Macskát a vízbe, falloszt a nyakba, a gyereket ki Aquincumba

Az egész 2007-ben kezdődött, illetve majdnem kétezer évvel korábban, két aquincumi klikk összeveszésével. Hogy min zördültek össze, már nem tudjuk, de úgy tűnik, a felek perre vitték a dolgot. Az egyik társaság azonban vagy a maga igazában, vagy Iustitiában nem bízott eléggé, mindenesetre nem akarták egyszerűen a földi igazságszolgáltatásra hagyni a döntést, fölkeresték inkább a varázsügyekben illetékes helyi officina magica kisvállalkozóját, hogy lenne egy kis fekete meló.

A megbízásnak eleget tettek, és ennek az emlékeit kilenc éve ásták ki a Graphisoft Parkból. Itt, az óbudai Gázgyár területén volt az aquincumi polgárváros temetője, melynek egyik sírja mellett ekkor egy árokban megtalálták azt az ólomlemezt, ami most a rontó varázslatokat bemutató kiállítás egyik kiemelt darabja az Aquincumi Múzeumban.

A lemezen mágikus felirat, de olyan apró, az évszázadok alatt elroncsolódott rizsszemnyi betűkkel, hogy a doktoriját is ebből író Barta Andrea filológus, régésznek másfél évnyi munkájába telt, hogy sikerült a szöveget megfejteni – a fordítási problémákról és a megoldásról itt lehet bővebben olvasni. „Iulia Nissa és Gaius Mutilius ne tudjon cselekedni Oceanus ellenében, Amoenával szemben. Gaius ne tudjon Felicióval szemben cselekedni”, és így tovább, egy rakás szereplő, szabadok és rabszolgák vegyesen, egy másik brancs ellen. A régészek szerint jó eséllyel perben álló haragosokról van szó; a meggyűrt ólomlemez pedig egy úgynevezett perátok. Ezeknek egy célja volt: elnémítani és összezavarni az ellenfelet, annak tanúit és ügyvédeit.

Ahogyan én ezt meggörbített íróvesszővel írom, úgy az ő nyelvük is görbüljön meg, ne tudjon cselekedni ezek ellen

– mondja az átok, és ez itt nem csak szókép: az átoktábla mellett az ásatásnál valóban találtak egy szándékosan meggörbített íróvesszőt, levágott törlővéggel, hogy az átok is kitörölhetetlen legyen. Mint azt Lassányi Gábor régész-egyiptológus, a kiállítás egyik kurátora mondta nekünk, ez az analógiás, átvitelen alapuló mágia jellegzetes példája, és az sem véletlen, hogy éppen a temetőben bukkantak rá: a hasonló szövegeket amúgy is szívesen helyezték kutakba, szentélyek mellé, valamint sírokhoz. Főleg, mint ebben az esetben is, fiatalon elhaltak mellé; ők ugyanis holtukban is tudvalevőleg nyugtalanabbak, ami alkalmas hírnökké teszi őket a túlvilági erők felé.

A temetői átokásás sejtelmesre rajzolt jelenete és a hozzá képzelt lehetséges háttérsztori a pénteken nyílt kiállításon képregényesítve is látható Cserkuti Dávidnak köszönhetően. A kiállítás a fekete mágiára van kihegyezve, van benne berendezett varázslóműhely akasztott macskával, varázskönyvvel, mozsárban tört borostyánnal és ókori vudubábuval. Utóbbi egy szögekkel a megfelelő helyeken megszurkált viaszfigurát jelent, melynek segítségével azt akarta valaki elérni, hogy kiválasztottja ne tudjon enni, inni, mást meglátni, mással hálni – egészen addig, amíg nem lesz az övé.

A szerelmi varázslásokhoz például ilyen szövegek kapcsolódtak:

Ettől az órától kezdve, mikor ezt írom, ne aludjon Sextilius, Dionysia fia – őrülten lángoljon értem, ne aludjon, ne pihenjen; ne beszéljen, hanem folyton csak rám, Septimára, Amoena lányára gondoljon.

De maradtak fenn ennél jóval ijesztőbben hangzó varázsszövegek is, főleg az átokmondók közül.

Haljon kínhalált, aki elvette a rézüstömet.

Vagy inkább:

Aki ellopta tőlem a fibulámat, folyjon szét, mint a víz.

Ez a galliai átokszöveg egy kölyökkutya tényleges feláldozására utal:

Ahogyan ezt a kiskutyát eltették az útból, és már nem képes felkelni, úgy ők se tudjanak. Nyársalják fel őket is, ahogyan a kiskutyát.

