülgetnie kell azokat az embereket, akik mindenáron arról akarnak vele beszélgetni, hogy milyen érzés volt órákon keresztül kaleidoszkóp-szerű színeket és fényeket látni. Egy rádióműsorban Susan Sarandon is az ajahuaszka-terápia lélekemelő hatásáról áradozott. Dennis McKenna, aki ma a Minnesota Egyetem botanikaprofesszora, egy hawaii könyvbemutatóján meglepődve látta, hogy a szigeten is eluralkodott az ajahuaszka-forradalom.

Mindenki készíti, mindenki fogyasztja. Olyan, mint a Vadnyugat.

A Washington Egyetem kutatója, Leanna Standish szerint Manhattanben minden éjszaka legalább száz ajahuaszka-szertartást rendeznek. A szer fő hatóanyagát az 1970-ben elfogadott kábítószer-ellenes törvény, a Controlled Substances Act tiltólistára helyezte, de az FDA, az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság nemrég engedélyezte a szerrel végzett klinikai vizsgálatokat.

Standish szerint a szer fő hatóanyagát a rák és a Parkinson-kór kezelésére is használhatnák. A kutató nem zárja ki, hogy az ajahuaszka egészen új utakat nyithat a nyugati gyógyászatban.

Tény: vannak olyan esetek, amiken az ajahuaszka-terápia segíthet, viszont a nyugati orvoslás nem tud. Egy fiatal férfi például kibírhatatlan fájdalmaktól szenvedett, de az orvosok nem tudták megállapítani az okát. A férfi végül a perui dzsungelben kötött ki egy ajahuaszka-tripen. A látomása során úgy látta magát, mintha a saját testében utazna, ahol végül megküzdött a fájdalmat okozó szörnnyel - egy óriási, tintahalra emlékeztető lénnyel. Az élmény nem volt kellemes, de a fájdalom elmúlt, és soha többé nem tért vissza.

A hallucinogének kutatását komoly szakemberek is sürgetik, de a klinikai vizsgálatokat megnehezíti a törvényi szabályozás. Ez mondjuk nem tart vissza másokat attól, hogy a saját szakállukra kipróbálják ezeket a szereket. Ezzel egyébként Standish is tisztában van. Ahogy mondta,

ami most folyik, az egy hatalmas, szabályozatlan kísérlet.

Az ajahuaszka-szertartásokat általában egy sámán vezeti. A sámán lehet egy perui indián, akinek több generációra visszamenőleg sámánok voltak az ősei, de lehet más is, aki meg tudja szerezni a növényeket, és el tudja készíteni az ajahuaszka-főzetet. (Ezeket az alulképzett sámánokat hívják jógahuaszkáknak).

Fix recept nincs. Az ajahuaszka többnyire lassú tűzön főzött amazóniai növényekből készül, de az alapanyag mindig a Banisteriopsis indája, illetve egy DMT-t tartalmazó szer, többnyire a Psychotria viridis. A belekbe kerülő DMT-t a monoamin-oxidáz enzimek (MAO) hamar lebontják, de a Banisteriopsis caapi nagy mennyiségű harmint és b-carbolin harmalint tartalmaz, amik gátolják a MAO termelődését. A DMT így bejuthat a véráramba, majd az agyba, ahol befolyásolja az érzékelést és az agyműködést.

A nyolcvanas években a drogfogyasztó gazdag elit sablonfigurája a pénzéhes és túlpörgött kokainista bróker volt – A Wall Street farkasa, Amerikai pszichó, megvan? Hát a 2010-es években ez már a kötött pulóveres, szoftvercégnél dolgozó enterpreneur, aki szabadidejében ajahuaszka-partikra jár.

A nyugati fitnesz- és wellness-mániára szépen rímel, hogy egy ajahuaszka-szertartás tulajdonképpen a test és a lélek méregtelenítése. És a fogyasztókat nem lehet azzal vádolni, hogy élvhajhász drogosok lennének, akik a pillanatnyi örömöt hajszolják. Már a főzet íze is egészen undorító, és a fogyasztók többsége úgy okád tőle, mint a lakodalmas kutya.

Ferriss is hasonló élményről számolt be, amikor először vett részt ajahuaszka-szertartáson. Mint elmondta, élete egyik legszörnyűbb élményét is a szernek köszönheti. Azt hitte, hogy teljesen kicsinálta az agyát.

