Stefánia
0 °C
3 °C

Nem ment simán az űrséta az űrállomáson

2017.03.31. 09:17

Hat óra negyvennyolc percet töltött az űrben a Nemzetközi Űrállomás két amerikai asztronautája, Shane Kimbrough és Peggy Whitson. Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szerint sikeresen teljesítették a feladatukat, és sikeresen megoldottak egy hirtelen kialakult rendkívüli helyzetet is: szerelés közben elszabadult egy védőpanel, amit mindenképp pótolni kellett.

Az űrséta alatt a két űrhajós csatlakoztatta a kábeleket a PMA-3 (Pressurized Mating Adapter-3) dokkoló adapterhez, amelyet egy korábbi űrsétán tettek át a Tranquility lakómodulról a Harmony modulra. Emellett el kellett helyezniük a Tranquilityre négy, mikrometeoritok és hősugárzás elleni védelmet nyújtó panelt arra a helyre, ahonnan előzőleg leszerelték az adaptert. A feladat végrehajtása közben azonban az egyik védőpanel elsodródott az egyik asztronautától.

Három védőpajzsot az asztronautáknak sikerült a helyükre tenni, az elveszett negyediket pedig a PMA-3 adapter fedelével helyettesítették, amely ugyanolyan anyagból készült. Erről az űrséta ideje alatt hozott döntést az irányítóközpont.

A NASA szerint az elszabadult alkatrész nem jelent veszélyt sem az űrhajósokra, sem az ISS-re, mivel előtte halad. Az űrbázisról készített felvételeken mozdulatlan fénypontnak látszik csupán. Egy ilyen védőpanel súlya 8,1 kilogramm, szétterített állapotban 1,5-szor 0,6 méteres és mintegy öt centi vastag.

Többször előfordult már az ISS történetében, hogy asztronauták különféle alkatrészeket vesztettek el az űrséták idején, nyolc éve egyikük egy szerszámos ládát hagyott el.

Ez volt egyébként Peggy Whitson nyolcadik űrsétája, és ezzel űrhajósnő rekordot ért el: a majd hétórás űrséta nagyjából felénél megdöntötte az űrsétán töltött legtöbb idő – 50 óra és 40 perc – rekordját a nők között, amit addig Sunita Williams tartott.