De volt olyan, az egyiptomi vallást kifordító cseles átok is, amely azon kívül, hogy egy macska vízbefojtására, majd elölről-hátulról kivitelezett felnyársalására szólított fel, szövegével meg akarta téveszteni a haragvó istenséget: mintha ezt a sok galádságot az illető ellenfelei követték volna el – rajtuk bosszulja hát meg a gaztetteket.

A rontómágiák, az átokmondás, átokkérés, az állatok megbűvölése, a perek túlvilági befolyásolása illegális volt a római korban. Nem annyira, mint a császárokkal kapcsolatos jóslatkérés, ami akár halálbüntetést is vonhatott maga után, de ahhoz éppen eléggé, hogy titokban kelljen végezni. Kereslet azonban így is volt rájuk, különösen, ha lóversenyekről volt szó.

Kérlek titeket, hogy bukjanak el, rosszul induljanak. Kérlek titeket, kössétek meg ezeket a lovakat, ne engedelmeskedjenek a kantárnak, ne mozduljanak, inkább bukjanak fel és rosszul forduljanak. Essenek le a lovasaik, ne tudják tartani a gyeplőt.

Ha a rontó mágia az aczéli három T közül a tiltott kategóriába tartozott volna, az állami szintű mágia a támogatottba: ilyenek voltak a Sybilla-jóslatok, a madarak röptéből jósoló augurok és a béljósok tevékenysége, vagy háborúban az ellenséges istenek átcsábítását célzó szertartások. De a hétköznapokban sokkal inkább a köztes zónába tartozó, mondjuk akkor, hogy „tűrt” mágia volt jellemző. Bajelhárító eszközök, szellemek, istenségek, természetfeletti erők igénybevétele, migrén és más kórságok elleni védőszerek, valamint az amulettek, melyekből Pannóniában is bőségesen maradtak fenn.

Már a csecsemőknek is akasztotta a nyakába borostyán amuletteket – a mai borostánymániában nincsen semmi új. A bőséget hozó pénzeszsákok és hordók mellett leginkább falloszkerámiákat szerettek a gyerekre tenni. Úgy tűnik, általános meggyőződés volt, hogy az erektált pénisztől hanyatt-homlok menekülnek a rossz szándékú lények. Ennek van mitológiai vonatkozása is: a görögöknél Priapos néven ismert kerti istenség, a mezők és utak védelmezője szintén álló farokkal ijesztette el a terménytolvajokat - mesélte Lassányi Gábor.

Ahogy az ezotéria manapság is népszerűbb a nők között, a római korban is lehettek ebben nemi különbségek, de persze, mivel a mágia jelentős része elfogadott volt, az egésznek a megítélése nem nagyon vethető össze a maival. Mindenesetre, bár voltak macsósabb darabok is, mint például a kiállításon is látható, övre fűzhető csont medvefog utánzatok, a férfiak felnőtté érve általában letették a gyerekkori amuletteket a házioltárra. A nők viszont szívesen viselték akár egész életükben a kiskorukban kapott amulettartó bullákat, vagy kis kapszulákban a papiruszra vagy ezüstlapra írt varázsszövegeket.

Az Aquincumi Múzeumban kiállított amulettek tükrözik a korabeli mágia sokszínűségét. Vannak itt mini, nyakra akasztható „herkulesbunkók” (ha már a görög hérosz 12 hőstettet olyan jól megoldott, nyilván nem jöhet rosszul az ereje), de egyiptomi tárgyak is: Hórusz-szem, vagy az a Toeris, vemhes víziló-szobrocska, ami leginkább szülést segítő amulett lehetett. A római császárkor egy kavargó multikulti volt egyébként is. A múzeumban nagyrészt aquincumi leletek vannak kiállítva, de a varázseszközök és a hiedelmek összességében elég hasonlóak lehettek Szíriától Britanniáig - mondta Lassányi Gábor. Ősi itáliai képzetek hellenisztikus elemekkel és helyi kultuszokkal keverve: Pannóniában például sok kelta elem került bele ebbe a mixbe. Mint egy másik itt kiásott átoktáblán, amelyen a római Dispater (Pluto) mellett egy kelta istennőt, Aeracurát szólítanak meg.

Ebből az ezoterikus olvasztótégelyből aztán sok minden túlélte a római kort: valamilyen formában fennmaradtak a bizánci és az arab mágiában, vagy fű alatt Európában, esetleg a népi kultúrába lesüllyedve, akár a mai napig is. A Vályog utcában Óbudán ástak ki egy gyereksírból egy kis amulettartót, benne textilbe csavarva néhány növényi maradvány. Ezeket most azonosították: varjútövis - ugyanezt még a múlt században is használták a népi gyógyászatban: köszvény és démonok ellen egyaránt hatásos, úgy mondják.