
Befejeződött az új acélszarkofág építése a világ eddigi legsúlyosabb nukleáris szerencsétlensége által sújtott csernobili atomerőműben, és a szakemberek megkezdték rátolni a létesítményt a sérült atomreaktorra - írja az MTI.

A munka várhatóan négy napon át tart, összesen 33 órát vesz igénybe. A kupolát 327 méterrel kell odébbtolni az erre a célra épített síneken.
A világ legnagyobb mozgatható kupolája 1,5 milliárd euróba került, és várhatóan 100 éven át nyújt majd védelmet a radioaktív sugárzás ellen.
A világ eddigi legsúlyosabb atomerőművi katasztrófája 1986. április 26-ra virradó éjszaka 1 óra 23 perckor következett be a Szovjetunióhoz tartozó Ukrán SZSZK területén, a Kijevtől kevesebb mint 100 kilométerre északra fekvő csernobili erőmű negyedik blokkjában egy kísérlet során.
Vegyi és gázrobbanás következtében részben megsemmisült a reaktor aktív övezete, a levegőbe egyes adatok szerint radioaktív anyagok tonnái kerültek, és sugárfelhő borította be Európa nagy részét. A mintegy két hétig égő tűz miatt további veszélyes anyagok szabadultak fel.
A baleset következtében egyes becslések alapján több százszor annyi radioaktív szennyeződés jutott a levegőbe, mint a második világháborúban Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák felrobbanása után. A sérült blokk fölé akkor egy átmeneti vasbeton szarkofágot emeltek, amelynek állapota folyamatosan romlott, repedések keletkeztek rajta.
A hosszabb távú védelmet jelentő modern szarkofág építését a francia Novarka konszern végezte, a munkálatok 2011 áprilisában kezdődtek. A fenti videó remek összefoglaló képet ad az új szarkofág építéséről. A költségek fedezéséhez Ukrajna az elmúlt években jelentős támogatásokat kapott az Európai Uniótól, a Európai Fejlesztési és Újjáépítési Banktól (EBRD), európai országoktól, továbbá Oroszországtól, az Egyesült Államoktól, Kanadától és Japántól is.

Az oldalról ajánljuk
- Úszás
Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon
10 éven keresztül követte el a bűncselekményeket.
február 27., 08:22
- Belföld
Navracsics Tibor bejelentette, hogy készül az új törvény a népességmozgás szabályozására
A miniszter szerint a települések maguk dönthetnének a beköltözőkről.
február 27., 08:24
- Belföld
Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban
Egyes helyeken 27 méteres falat kell építeni.
február 27., 07:32
- Belföld
Katonai büntetőeljárás indult a Budapesti Fegyház és Börtön távozó parancsnoka ellen
Bozsó Zoltán ezért mondhatott le a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoki pozíciójáról.
12 perce
- Futball
„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben
A durva inzultus miatt rövid időre félbeszakadt a találkozó.
február 27., 07:21
- Külföld
Hatvankilós rágcsálók lepték el a kőgazdagok puccos villaparkját
A túlszaporodott kapibarák pokollá teszik az ott élő gazdagok életét.
február 27., 08:20
- Kosárlabda
Káprázatos reklámmal tette emlékezetessé a Jordan Brand Luka Doncic klubcseréjét
Minden exem Texasban él...
február 27., 08:30
- Külföld
Új hivatalos nyelvet vezetnének be az Európai Unióba
Annyian beszélik, mint a magyart.
február 27., 07:29
- Belföld
Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális
Donald Trump budapesti látogatásáról is beszélt a miniszter.
február 27., 07:41
- Tech-Tudomány
A tudósok is ledöbbentek attól, amit az ólom atommagjában láttak
Valami nem kerek.
február 27., 05:51
- Futball
125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében
Születésnapját ünnepli a világ egyik legnagyobb sportegyesülete.
február 27., 07:12
- Belföld
A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben
A legtöbben az ígéretük ellenére nem hagyták el az országot.
február 27., 08:47
- Külföld
Szijjártó Péter: Amit Brüsszel elrontott, azt nekünk itt, Budapesten kell kijavítani
A külügyminiszter szerint Brüsszel tehet arról, hogy Donald Trump vámokat tervez kivetni.
február 27., 06:57
- Külföld
Kemény üzenetet küldött Oroszország az Európai Uniónak, előhúzták a rasszista kártyát
február 27., 05:51
- Belföld
Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné
A miniszter szerint a felvonulás megbotránkoztató és provokál.
február 27., 08:55
- Külföld
Gratulál-e végül Friedrich Merz győzelméhez az AfD-hez közeledő Orbán Viktor?
Szent-Iványi István diplomata a Nézőpont Intézet vezetőjével, Mráz Ágoston Sámuellel vitázott.
február 27., 07:04
- Vélemény
A Pride-ról, egyáltalán nem egyszerűen
A Pride ma már nem forradalmi megmozdulás, inkább (felső-)középosztályi dzsembori, identitáspolitikai jófejfesztivál, corporate, multicéges imázsparádé.
február 27., 09:00
- FOMO
Az Oscar-jelölt színésznő, aki teljesen kiakasztotta a keresztényeket
Cynthia Erivo színésznő Jézust alakítja egy új musicalben, amely a hívők szerint istenkáromlással ér fel.
február 27., 05:51
- Belföld
Tartós esővel rúgja ránk az ajtót a csütörtök
A következő 24-36 órában nagy mennyiségű csapadékra lehet számítani.
február 27., 05:52
- Belföld
Mérő Vera megkérdőjelezte, hogy a lúgos orvos ügyében eljáró bíró saját belátása szerint döntött
Az aktivista szerint az ügy gumicsontként is szolgálhat a kormányzat számára.
február 27., 06:13
- Belföld
Naponta tízezreket érint ez a változás, a BKK a közlekedők türelmét kéri
Indul a Flórián téri felüljárók felújítása.
február 27., 05:52
- Futball
Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott
Meghódította a Premier League-et.
február 27., 06:30
- Belföld
Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye
Elutasították a felperesek keresetét, fellebbezni nem lehet.
február 27., 06:09
- Tech
Az iPhone egy hiba miatt Donald Trump nevére cseréli ki a rasszista szót
Az Apple már dolgozik a javításon.
február 27., 06:26
- Kultúr
Mindössze 35 évet élt, mégis olyat hagyott a világra, ami örök
Ismét Mozart-nap az Index és a Concerto Budapest együttműködésében.
február 27., 05:57
- Vélemény
„Ki vigyáz a gyerekre, ha lebetegszik?” – Az anyák rejtett hátrányai a munkaerőpiacon
Hogyan írjak olyan önéletrajzot, hogy ne látsszon, mennyit voltam gyesen? Dióssi Eszter írása.
február 27., 05:54
- Külföld
A Hamász átadta négy halott izraeli túsz holttestét
A Gázai övezetben még több tucat embert tart fogva a terrorszervezet.
február 27., 06:28
- Kultúr
A nő olyan kezelést kapott, ami kitörölte az emlékeit
Linda Boström Knausgård új regénye egy kórházi kálváriát mutat be.
február 27., 06:25
- Belföld
Lezuhant egy panelház tetejéről egy munkás Miskolcon
Az ügyben nem tudni még, hogy ki követhetett el hibát.
február 27., 07:56