- Tudomány
- pécsi tudományegyetem
- pte
- magyar tudomány ünnepe
- szentágothai-díj
- sümegi balázs
- kemenesi gábor
Pécsi kutatókat díjaztak a magyar tudomány ünnepén
Két kutatóját is kitüntette hétfőn a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) a magyar tudomány ünnepe alkalmából megtartott eseményen – írja az MTI.
- Szentágothai-díjat kapott Sümegi Balázs orvosprofesszor, a pécsi orvoskar intézetigazgató egyetemi tanára, a Szentágothai-kutatóközpont genomikai és kísérletes kardiológiai kutatócsoportjának vezetője.
- Junior Szentágothai-díjjal tüntették ki Kemenesi Gábor víruskutató biológust, egyetemi tanársegédet, a kutatóközpont virológiai kutatócsoportjának tagját.
Az ötödik alkalommal megrendezett tudományos ünnepségen a díjátadó mellett előadásokkal emlékeztek meg a PTE Szentágothai János Kutatóközpontjának névadójáról. A 2013-ban alapított díj átvétele után Sümegi Balázs és Kemenesi Gábor is rövid előadásban mutatta be munkásságát.
A Szentágothai-nap keretében nyitottak meg egy kétmilliárd forintos költségvetésből megvalósuló új kutatói programot is, amely csiptechnológiával növelné a mesterséges megtermékenyítés sikerességét. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap által támogatott hároméves projekt célja, hogy a mesterséges megtermékenyítéssel eddig elért 30 százalékos eredményességet 50 százalék fölé emeljék egy olyan laboratóriumi megközelítéssel, amelynek egyszerűsége, költséghatékonysága lehetővé teszi, hogy beillesszék a szülészeti rutinba – írja közleményében a PTE.