Béla
8 °C
15 °C

Trump miatt sül meg a világ?

fupBakyRPHyBZ1NaMnGpfttUHKgTLnLwe4sQ-W7G1sg copy
2017.06.02. 15:18 Módosítva: 2017.06.02. 15:21
Hogy ne nézz bután, ha egy társaságban hozzá kellene szólnod. Hogy valaki fel merje tenni helyetted a legegyszerűbb kérdéseket. Hogy tudd, mi a téma. Ez itt az Index Szájbarágó.

Miről szól a párizsi megállapodás, amiből most kilép Amerika?

Obama szerint fordulópont a bolygó életében, mások szerint az utolsó esély: némileg váratlan meglepetés volt, hogy a 2015-ös párizsi klímacsúcson a világ közel 200 országának, köztük a nagyon eltérő érdekekkel bíró fejletteknek és a legszegényebbeknek, valamint a klímaváltozás miatt közvetlen veszélyben lévőknek sikerült megtalálniuk a közös nevezőt. Hát még, amikor a kellő számú tagország ratifikálása után az 2016 novemberében hatályba is lépett. Az elfogadott egyezmény a globális felmelegedés elleni harc minden korábbinál erősebb szövetsége: az aláíró 195 ország vállalta, hogy a Föld légkörének felmelegedését 2 Celsius-fok alatt tartja az iparosodás előtti mértékhez képest, és igyekszik ennél is lejjebb, 1,5 fok alá szorítani a felmelegedést.

Mit vállalt Amerika?

Az általános célokat ugyan rögzítették, de azt már az egyes országok döntik el, hogy ők mekkora kibocsátás-csökkentést vállalnak szén-dioxidból és a többi üvegházhatású gázból. Bár nemzetközi nyomás nyilván van minden államon, ez ugyanúgy önkéntes, mint aztán a vállalások betartása; az egyezmény egyik nagy problémája éppen az, hogy nem kapcsolódnak hozzá szankciók, az egész az önkéntesség elvén nyugszik. Az Egyesült Államok párizsi vállalása az volt, hogy 2025-re a 2005-ös szinthez képest 26-28 százalékkal csökkenti a kibocsátását.

Amerika a legzöldebb birodalom?

Trump szerint az, mostani mondása szerint a legkörnyezetbarátabb és legtisztább ország. Ez igazi posztfaktuális szárnyalás, szabadon elrugaszkodva a rideg és a kijelentésnek teljesen ellentmondó statisztikáktól. Azok szerint ugyanis évi 5,1 milliárd tonna szén-dioxiddal az USA a világ második legjelentősebb károsanyag-kibocsátója.

Ennél csak Kína szennyezi jobban a környezetét, nagyjából dupla akkora terheléssel. De ne feledjük, hogy Kínában több, mint négyszer annyian laknak; az értelmezhető méretű országok közül egy főre vetítve az amerikaiak ökológiai lábnyoma a második legnagyobb a világon, csak Ausztrália él környezetterhelés szempontjából náluk is nagyobb lábon.

Ha az egész úgyis önkéntes, miért kellett kilépni?

Trump úgy is csökkenthette volna az amerikai vállalásokat, hogy az Egyesült Államok bent marad a megállapodásban, ehhez nem kellettek volna formális tárgyalások. A kommentárok szerint a kilépés mögött inkább belpolitikai okok állnak: Trump úgy gondolhatja, így kisebb lesz rajta a nyomás a környezetkárosító iparágak helyzetbe hozása miatt. A párizsi megállapodás nem korlátozta gyakorlati értelemben az USA energiapolitikai mozgásterét,

a kilépés így inkább kommunikációs stratégiának látszik.

És ez népszerű Amerikában?

A klímaváltozás-tagadók nincsenek kevesen az Egyesült Államokban: a Pew Research tavaly őszi felmérése szerint az amerikaiak nem egészen fele gondolja csak úgy, hogy a klímaváltozást alapvetően emberi tevékenység okozza – miközben a tudományos világban erről szinte 100%-os közmegegyezés van. Minden harmadik ember szerint természetes okai vannak a felmelegedésnek, 20 százalék pedig nincs is szilárd bizonyíték az egészre. Főleg a republikánus párt környékén jelentős a tudományos konszenzust elutasítók aránya, de a határozott klímaváltozás-szkeptikusok így is kisebbségben vannak. A párizsi megállapodásban maradás még a konzervatív republikánus szavazók között is többségi támogatást élvezett a felmérések szerint – igaz, ilyen szakpolitikai kérdésekről az átlagembereknek általában csekély az ismerete, és képlékeny a véleménye.

