
Ön is gondolkodott már azon, hogy vajon miről álmodhat a kutyája? Dr. Deirdre Barrett, a harvardi orvosi egyetem pszichológusa úgy gondolja, valószínűleg a gazdájukról, írja az Independent.
Barrett évekig tanulmányozta az emberek alvási szokásait, ebből következtetett arra, hogy csakúgy mint mi, valószínűleg a kutyák is a mindennapjaikat élik újra alvás közben.
Az emberek ugyanazokról a dolgokról álmodnak, ami nappal érdekli őket, csak látványosabban és kevésbé logikusan.
- mondta Barrett.
Szerinte nincs semmi oka annak, hogy azt feltételezzük, az állatok mások lennének. Mivel a kutyák rettenetesen ragaszkodnak a gazdájukhoz, vélhetően a kutyák a gazdájuk arcáról, szagáról és a vele való interakcióról álmodnak. Ezzel ellentétben egyébként a macskák egy korábbi kutatás alapján úgy tűnik, hogy egérre vadásznak alvás közben, így ez az ellentmondás újabb korszakos vitákhoz vezethet majd a kutyások és a macskások között.
Ugyan szerinte biztosra semmilyen módon nem lehet tudni, hogy a kutyák mit látnak alvás közben, vagy hogy egyáltalán álmodnak-e, de a legtöbb emlős az emberekéhez hasonló alvási ciklussal rendelkezik, így náluk is jelentkeznek REM fázisok, amikor az emberek is álmodnak. Ez alapján egyáltalán nem elrugaszkodott ötlet azt gondolni, hogy a többi emlős szintén álmodik.
Barrett arra is kitért, hogy vélhetően a kutyák is az álmaikban történő dolgok miatt mozgatják a lábaikat, mikor úgy tűnik futnak alvás közben. Végül azt tanácsolta, foglalkozzunk sokat kutyáinkkal és gondoskodjunk róla, hogy jó élményei legyenek napközben, ha azt szeretnénk, hogy szép álmai legyenek.
DOGZ Fesztivál 2025
Ingyenes családi- és kutyás fesztivállal várunk május 1-jén, a Városligeti Nagyréten!
Kattinson a részletekért.
