![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Expressz indul a Holdra
Eredetileg a Google Lunar X Prize húszmillió dolláros fődíjának elnyerésére jött létre a floriai Moon Express nevű vállalkozás, és ehhez elsőként kell eljuttatniuk a saját fejlesztésű leszállóegységüket a Holdra, még 2017 vége előtt.
A startup azonban ennél jóval hosszabb távú terveket szőtt, szerdán jelentették be, hogy
A cégvezető Robert D. Richards szerint a határidő előtt megvalósítják a holdraszállást, de ha ez mégsem jön össze, akkor majd a NASA-nak és más űripari cég megrendelésére fognak járatokat indítani a Holdra - írja a New York Times.
![moon2](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1779/17799/177991/17799132_66b02572ace35c1f1906dc7a689621ff_wm.jpg)
Járművük, az MX-1E leszállóegység egy méretesebb söröshordóra emlékeztet, némi jóindulattal a Csillagok háborújából ismert R2D2-hoz is hasonlít egy picit. Körülbelül 91 centiméter az átmérője és 130 centi magas, de a vállalat a parányi méreteket nem korlátozó tényezőnek tekinti, hanem lehetőségnek:
Már a második küldetésen két ilyen dobozt kötnének egymáshoz, és a második egység hajtóerejét használnál fel arra, hogy elérjék a Hold déli sarkkörét. Az ott található jég ugyanis fontos alapanyag, amivel támogatni lehet az emberi holdraszállást. Az MX-9 nevű jövőbeli űrhajóval már kőzetmintákat is begyűjtenének és hazaszállítanának a Holdról, és a vállalat nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy a Mars holdjait is megközelíti majd.
![moon1](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1779/17799/177991/17799134_cf549625ecf71137d2d086cfbec49986_wm.jpg)
A privát cég abban bízik, hogy az MX-E1 alacsony ára vonzó lesz az űr iránt érdeklődő vállatok szemében. Egyetlen ilyen egység legyártása és fellövése ugyanis csak 10 millió dollárba kerül, míg a NASA küldetései rendre több százmillió dolláros kiadást jelentenek, amit kevesebben tudnak megfizetni.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)