Mit csinált idáig Trump?

Míg a párizsi egyezményből való kilépés egyelőre inkább jelképként erős, a szövetségi klímapolitika direkt lebontása öles léptekkel halad. Trump márciusban érvénytelenítette Obama döntéseit: döntött a károsanyag-kibocsátás korlátozásának feloldásáról, szabad utat biztosítva a szénbányászat újbóli beindításának. Feloldotta a szénerőművekre és a szövetségi szénbányákra vonatkozó zárlatot, és engedélyezte a hidraulikus technikával történő olajkitermelést. A szlogen, hogy véget vet a „szén elleni háborúnak”, és felpörgeti a gáz- és olajkitermelést. Ennek keretében nem csak a sokat bírált Keystone XL olajvezeték építését engedélyezte, de a sarkvidéki olaj- és gázkincs kiaknázását is be akarja indítani, amire Obama korábban szintén moratóriumot hirdetett. Mindezeket megkönnyítendő ellehetetlenítette a környezetvédelmi hivatalt (EPA), harmadával csökkentette a hatóság költségvetését, élére pedig azt a Scott Pruittot nevezte ki, aki szoros kapcsolatban áll az olajiparral.

És mit kommunikál?

Azt, hogy „America first”, a klímaügy meg nem a mi ügyünk.

Trump az elnöksége előtt kínai hoaxnak titulálta a klímaváltozást,

amit a jelek szerint leginkább demokrata hobbinak tart, amivel a liberális középosztály szórakoztatja/aggasztja magát. Nem szakmai, szakpolitikai, sokkal inkább szimbolikus kérdésként kezeli az egész problémát, ennek pedig a fő jelképévé a párizsi egyezményt tette. A kampányban ígéretet tett rá, hogy 100 napon belül felmondja a párizsi egyezményt, mert az szerinte kerékkötője az energiapolitikai elképzeléseinek, és ezzel az amerikai gazdaságnak. Bár a magának adott határidőből kicsúszott, az ígéretét most teljesíti.

De mi a konkrét baja?

Trump azt mondja, nem tud támogatni olyan megállapodást, ami túl sok pénzbe és munkahelybe kerül az Egyesült Államoknak. A kilépést bejelentő beszédében egy tanulmányra hivatkozva azt mondta, hogy a párizsi egyezményben előírt kibocsátás-csökkentés miatt 2025-ig 2,7 millió amerikai állás menne a kukába. Szerinte az Egyesült Államok többek között elveszítené azt a kevés szénbányász és nehézipari munkahelyet is, ami még megmaradt, ezek Trump szerint az egyezmény hatására Kínába és Indiába költöznének.

Ez Trump másik érve, hogy miért is rossz az USA-nak ez az egyezmény: mert nem fair, Kína és India például még évekig növelheti a károsanyag-kibocsátását, miközben Amerikának már most el kellene kezdenie csökkenteni. Ezt Trump egy Amerika-ellenes összeesüvésnek tartja, ami miatt világszerte kiröhögnék az Egyesült Államokat, ha betartanák az egyezményt.

És igaza van?

Nem igazán, a párizsi egyezmény belföldi gazdasági hatásaival kapcsolatban sokak szerint eléggé el van tájolva. Azt a tanulmányt, amelyből a 2,7 millió elveszett amerikai állás ötletét vette, egy olyan agytröszt készítette, amelyet rendszeresen támogatnak a kibocsátás-csökkentésben ellenérdekelt csoportok, például az Exxon Mobile olajcég, vagy a klímatagadóknak vagyonokat adományozó milliárdos iparbáró Koch-testvérek. És bár való igaz, hogy folyamatosan szűnnek meg az Egyesült Államokban a hagyományosan szennyező iparágak, például az acéliparban és a szénbányászatban, ezek az állások a klímaegyezménytől függetlenül tűnnek el (a szénbányászat például nem a zöld energia vagy a szabályozások, hanem az olcsó földgáz miatt lesz egyre fenntarthatatlanabb), másrészt a megújuló energia és zöld fejlesztések több állást hoznak, mint amennyi ezekben az iparágakban megszűnik.

