Záporozik ránk a csillagok pora

A neves norvég festő, jazz-zenész, a most 58 éves Jon Larsen 2009-ben vált egy csapásra amatőr űrkutató asztronómussá. Egész pontosan meteoritkutatóvá, amihez a kellő lökést akkor kapta, amikor szabadtéri reggelizéshez készülődve egy meteorit csapódott a reggelizőasztalába. Nem kell megijedni, az űrből érkező kődarab nem tett semmi kárt, ugyanis a meteorit nem volt nagyobb mint egy homokszem. Igazából Larsen is csak azért vette észre, mert épp pár pillanattal előtte törölte tisztára az asztalt, és újra ránézve feltűnt neki az apró, fémesen megcsillanó szemcse.

Az ásványtanban jártas Larsen megvizsgálta a kis porszemet, és amikor arra jutott, hogy egy úgynevezett mikrometeorithoz volt szerencséje, elkezdte mélyre ásni magát a témában. A legkevesebb amit mondani lehet, hogy több száz jazz-lemez után valami egészen másba kezdeni: jól jött hozzá az isteni szikra.

Abban a kutatók már korábban is egyetértettek, hogy naponta több tonna kozmikus por éri el Földünk felszínét, és ez így megy évmilliók óta. Azt viszont bizonytalanság övezte, hogy miképp lehetne ezeket a hajszálnyinál is kisebb átmérőjű, rendkívül változatos, az univerzum keletkezéséről igen sokat mesélő űrbéli köveket fellelni és tanulmányozni. A Geology című tudományos havilapban nemrég tanulmányt is publikáló Larsen szerint egyszerű a válasz: keresni kell, csak az eddiginél sokkal alaposabban, ugyanis a mikrometeoritok mindenütt ott vannak.

Idáig leginkább sivatagokban és az Antarktisz jégmezőin találtak a tudósok elvétve mikrometeoritokat, városi környezetben nem is nagyon keresgéltek, mondván az ember által okozott szennyezés úgyis lehetetlenné teszi ezek megtalálását. Erre cáfolt rá nyolc éve folyó munkájával Larsen.

A norvég muzsikus és a maga köré gyűjtött csapat módszere egyszerű, de meglehetősen munkaigényes: nagyjából háborítatlan, nagy területű sík felületekről – leginkább középületek, intézmények nagy lapostetőiről – összesöprik az ott felgyülemlett port, és a mintát alapos tisztításnak, osztályozásnak vetik alá. Az így kapott megfelelő szemcseméretű maradékból további tulajdonság-elemzéssel (mágnesezhetőség, kristályosság, felület, forma stb) még jobban szűkítik a potenciális mikrometeoritok körét. Elektronmikroszkópos vizsgálattal pedig minden kétséget kizáróan el lehet dönteni, hogy egy-egy “gyanús” szemcse kaphat-e “csillagpor” besorolást. A módszer – ami Larsen szerint olyan egyszerű, hogy bárki követheti – hatásosságát jól mutatja, hogy egy mintából olykor tíz mikrometeorit is előkerül.

Az évek alatt Larsen több száz különféle mikrometeoritot azonosított és katalogizált, a legszebbeket pedig speciális, 3000-szeres nagyítást lehetővé tevő kamerájával le is fényképezi. Az eredményt folyamatosan közzéteszi a következő, erre a célre létrehozott Facebook-oldalon: www.facebook.com/micrometeorites. A fotókból már album is készült, az alábbi válogatás pedig ízelítőt ad Larsen civilként folytatott tudományos tevékenységéből.

A cikk megírásához használt források:

• Project-stardust.com
• facebook/micrometeorites
• URBAN MICROMETEORITES – A MYTH? – Jon Larsen esszéje (közvetlenül a szerzőtől)
• Flecks of Extraterrestrial Dust, All Over the Roof – New York Times