Olyan érzés volt, mintha másodpercenként ezerszer ölnének meg és tépnének szét.

Megfogadta, hogy nem megy el több szeánszra, de nem tartotta be a fogadalmát. A szeánsz utáni hónapokban észrevette, hogy a sok harag, amit évtizedeken át, gyerekkora óta cipelt magával, nagyrészt teljesen eltűnt, mintha sosem lett volna. És ezzel a tapasztalatával nincs egyedül: a fogyasztók többsége szerint egy ajahuaszka-trip felér tíz év pszichoterápiával.

A purgálás régóta ismert szertartás, és nem csak az ajahuaszkával lehet elérni. Hasonló célja van az önkorbácsolásnak, az izzasztókunyhónak vagy a böjtnek is. De az Egyesült Államokban ez a fajta spiritualizmus sokkal elfogadhatóbb. Bizonyos értelemeben az ajahuaszka-szertartás vallások előtti élmény; egy pogány rítus, egy természetközeli, növények által elért megvilágosodás. Bár a fogyasztás lehet felkavaró, rossz élmény is, az utána következő emelkedettség hosszú távon kitart.

Növények éneke

A növényeknek legalább olyan komplex ökoszisztémája van, mint az emberi agynak. A beporzást végző rovarokat kipárologtatott anyagokkal csalják magukhoz; más vegyületekkel elijesztik az élősködőket; megint más vegyületekkel más növényeket figyelmeztetnek arra, hogy mérgező anyag került a talajba. A növények leghatékonyabb hírvivő molekulái aminosavra épülnek.

Hasonlóan működnek az emberi agy ingerületátvivő anyagai, a neurotranszmitterek is. A szerotonin, a dopamin és epinefrin szabályozzák többek között az éberséget, a pupillatágulást, a koncentrációt, a szexualitást és az érzelmeinket. Ezek is ugyanazokból a molekulákból fejlődtek ki, mint a növények hírvivő molekulái.

Az ajahuaszka-főzetbe kerülő hírvivő molekulák a tudatosságért felelős idegsejteket stimulálják – vagyis a különböző rendszertani kategóriához tartozó élőlények kommunikálni tudnak egymással. Ha úgy tetszik: megtanulunk növényül.

Ha a növény tényleg megszólítja az embereket, általában azt mondja, hogy mindannyian egyek vagyunk. Egyesek szerint a növények azért közvetíthetik ezt az üzenetet, mert ez áll érdekükben: ha az emberek azt hiszik, hogy a mindenség részei vagyunk, talán felhagyunk a természet kizsákmányolásával. Ilyen értelemben

Egy 2014-es kutatásban Draulio de Araujo, a brazíliai Brain Institute egyik kutatója nyolcvan emberen tesztelte az ajahuaszka hatását. A résztvevők fele súlyos depressziótól szenvedett, de az alanyok mindannyian azt mondták a terápia után, hogy sosem érzett békesség öntötte el őket.

Az fMRI-vel és EEG-vel végzett vizsgálatok azt mutatják, hogy ajahuaszka hatására az agy alapértelmezett hálózata („default-mode network” – ezt a kifejezést de Araujo is idézőjelezte) felmentést kap a működés alól. Ezt a hálózatot általában elárasztják a gondolataink, és folyamatosan a múlton és a jövőn kattog, de a szer visszafogja a működését. Ellenben a talamusz, a tudatosságért (awareness) felelős agyterület jóval aktívabbá válik. Hasonló agyműködést figyeltek meg azoknál, akik évek óta meditálnak.

Technológia, misztikum, őrület

A szociológiai klisékből építkező antropológusok valószínűleg reflexből meg tudják magyarázni, miért lehetett ilyen népszerű az ajahuaszka az Egyesült Államokban, azon belül is főleg a nyugati parton. A Szilícium-völgyben a technológia nyelvét beszélik: szintetikus eszközöket gyártanak, szoftvereket írnak, programkódban kommunikálnak. És akkor jön egy szertartás, ahol természetes anyagokat fogyasztanak az ősi szokásoknak megfelelően, rituális körülmények között, ősi dalokat hallgatva – óriási kontraszt. A sámánok által énekelt dalokról (icaros) úgy tartják, hogy ezek a növények énekei: a szertartásvezető kántálása teremti meg azt a közös hullámhosszt, amin mindenki ráhangolódhat a zöldségtévé adására.

