Mintha kiderülne, hogy néhány macskaféle valójában kutya

Brit kutatók azt állítják, hogy a dinoszauruszok rendszerezése több mint egy évszázada hibás. Ez az állítás olyan erejű a paleontológiában, mintha valaki azt mondaná, hogy néhány macskaféle valójában kutya. A Nature-ben megjelent tanulmányban azt is írják, hogy tévesen állapíthatták meg a legkorábbi dinoszauruszok kifejlődésének helyét, és nem a déli féltekén kell keresni azt. A tanulmány alapvetően megrengetheti azt, amit a tankönyvekben olvashatunk, és nem ez az első eset, amikor teljesen át kell értékelnünk, amit a dinoszauruszokról tudni vélünk.

Ahhoz, hogy megértsük, mit állít a rangos tudományos szaklapban megjelent tanulmány, tisztáznunk kell a dinoszauruszok családfáját. A dinoszauruszokat jelenleg két rendbe soroljuk, a hüllőmedencéjűek (Saurischia) és a madármedencéjűek (Ornithischia) rendjébe. Az összes eddig talált dinoszauruszfajt ebbe a két rendbe sorolták annak alapján, hogy milyen a medencecsontjuk. Viszonylag tartósnak bizonyult ez az osztályozás, eddig nem lógott ki egyetlen állat sem.

A felosztást még 1887-ben vezette be Harry Seeley brit paleontológus, és azóta sem kérdőjelezte meg senki. Ez alapján a Theropodák, vagyis a két lábon járó, főleg húsevő csoport a hüllőmedencéjűek rendjébe tartozik – a legismertebb Theropoda a Tyrannosaurus rex. De a hüllőmedencéjűek közé tartoztak az óriási növényvő Diplodocusok is, a Sauropodomorpha alrenden belül.

Több adatból pontosabb kép

A londoni Természettudományi Múzeum (Natural History Museum) kutatói egy cambridge-i tudós, Matthew Baron vezetésével most 74 különböző dinoszauruszfaj 457 anatómiai jellemzőjét megvizsgálva arra jutott, hogy mégsem helyes a rendszerezés. A kutatócsoport azt állítja, hogy a húsevő Theropodákat rossz helyre sorolták, feltevéseiket a Theropodák és a madármedencéjűek közötti számos hasonlóságra alapozzák. Ez így kissé elvont, de egy kissé elrugaszkodott, hétköznapi példával élve olyan ez, mintha

Matthew Baron, a tanulmány egyik vezető szerzője, a Cambridge Egyetem PhD-hallgatója szerint nem arról van szó, hogy az előző tudósgenerációk nem végezték volna jól a munkájukat az állatok rendszerezésekor. Egyszerűen a legkorábbi dinoszauruszokból túl keveset találtak eddig, és éppen ezekből a legrégebben élt őshüllőkből tudnánk felállítani a családfát, ezekből ismernénk meg kialakulásuk történetét.

Ha a dinoszauruszok uralkodását a Földön egyetlen évbe zsugorítanának, akkor az olyan, mindenki által ismert állatok, mint a Tyrannosaurus rex és a Triceratops karácsony tájékán jelenne meg, a Velociraptor december közepén látná meg a napvilágot, a Stegosaurus és Diplodocus július közepén születne. Az év első feléről nagyon keveset tudnánk, és ezekből is a hüllőmedencéjűek lennének többségben, a madármedencéjűekről ebből az időszakból nem sok információnk van.

Ez utóbbiakat kezdte tanulmányozni Matthew Baron. Amikor megvizsgált néhány madármedencéjűt, az a furcsa érzése támadt, hogy túlzottan theropodaszerűek. Említette felfedezését témavezetőjének, David Normannek, akinek hasonló gondolatai támadtak, és arra biztatta tanítványát, mélyüljön el a témában.

