Két hónapos jó éjszakát kíván az Antarktiszon áttelelő magyar kutatónő

További Tudomány cikkek

A Baranya megyei Kistótfaluból jutott az Antarktiszig Jurányi Zsófia, a jelenleg aeroszolok optikai tulajdonságaival foglalkozó fizikus. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán 2006-ban fizikus diplomát szerző, majd a zürichi műegyetemen, az ETH-n doktoráló, párhuzamosan a Paul Scherrer Intézetben aeroszol-fizikával foglalkozó kutató munkát keresve kötött ki a jeges kontinensen. “Megpályáztam egy állást, elhívtak interjúra, és fölvettek a német Alfred Wegener Intézethez két évre tudományos munkatársnak. Kifejezettem avval a céllal, hogy a 37. antarktiszi áttelelő csapat tagja legyek” - írta az Indexnek egyenesen a német Neumayer III. állomásról a magyar fizikus, aki már öt hónapja dolgozik a világ egyik legnehezebben megközelíthető zugában.

Az antarktiszi kutatóbázis a Déli-sarktól mintegy 2000 kilométerre, a kontinens partján, az Ekström selfjégen, körülbelül a 70. szélességi körön található. “Nincs alattunk szárazföld, csak 200 méteres jégpáncél” - magyarázta Zsófia, mi is az a selfjég (a parti síkságról tengerbe nyúló jég).

Öt hónapig tartó felkészülés után 2016 decemberében érkezett a magyar kutató az áttelelő csapattal az állomásra, és a tervek szerint 2018 februárjáig maradnak, azaz előttük van még a hosszú sarki éjszakával érkező tél. A nyári szezon novembertől februárig tart a sarkkutató állomáson, ebben a napsütötte időszakban van rendszeres repülő közlekedés, és körülbelül ötvenen népesítik be a lábakon álló, kissé futurisztikus hatást keltő bázist. “Mindenféle kutató van itt expedíciókon, ezen kívül a technikai személyzet is jelentős, akik az állomást tartják karban. Minden évben meg kell emelni majdnem minden építményt, hogy ne lepje el a hó, az egész éves ellátmányt is le kell rakodni hajókról, és az állomásra szállítani. Aztán február második felében, az utolsó repülővel mindenki eltűnik, és marad az aktuális áttelelő csapat.”

Az áttelelést érdemes szó szerint venni: az állomáson maradók kilenc hónapig, az első repülőjáratig teljesen el vannak vágva mindentől, csupán internetes és rádiós összeköttetésük van a külvilággal, miközben odakint tombol az antarktiszi tél. Az áttelelő csapat létszáma általában 9 fő, de most 12-en vannak a Neumayer III-on, mert egy filmes csapat is a kutatókkal telel: a környéken élő népes pingvinkolóniákról készítenek filmet.

A kilencből két fő, egy mérnök és egy elektrotechnikus azért felelnek, hogy minden üzemeljen az állomáson, legyen áram, fűtés, víz, működjenek a motoros szánok. Van egy nosztalgiából még mindig rádiósnak nevezett számítástechnikai szakember, aki a kommunikációért és a számítógépparkért felelős, és van egy szakács is, aki a főztjével sokat tesz a jó hangulatért. Az állomás vezetője egyben az orvos is, sebész, aki szükség esetén meg is operál bárkit. Rajtuk kívül négy kutató dolgozik az állomáson, köztük a magyar fizikus.

Aeroszoloktól a klímaváltozásig

“Az itt végzett mérések adják az igazi értelmét az ittlétünknek. Két geofizikus végez szeizmológiai és a Föld mágnesességét vizsgáló méréseket. Ezen kívül egy infrahangot mérő állomást is működtetnek, amivel a nemzetközi atomcsendegyezmény betartását ellenőrzik. A meteorológusunk azon kívül, hogy időjárás előrejelzést készít nekünk, a meteorológiai állomásért is felel, az itt mért időjárási adatokat és megfigyeléseket többek között a globális időjárásmodellek használják fel, a hosszú távú mérések pedig a klímaváltozás mértékének meghatározásához fontosak. Ősszel az ózonlyuk megjelenését és változását figyeli fölengedett ballonok segítségével” - sorolta tudós kollégái feladatait Zsófia.

“Én a légkörkémiai mérőállomásért vagyok felelős. Itt főleg a levegőben csak nyomokban előforduló gázokat (pl. szén-dioxid, metán, nemesgázok) és aeroszolokat mérjük. Ezek mind hatással vannak a klímánkra, ezért fontos a hosszútávú megfigyelésük. Amíg például Európában nagyon sok helyen vannak ilyen mérőállomások, addig az Antarktiszon nagyon kevés mérés született eddig. Ezáltal még értékesebbek az itt mért adatok. Egy aeroszol részecske méretétől és kémiai összetételétől függően nagyon különbözően tud viselkedni a légkörben, például lehet, hogy hűteni fogja a légkört, de akár fűtheti is. Ha az aeroszolokkal kapcsolatos légköri folyamatokat jobban értenénk, akkor a klímaváltozás mértékét is pontosabban lehetne megjósolni.”