A Szilícium-völgyben mindenki a neo-mániától szenved, így igen vonzó lehet olyan dalokat és rituálékat megismerni, amik már több száz vagy több ezer éve változatlanok.

– mondta Ferris.

De nem véletlen, hogy ezeket a szertartásokat sámánok vezetik. A nyugati civilizáció nem tud egyik pillanatról a másikra együtt élni egy olyan szerrel, aminek a megfelelő használatát Dél-Amerikában több ezer éve gyakorolják.

Lehet, hogy San Franciscóban olyan könnyű ajahuaszkához jutni, mint egy csésze kávéhoz, de a fogyasztása sokkal nagyobb kockázattal jár. És a képzetlen vezetők itt nagyobb kárt okozhatnak, mint egy ügyetlen barista. Egy önjelölt ayahuasquera (nem sámán, csak szertartásvezető) elmondta, hogy a szeánsz előtt mindenkivel kitöltetnek egy kérdőívet, és akinek magas a vérnyomása, vagy antidepresszánsokat szed, annak nem ajánlják, hogy kipróbálja az ajahuaszkát.

Charles Grob, a Harbor-UCLA Medical Center pszichológiaprofesszora szerint nagyon fontos, hogy az ajahuaszka-fogyasztás kontrollált körülmények között történjen. A régi hagyományok szerint az italt a sámán főzte, a sámán osztotta, és a sámán tette biztonságossá az utazást.

De – ahogy az a hallucinogénekkel gyakran előfordul –, jobb, ha szakértőkkel utazik az ember, mert ezek a szerek pszichózist válthatnak ki az arra fogékonyakból. Feljegyeztek egy esetet, amikor egy brit férfi egy ajahuaszka-szertartás alatt kést ragadott, és leszúrt egy kanadai férfit, aki megpróbálta ártalmatlanná tenni. Grob nem zárta ki, hogy a késelésbe torkolló esetnél a sámán esetleg maszlagot is keverhetett a főzetbe, ami erősen mérgező, de kis dózisban hallucinációkat okoz.

Hasonló kockázatot jelenthet, ha a szert antidepresszánsokkal keverik. Egyrészt a szerotonin-visszavételt gátló gyógyszerek blokkolják a szerotonin idegsejtekbe való visszavételét, másrészt az ayahuascában lévő MAO gátló a szerotonin lebomlását akadályozza, így a neurotranszmitterek elárasztják az agyi szinapszisokat. Ez orvosi nyelven szerotonin-szindrómához, köznyelven katasztrófához vezethet. A tünetek: reszketés, hasmenés, görcsök, izommerevség, szélsőségesen magas láz – és nem ritkán halál.

Ezek az esetek ritkák, de a felzaklató tripekből rengeteg van. Sok szerhasználó a saját halálát élte át: az egyikük egy koporsóban találta magát a víziója során. Akik nincsenek felkészülve az ennyire szélsőséges élményekre, komoly traumát élhetnek át; egyesek a szerhasználat után a poszttraumás stressz (PTSD) tüneteit produkálták.

Dennis McKenna szerint a félresikerült tripeknek többnyire az az oka, hogy a fogyasztók nem megfelelően használják a szert. Az ajahuaszka-fogyasztást legalább olyan gondosan meg kell tervezni, mint egy pszichoterápiát. Ha nem megfelelően csinálják, és nem sikerül az élményeket a személyiség integráns részévé tenni, az komoly traumát okozhat. A pszichedelikus szereknek ez közös jellemzőjük.

Timothy Leary, az LSD-prófétává avanzsált harvardi pszichológiaprofesszor óta minden szakértő hangsúlyozza, hogy mennyire fontos a megfelelő környezet és lelkiállapot (set and setting) a biztonságos triphez. A saját hangulatunk vagy a fogyasztás körülményei legalább annyira súlyos hatással lehetnek ránk, mint egy rosszul sikerült főzet. És nem mindegy, hogy a purgatóriumba, vagy a pokolba váltunk belépőjegyet.