Sosem látott mértékű a magyarországi idegenellenesség

Soha nem látott magasságokba nőtt az idegenellenesség a legutóbbi hónapokban. A Tárki 25 éve méri kérdőívek segítségével az idegenekkel szembeni viszonyulásokat Magyarországon, és az októberi felmérés olyan eredményeket hozott, amelyek már egészen kiugró elzárkózást jeleznek. Válaszaik alapján már az emberek 58 százaléka látszik idegenellenesnek.

Ez rekordadat, ami jelentősen meghaladja a korábbi, már eleve magas szintet. Míg a 2012 előtti években nagyjából 30 százalék körül volt Magyarországon az idegenellenesek aránya, ez a szám 2015-ig 40 százalék körüli magasságba emelkedett. Innen nőtt meg hirtelen korábban nem látott ütemben és mértékben, úgy, hogy most már az emberek 58 százaléka idegenellenes.

A Tárki három nagy csoportba sorolja a válaszolókat az idegenekkel szembeni véleményük alapján. Történelmi érdekességnél több, hogy az első hasonló mérésnél még mennyire mások voltak az eredmények.

1992-ben még az emberek közel háromnegyede a köztes kategóriába, a „mérlegelők” közé tartozott, miközben alig 15 százalék volt idegenellenes, nem is voltak sokkal többen, mint az „idegenbarátok”. Azóta az elutasítók (illetve azok, azt vállalják is a kérdezőbiztos előtt) egy szinte szubkulturális rétegből előbb masszív csoporttá váltak, mostanra pedig már ők a domináns többség. Az utóbbi hónapok további fejleménye, hogy a mérlegelők aránya a valaha mért legalacsonyabb szintre esett vissza, miközben az idegenbarátok aránya a nullához közelített.

Érdemes kicsit közelebbről megnézni a menekültpara óta készült felmérések adatait, hogy jobban lássuk a folyamatokat. Az idegenellenesség ugyanis egyáltalán nem folyamatosan növekedett. Az elutasítás elsőre talán meglepő módon nem akkor robbant igazán nagyot, amikor a legnagyobb számban lehetett tényleg menekülteket látni Magyarországon.

A Keleti pályaudvar környékén kumulált káosz és a humanitárius katasztrófával fenyegető helyzet kicsúcsosodása idején, 2015 nyarán és kora őszén nem idegenellenesből lett több, hanem mérlegelőből. Sík Endre, a Tárki kutatásvezetőjének szavaival, ekkor

mindkét szélsőséges véleményt vallók aránya csökkent a „reálpolitikusi” módon való gondolkodás terjedése miatt.

Az idegenellenesség akkor ugrott meg aztán nagyon, amikor már sokkal kevesebb volt Magyarországon a jól látható idegen, ellenben a politikai kampány továbbra is ezerrel pörgött. Bár ez ellentmondásnak tűnhet, valójában ilyen a gyűlölet lélektana: Az arc nélküli idegent könnyebb utálni és rettegni, mint azt, akit hús-vér személyként, esetleg szenvedő helyzetben látunk. Az idegenellenesség ennek megfelelően nőtt hatalmasat az idei év elejére, és ez a folyamat folytatódott a legutóbbi hónapokban is, hogy aztán a kvótanépszavazás hónapjában meglegyen a rendszerváltás utáni új magyar csúcs.

Az Index megbízásából ezzel közel egy időben, a népszavazási kampány utolsó napjaiban készített reprezentatív felmérést a Závecz Research is, melyben szintén voltak az idegenellenességre vonatkozó kérdések. Az egyik hagyományos módszertani eszközt használva azt kérdeztük a mintába bekerült ezer embertől, hogy elfogadnának-e szomszédjuknak egy erdélyi magyart, egy homoszexuálist, egy cigányt – és még felsoroltunk néhány csoportot, melyekről érdekesnek tűnt, hogy mekkora az elfogadásuk és elutasítottságuk. Íme a válaszok.

A mienkétől különböző csoportokkal szembeni gyanakvás bárkire irányulhat: még erdélyi magyar szomszédot sem akar a magyarországi magyarok negyede – nem kell piréznek lenni ahhoz, hogy nem kívánt elemek legyünk a társasházban. A felkínált csoportok feléből nem kérne a magyar többség, amerikai szomszédot is csak az emberek fele fogadna el.