Könnyed séta a Spusoig

Zsófia napirendje elég kötetlen, alapvetően rá van bízva, hogyan osztja be idejét. Ami minden nap biztos, hogy legalább egyszer el kell menjen a mérőállomásához (amit Spusonak hívnak, a Spurenstoffobservatorium szóból rövidítve), hogy elvégezze a kutatással kapcsolatos teendőit. “Leellenőrzöm, hogy minden mérőberendezés megfelelően működik-e, különönböző mintavételeket végzek és persze, ha valami elromlik, akkor meg kell próbálnom kijavítani.”

Ez lehet, hogy elsőre egyszerűen hangzik, csak éppen a mérőállomás másfél kilométerre van az állomástól, és kizárólag gyalogosan lehet megközelíteni. A másfél kilométer távolságra azért van szükség, hogy a Neumayer III által kibocsátott gázok, szennyeződések nem kavarjanak be a mért adatokba, és ugyanezért szabad csak gyalog megközelíteni: a motoros szán kipufogógázai is torzítanák az eredményeket.

Mindebből adódik, hogy nem árt fittnek és eltökéltnek lenni, ha valaki a légkörkémiai mérőállomásért felel: legalább napi három kilométer séta a hó és jégmezőn embert próbáló tud lenni. “Jó időben ez kifejezetten kellemes séta, de elég gyakran viharos az időjárás és 100 km/h-s szélben egész jó kihívás tud lenni eljutni a Spuso-ig. A biztonságunk érdekében végig ki van feszítve egy kötél az úton, ami igen hasznos, ha a hófúvásban az ember egy métert sem lát.”

A szabadban történő testmozgás persze egyáltalán nem árt, mivel a kutatók elég sokat szoktak ülni az állomáson lévő laborokban, ahol az adataikat értékelik, vagy éppen együtt dolgoznak valamelyikük projektjén. Amíg tartott a nyári időszak, a kint elvégzendő fizikai munkák jelentettek “sportolási” lehetőséget. Az állomáson belül a szombatonkénti közös takarítás is hasonló közös akció, de ezen kívül majdnem mindenki sportol is valamit, Zsófia például rendszeresen fut, amikor lehet, kint, vagy ha nagy a hideg, akkor bent, futópadon. A sportoláson túl a közösségi élet is fontos része a mindennapoknak: “Esténként, hetente többször is szoktunk együtt filmeket nézni, társasjátékokat játszani. Én még szívesen vagyok a konyhában is, sütök, főzök, ha épp kedvem tartja” – írta Zsófia. A magyar kutató emellett imád fényképezni is, az alábbi nagyképes válogatás javarészt az ő remek fényképei alapján mutatja be milyen a sarkvidéken dolgozó kutatók élete.

Február második felében, az utolsó repülővel mindenki eltűnik, és csak az áttelelő csapat marad. (Fotó: Jurányi Zsófia / Alfred Wegener Institut für Polar- und Meeresforschung)

“Hihetetlen ez a kontinens. Teljesen szürreális itt az élet, de öt hónap után ez a szürreális élet már teljesen normálisnak tűnik. Néha emlékeztetnem is kell magam rá, hogy te jó ég, hol is vagyok. Az állatvilág nagyon lenyűgöző, meg persze a végtelen fehérség is.” (Fotó: Jurányi Zsófia / Alfred Wegener Institut für Polar- und Meeresforschung)

“A szabadidőnkben, ha az idő is megengedi, akkor megpróbálunk minél többet kint lenni. El sem tudtam volna képzelni, hogy ez a nagy fehérség ennyire változatos tud lenni. A császárpingvin-kolóniát is előszeretettel látogatjuk, sokat fényképezzük őket." (Fotó: Jurányi Zsófia / Alfred Wegener Institut für Polar- und Meeresforschung)

“Hihetetlen, hogy mennyire nem félnek itt az állatok tőlünk, mi nem megyünk közelebb hozzájuk az előírt távolságnál, de ők sokszor odajönnek hozzánk közel." (Fotó: Jurányi Zsófia / Alfred Wegener Institut für Polar- und Meeresforschung)

“Itt nálunk még hegyek sincsenek, maximum jéghegyek az öbölbe fagyva.” (Fotó: Jurányi Zsófia / Alfred Wegener Institut für Polar- und Meeresforschung)