Baron három évet töltött azzal, hogy adatokat gyűjtött 74 különböző dinoszauruszfajról a világ különböző múzeumaiban. Főleg a korai fajokra koncentrált, össze is gyűjtött 457 különböző fizikai jellemzőt. A kutató rengeteg adatot használt fel, sokkal többet, mint korábban bárki, és ebben a számítógépek voltak a segítségére. Miután az összes adatot bevitte az általa használt modellező programba, az kirajzolt egy családfát. És ez a kapott családfa nem egyezett az általánosan elfogadottal. Kiderült, hogy a Theropodáknak és a madármedencéjűeknek 21 közös anatómiai jellemzőjük van, például az állkapcson lévő megkülönböztető csont, vagy a különös csontösszenövés a lábukon. Vagyis szerintük a Theropoda alrend nem a hüllőmedencéjűek, hanem a madármedencéjűek alá tartozik.

Az új megközelítés sokaknak tetszik, lelkesen nyilatkozott róla Lindsay Zanno, a North Carolina Museum of Natural Sciences kutatója. Ő azt mondta, hogy ha független kutatások alátámasztják Baron állításait, át kell írni a tankönyveket. Hasonlóan nyilatkozott a Thomas Holtz, a University of Maryland híres paleontológusa.

Hogy nem valóságtól elrugaszkodott ötletről van szó, az is mutatja, hogy nem először fogalmazzák meg ezt az elméletet. Thomas Huxley 19. században élt tudós is úgy gondolta, a Theropodák és az Ornithischia rend egybe tartozik, ő Ornithoscelidának nevezte a csoportot. Matthew Baronnak is tetszik az elnevezés, új családfájában az Ornithoscelida és a Saurischia nevet kapta a két rend.

És ez még nem minden

A paleontológusok egyelőre egyetértenek abban, hogy a dinoszauruszok valamikor 237 millió évvel ezelőtt jelentek meg a Gondwana nevű szuperkontinensen, a Föld déli féltekéjén. Matthew Baron családfája az említetteken kívül átírja a dinoszauruszok fejlődésének első éveit is. Azt állítja a faj 247 millió évvel ezelőtt jelent meg a Földön, valamivel korábban, mint az eddig általánosan elfogadott 231-243 millió év. Azt is állítja, hogy nem a világ déli részén fejlődtek ki, hanem inkább az északin.

Állításait egy eddig jelentéktelennek tartott fosszíliára alapozza, amelyek Skóciában találtak. A Saltopus nevű faj lehet a közös ős és ötmillió évvel korábban fejlődött ki, ráadásul ugye az északi féltekén. Ezek a korai dinoszauruszok aprók voltak és mindenevők. Baron magyarázata szerint a triászi időszakban kemény volt az élet és mindenevőnek lenni kifizetődő volt. Ezt amúgy a fogazat vizsgálata meg is erősíti, a korai dinoszauruszok fogai hús és növények rágására is alkalmasak voltak. Ez az állítás megint ellentmond sok ismert elméletnek, amelyek azt feltételezik, hogy eredetileg húsevők voltak a dinoszauruszok.

Pikkelyes hidegvérűből tollas madarak

Azt a tanulmány írói sem állítják, hogy minden kétséget kizáróan igaz az elméletük, de annyiban érdemes komolyan venni, hogy elképesztő mennyiségű adattal bizonyítják állításaikat. És nem ez lenne az első alkalom a dinoszauruszokkal kapcsolatban, hogy egy addigival homlokegyenes ellentétes állításról derülne ki, hogy igaz.

