Ha Trump kilép, Elon Musk lelép
Donald Trump többször hoaxnak nevezte a klímaváltozást elnökké választása előtt, elnökként pedig belengette, hogy kilépne a párizsi klímaegyezményből. Ez utóbbi óriási negatív visszhangot váltott ki nemzetközi és amerikai szinten is, a párizsi egyezmény mellett pedig olyan óriások álltak ki, mint az Apple, a Tesla, a JPMorgan vagy a General Electric. Sőt, a Tesla-vezér Elon Musk kijelentette, hogy ki fog lépni az elnök gazdasági és gyártási tanácsadó testületéből, ha Trump felmondja az egyezményt.
A nagyobb amerikai cégek vezérigazgatói egységesen kiállnak a párizsi egyezmény mellett. Megpróbálnak Trump "Amerika az első" álláspontjára hatni azzal, hogy rámutatnak, az egyezményből való kilépés komoly hátrányt jelentene az USA-nak a globális versenyben, ami hatalmas piaci lehetőséget biztosítana például Kína számára. Szándékaikat egy tévés reklámban is kifejtették, hátha így eljut az üzenet az elnök tudatáig:
A híresen környezetbarát Elon Musk Twitteren jelezte, hogy amennyiben Trump kilép a klímaegyezményből, akkor neki nem marad más választása, mint otthagyni az elnök tanácsadói testületét:
Will have no choice but to depart councils in that case
— Elon Musk (@elonmusk) 2017. május 31.
Eddig sem volt nagy egyetértés Musk és Trump között klímaügyben, de előbbi nem akarta ott hagyni a tanácsadói testületet, mert látott rá esélyt, hogy képes befolyásolni az elnök véleményét. Ha azonban megtörténik a kilépés, akkor már tényleg nincs értelme ott maradnia.