“Az ellátás nagyon jó, külön szakácsunk van, akinek csak az a feladata, hogy ránk főzzön. Az ellátmány nagy része egy évben egyszer érkezik hajón Németországból, az élelmiszereink nagy részét fagyasztva tároljuk. A nyári időszakban még kb. 3-szor jön Fokvárosból repülővel friss zöldség és gyümölcs rakomány, idén utoljára februárban érkezett. Minden utolsó zöldséget és gyümölcsöt rituálisan megünnepeltünk. Most már csak almánk, narancsunk, burgonyánk és hagymánk maradt.” (Fotó: Jurányi Zsófia / Alfred Wegener Institut für Polar- und Meeresforschung)

"A geofizikusok mindenfelé mérőpontokat telepítettek, rengeteg havat kellett kiásni, és örömmel fogadták a segítséget." (Fotó: Jurányi Zsófia / Alfred Wegener Institut für Polar- und Meeresforschung)

“Szombaton lesz az utolsó napfelkelténk, utána több, mint 60 napig a sarki éjszakában fogunk élni. Már többször beszélgettünk róla, hogy milyen érdekes is lesz, de igazándiból nem készülünk rá különösebben. Maximum avval, hogy elkezdtünk D-vitamint szedni. Arra azért gondoltunk, hogy megünnepeljük kicsit az utolsó napfelkeltét, naplementét, talán grillezni fogunk a tetőn." (Fotó: Jurányi Zsófia / Alfred Wegener Institut für Polar- und Meeresforschung)

"Személyes stratégiám sincs, arra szeretnék figyelni, hogy ne boruljon fel teljesen a napirendem, az óra szerinti éjszaka aludjak és nappal legyek ébren. Jól alszom szerencsére, remélem ez így is marad, mondjuk reggelente egyre nehezebb felkelni, hogy sötét van, esténként meg egyre nehezebb elaludni. Az alvással korábban már többeknek is akadt gondja, találkoztam olyannal, aki az áttelelés végén majdnem minden éjszaka egy hálózsákban aludt kint a hóban, mert bent a legkisebb zajra is felébredt és nem tudott tőle aludni.” (Fotó: Jurányi Zsófia / Alfred Wegener Institut für Polar- und Meeresforschung)

“A csapat kiválogatásánál szoktak rá ügyelni, hogy azért lehetőleg legyen nő a csapatban, és arra is, hogy ha van rá mód, akkor ne legyen egyedüli nő. Most ketten vagyunk nők, de nagyon szuper a csapatunk, és nagyon jól kijövünk egymással. Mondjuk, fizikusként már az egyetemen hozzászoktam, sokkal több a férfi, mint a nő, az ezelőtti munkahelyemen meg pedig a húszfős csoportban én voltam egyedül nő.” (Fotó: Jurányi Zsófia / Alfred Wegener Institut für Polar- und Meeresforschung)

“A mi eddigi hidegrekordunk, -37,8 fok volt. Meglepő módon eddig nem sokszor fáztam, szerencsére jól bírom a hideget. Az ember keze, lába és arca akar mindig lefagyni. Kisebb fagyási sérülést már összeszedett pár ember az arcán, kezén, de szerencsére egyik sem volt komoly. A hideg akkor tud nagyon kellemetlen lenni, ha erős szél is fúj.” (Fotó: Tim Heitland / Alfred Wegener Institut für Polar- und Meeresforschung)

"Ha nincsenek felhők akkor a csillagos ég hihetetlen szép látványt nyújt. Nincsen fényszennyezés, még a magas hegyekben sem láttam ennyire szép csillagos eget, mint itt.” (Fotó: Jurányi Zsófia / Alfred Wegener Institut für Polar- und Meeresforschung)

“Életemben most először láttam sarki fényt. Vicces, de fényképen jobban néz ki, mint élőben. Eddig csak egyszer volt elég fényes ahhoz, hogy szabad szemmel is színesnek lássuk.” (Fotó: Jurányi Zsófia / Alfred Wegener Institut für Polar- und Meeresforschung)

Derengő sarki fény (aurora australis) a horizonton. (Fotó: Jurányi Zsófia / Alfred Wegener Institut für Polar- und Meeresforschung)

A Spuso. (Fotó: Jurányi Zsófia / Alfred Wegener Institut für Polar- und Meeresforschung)

Kötél van kifeszítve a bázistól másfél kilométerre lévő Spusoig. (Fotó: Jurányi Zsófia / Alfred Wegener Institut für Polar- und Meeresforschung)

“Itt legjobban nem is a hőmérséklet, hanem a szélsebesség határozza meg az életünket. Erős szélben már csak az megy ki, akinek nagyon muszáj, ha meg annyira erős lesz a szél, hogy már nem biztonságos, akkor meg senki sem fog kimenni, egyelőre még nem volt ilyen. Eddig kicsivel 120km/h fölött volt a legerősebb szelünk, ekkor már csak elég nehezen tudtam állva maradni és előrehaladni kint, de még ment.” (Fotó: Tim Heitland / Alfred Wegener Institut für Polar- und Meeresforschung)