A tudós társadalom egészen a "dinoszauruszok reneszánszáig" azt hitte, hogy a dinoszauruszok teljesen külön állatcsoport voltak, amelynek nem maradtak fenn leszármazottaik – ostoba, lassú, mocsárban élő állatoknak képzelték őket, amelyek kihalásra voltak ítélve. A "dinoszaurusz reneszánsz" kifejezést Robert T. Bakker találta ki, 1975-ben jelentetett meg ezzel a címmel egy tanulmányt. A kifejezéssel arra utalt, hogy a 19. században még fürge állatoknak képzelték a faj képviselőit, később váltak az elméletekben és ábrázolásokban ostoba, hidegvérű, pikkelyes állatokká. Hosszú évtizedeket kellett várni, míg megint elfogadottá vált a fürge, dinamikus, melegvérű dinoszauruszok képe.

Annyira tartotta magát a reneszánsz előtti elmélet, hogy sokan a mai napig nehezen emésztik meg, hogy sok dinoszaurusznak bizony tollas volt a háta. 1996-ban megdöbbentő felfedezést tettek Kínában, egy tollas dinoszaurusz fosszíliáját találták meg. Az állat a Sinosauropteryx volt, egy pulyka méretű, húsevő dinoszaurusz, amely a Tyrannosaurus rex közeli rokona. A tollak létezése önmagában nem volt megdöbbentő, hiszen azt már korábbi elméletek is megfogalmazták, hogy a madarak ősei a dinoszauruszok voltak. Inkább az volt a meglepő, a ragadozóknál, sőt azok nagyobb testű formáinál is bizonyították a tollak meglétét. Azóta több ezer tollas dinoszauruszt és ősmadarat találtak Kína északi részén, így szép lassan kialakult a tollas dinoszauruszok képe.

Voltak más furcsa elméletek is

Ismerünk olyan elméleteket is, amelyeket még nem fogadtak el széleskörűen, de elég nagy visszhangot kiváltottak ahhoz, hogy mi is említsük ezeket. A Triceratops ékes példája annak, hogy mennyire a kutatón múlnak az osztályozások. John Scanella és John Horner 2009-ben azt állította, hogy a Triceratops csak a kevésbé ismert és jóval hatalmasabb Torosaurus fiatal változata.

Óriási felhördülés volt erre a válasz, a Triceratops-rajongók egyszerűen nem tudták elfogadni ezt a felvetést. Később a tanulmány kritikusai rámutattak arra, hogy a Triceratops fajt előbb fedezték fel, mint a Torosaurust, így ha igaz is az állítás, akkor is Triceratopsnak kell nevezni. Nem kell megijedni, a Triceratops maradt Triceratops.

Nem volt ilyen szerencsés a Brontosaurus, de az is lehet, hogy mégis megússza, nagy a kavar ekörül mostanában. A hatalmas növényevőt hosszú évtizedeken keresztül külön fajként kezelték az Apatosaurustól. A két állat kapcsolata az egyik legnagyobb dinoszaurusz témájú vitája volt: Othniel Charles Marsh paleontológus 1879-ben talált egy 80 láb hosszú gerincet és megkövesedett medencét, amit Brontosaurusnak nevezett el. A cél az volt, hogy legyőzze nagy riválisát, Edward Drinker Cope-ot, aki Apatosaurusnak nevezte el a saját óriásdinoszauruszát.

Nem sokkal Marsh halála után, 1903-ban a tudósok találtak olyan csontvázat, ami úgy nézett ki, mint az Apatosaurus és a Brontosaurus keresztezése. Ezután a tudósok úgy döntöttek, hogy mindkét fajt egyetlen nemzetséggel írják le, és ez az Apatosaurus lesz. Mire ezt a tényt a paleontológusok is elfogadták, addigra már késő volt, a Brontosaurus neve annyira beépült a köztudatba, hogy nagyon nehezen sikerült kiirtani még a tankönyvekből is. A csavar pedig most jön: amikor végre sikerült megismertetni az Apatosaurust mindenkivel, kiderült, hogy mégiscsak létezik a Brontosaurus. Két éve írtak egy 300 oldalas tanulmányt portugál és angol tudósok, amelyben hosszasan sorolják, miért külön faj a Brontosaurus. Azért most is vannak, akik ezt vitatják.