De akkor most jót tesz Amerikával Trump vagy nem?

Nem tesz igazán jót, mert jobban ragaszkodik a saját kampányígéreteihez, mint a tényekhez. Az amerikai kormány saját adatai szerint a napenergia már most több mint kétszer annyi amerikainak ad állást (majdnem 374 ezernek), mint a szénbányászat (160 ezer), és valamivel többnek, mint a földgázkitermelés (360 ezer). Ahogy pedig az amerikai gazdaság egyre inkább átállna a megújuló energiára (ahogy amúgy egyre inkább át is áll, mert a megújuló energia fajlagos költsége egyre csökken a fosszilis energiához képest, így egyre több amerikai cég vált megújulóra), az így generált kereslet még több munkahelyet teremtene. Ezek ráadásul ipari munkahelyek, hiszen a napelemeket és szélkerekeket le is kell gyártani valahol, majd föl kell szerelni és karban tartani. Vagyis Trump a saját választási ígéreteinek is megfelelhetne, ha támogatná ezeket ahelyett, hogy azt ígéri, visszajönnek majd a szénbányász munkahelyek – ebben már a bányászok sem nagyon bíznak. Egy másik tanulmány szerint, amit Trump nem idézett, a megújulókra költött minden egymillió dollárnyi beruházás hét munkahely létrejöttét támogatja, míg egymillió a fosszilis szektorban csak 2,6-ot. Eszerint a klímaváltozás elleni harc sokkal több munkahelyet hozna, mint vinne.

Az viszont, hogy az USA kivonja magát a párizsi egyezményből, azzal a negatív következménnyel járhat, hogy a zöldenergiai beruházások elmennek Amerikából, vagyis a napelemgyárak és hasonlók átmennek Kínába vagy máshova, pont, ahogy ettől Trump az ipari munkahelyeknél tart. Az is elképzelhető, hogy adott esetben egyes országok büntetővámokat vetnek ki az amerikai termékekre, mondván, így adóztatják meg az amerikai kibocsátást.

És Kína meg India tényleg szennyezhet tovább?

Igen, de ez nem ilyen egyszerű. A fejlődő országoknak, különösen Kínának és Indiának az volt sokáig az érve a klímavédelmi megállapodásokkal szemben, hogy nem fair, ha nekik most, hogy hozzájuk költözött az ipar, és végre fejlődni kezdtek, csökkenteniük kellene a kibocsátásukat, hiszen a Nyugatnak több száz éves előnye van, történelmi szempontból pedig Nyugat-Európa és az Egyesült Államok sokkal többet pöfékelt az atmoszférába, mint Kína vagy India. A fejlődő országokban, ahol még tízmilliók vannak folyamatos áramellátás nélkül, valóban van még mit behozni mondjuk az Egyesült Államokhoz képest – egy főre jutó kibocsátásban ezek az országok jóval az amerikai szint alatt vannak, egy jóval alacsonyabb bázishoz képest növelhetnek tehát valamennyit.

Éppen ezért Kínát például úgy sikerült becsábítani a nemzetközi egyezménybe, hogy megengedik neki, hogy csak 2030-ban tetőzzön a kibocsátása, és onnantól csökkentsen, India pedig azt tűzte ki magának, hogy csökkenti az egy dollárnyi gazdasági termelésre vetített kibocsátását. De mivel az indiai gazdaság elég dinamikusan nő, ezt azt jelenti, hogy egy ideig még az összkibocsátás is növekedni fog.

Ehhez képest Kínában már nagy valószínűséggel tetőzött a szénfelhasználás, az ország pedig a napelemek és hasonló technológiák legnagyobb gyártója, és úgy 360 milliárd dollárt fog beruházni a tiszta energiába a következő években. Indiában már most is olcsóbb a napenergia, mint az importált vagy ott kitermelt szén, így ők sem fognak annyira szennyezni, mint tehetnék. Emellett mind Kína, mind India vezetése kifejtette a közelmúltban, hogy elkötelezettek a klímaváltozás elleni lépések mellett. Az indiai Hindustan Times már most arról ír, hogy Trump döntésével India és Kína lesznek a zöldenergia-forradalom vezetői, míg az amerikai elnök gyakorlatilag „a gravitációt tagadja”.