Három csoporttal szemben különösen nagyok az ellenérzések, és ezek, illetve ezek sorrendje önmagában is tanulságos. A cigányoké hosszú ideje a legelutasítottabb csoport, a válaszolók kétharmada most sem járulna hozzá, hogy cigány szomszédja legyen. De most van egy a cigányságnál is inkább elutasított kisebbségi csoport: az araboké. Őket csak az emberek ötöde fogadná el fizikai közelségben – hogy az arabok 2015-ben átvették az utolsó helyet, nem nagyon tekinthető másnak, mint a migrációs válság és a menekültellenes kampány hatásának.

A többség fejében a jelek szerint most a cigányok és az arabok versengenek a leginkább elutasított pozícióért – rezonálva a kormányzati retorikára, amely sokszor szintén a „megvannak nekünk a saját szerencsétlenjeink” szövegekkel hangolt a menekültek befogadása ellen. A kampány eredménye, hogy most már van egy olyan képzelt csoport, amelytől az emberek a cigányoknál is jobban tartanak – ez lenne a roma integráció eddigi legnagyobb sikere.

A harmadik rendkívül erősen elutasított csoport a szíriai keresztényeké. Rájuk azért is kérdeztünk külön, mert az immár külön keresztényvédő államtitkárságot üzemeltető kormány is igyekszik leválasztani a közel-keleti keresztényeket a többi menekültről, nyíltan vállalva, hogy vallási alapon szelektálnak, és úgy gondoltuk, érdekes lehet, hogy a magyar társadalom mennyire fogékony az általános idegenellenes kampány közepette az ilyen különbségtételekre. Nos, a szír keresztények a magyar idegenellenesség térképén valahol a cigányok és a homoszexuálisok között helyezkednek el. Ebből kiolvasható a differenciált idegenellenesség is, hiszen a keresztény jelző adhat „mentesítést”. De az ellenkezője is: az alapműsorrá tett démonizálás után minden idegen többé-kevésbé veszélyesnek látszik.

Magyarországon az idősek, a falusiak és az alacsony iskolai végzettségűek a leginkább idegenellenesek. A Tárki és a Závecz Research kutatása ebben lényegében hasonló eredményekre jutott. A Tárki eredményei szerint a községekben lakók 68 százaléka idegenellenes, Budapesten 51 százalék ugyanez az arány. A legfeljebb szakmunkásképzőt végzettek kétharmada idegenellenes, az egyetemi diplomával rendelkezőknek nem egész egyharmada.

A Závecz Research szomszédokra vonatkozó kérdéséből is az jött ki, hogy az alacsony iskolázottságúak rendkívül befelé forduló attitűddel rendelkeznek. Mindössze két olyan csoport van – a négygyerekes család és az erdélyi magyar bevándorlók –, amelyeket a többségük szívesen látna szomszédként. Az iskolázottság emelkedésével nő a tolerancia, a szakmunkások többsége 3 csoportot, az érettségizetteké 8-at, míg a diplomásoké 9-et is elfogadna magad mellett. Az előítéletesség határvonala a szakmunkás képzettségűek és az érettségizettek között húzódik, alatta az „idegen” csoportok elutasítása, felette inkább az elfogadása jellemző.

A megítélésbeli különbségek a homoszexuálisok esetében a legnagyobbak: a 8 osztályt végzettek 28 százalékos elfogadási szintjétől a diplomások 68 százalékos toleranciájáig terjed a skála. A cigányok elfogadása nem csak általában alacsony, de szokatlanul kiegyenlített: minden csoportban 26 és 35 százalék közötti arányban vannak a toleráns válaszadók, vagyis a cigányellenesség minden társadalmi kategóriában nagyjából konszenzusos.

A fiatalok és a középkorúak valamivel kevésbé előítéletesek, a 60 év felettiek körében azonban a felsorolt 11 csoportból mindössze 3 esetében (négygyermekes család, erdélyi magyar bevándorló és zsidó) toleráns legalább a fele részük. Náluk különösen erős az arabokkal szembeni elutasítás, csak 14 százalékuk járulna hozzá, hogy a közelükben lakjon.

Ezzel összefügghet (hiszen az egyes pártok táborai jelentősen különböznek az átlagéletkorukban is), de önmagában is figyelemreméltó: a bal- és jobboldali ellenzéki pártok szavazóinak előítéletessége összességében hasonló mértékű. Minden csoportot figyelembe véve az MSZP és a DK szimpatizánsai nem kevésbé idegenellenesek, mint a jobbikosok, miközben a Fidesz szavazóinak vannak a legerősebb ellenérzései a kisebbségekkel szemben. Abban azonban, hogy az egyes csoportokhoz hogyan viszonyulnak, már jelentős különbségek vannak: az erdélyi magyarokat a DK-sok, a cigányokat a jobbikosok, az arabokat és a homoszexuálisokat a fideszesek utasítják el a legnagyobb mértékben.