Mit jelent az, hogy Trump „jobb megállapodást” akar kötni?

Valószínűleg elég keveset. Trump azt mondta, nincs ellenére akár egy teljesen új nemzetközi megállapodás az érvényes párizsi egyezmény helyett, persze Amerika számára kedvezőbb feltételekkel. „Elkezdünk tárgyalni, és meglátjuk, össze tudunk-e hozni egy fair megállapodást. Ha igen, az nagyszerű. Ha nem, úgy is jó” – mondta az amerikai elnök, konkrétumok nélkül, hogy miben is állna az új egyezség. A javaslatot csípőből elutasították az EU meghatározó politikusai, és nincs is abban sok politikai logika, hogy miért akarnának egy friss, nagy sikernek tekintett megállapodást eltörölve újra leülni a világ országai, hogy nulláról összehozzanak egy újat –miközben a konkrét vállalásokról már most is maguk dönthetnek, belátásuk szerint.

Akkor mi lesz most?

Az USA nem tud azonnali hatállyal kilépni a párizsi egyezményből.

Annak szabályai szerint formálisan ezt legkorábban 2019 novemberében kezdeményezheti, és még ezt is egyéves várakozási idő követi. Tényleges kilépésre tehát csak 2020 novemberében kerülhet sor, éppen a következő elnökválasztás idején, ami így akkor központi kampánytéma lehet. Addig, vagy azután az amerikai kilépés még visszacsinálható – hangsúlyozzák most a lépés ellenzői.

Megvalósulhatnak az USA nélkül a klímavállalások?

Van olyan szakmai álláspont, hogy az USA célteljesítése nélkül a párizsi célok megvalósíthatatlanok: ha Amerika nem tesz erőfeszítéseket, az önmagában 0,3 fokkal emelheti 2100-ra a Föld átlaghőmérsékletét. Ilyen konkrét számokat mások megalapozatlannak tartanak, és a párizsi egyezmény legfőbb deklarált célja (két fok alatt tartani a globális átlaghőmérséklet-emelkedést) sokak szerint már akkor sem lenne elérhető, ha ebbe mindenki beleállna. Ehhez már most is túl késő van, a hatások kumulatívak, ha soha többet nem forgatunk el egy slusszkulcsot sem, az eddigi szennyezések miatt a Föld akkor is vészes ütemben melegszik tovább.

Mit lépnek a többiek?

A párizsi célkitűzés mégis fontos, mert ehhez szabhatók a vállalások, amelyekkel mérsékelni lehet a folyamatot. A fő kérdés most, hogy Trump kilépésére hogy reagál a többi ország, ezt azonban egyelőre csak találgatni lehet. Bár elvileg elképzelhető a dominóeffektus, az első értelmezések és reakciók ennek az ellenkezőjét valószínűsítik: a meghatározó államok Trumpra válaszolva most még inkább hangsúlyozzák a környezet megóvásának fontosságát, sőt, Kína és India kifejezetten a zöld forradalom új bajnokának szerepében igyekszik fellépni.

És hogy hat ez a világpolitikára?

Kétesélyes a dolog: felboríthatja az eddig is labilis egyensúlyt, de Trump klímaügyi izolacionizmusa akár össze is kovácsolhatja a többieket. A nyugati világ Amerikán kívüli nagyhatalmainak vezetői Merkeltől Macronig most mind sajnálkozásuknak adtak hangot Trump bejelentése miatt (még Orbán is úgy nyilatkozott, hogy sokkolta a hír). Amerika kilépése az első jelek szerint közelebb hozhatja egymáshoz Kínát és az Európai Uniót – a kommentárok szerint a jövőben ők ketten lennének a klímaváltozás elleni küzdelem fő előmozdítói a világban –, ennek pedig már tágabb külpolitikai hatásai is lehetnek.

Borítókép: Reddit.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!