![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Hosszú ideig úgy gondoltuk, hogy csak az emberek tudnak előre tervezni, de már a főemlősökről is tudjuk, hogy fel tudnak készülni jövőbeli eseményekre. Most svéd kutatók ugyanezt mutatták ki a hollókról.
Az még nem számít tervezésnek, hogy az állatok elteszik a zsákmányt, hogy azt később fogyasszák el, mert ez a viselkedés akár a génjeikbe is be lehet drótozva, mint evolúciós előny, ami az életben maradáshoz szükséges. A Lundi Egyetem kutatói ezért sokkal trükkösebb kísérletekkel tesztelték a hollók képességeit.
Can Kabadayi és Mathias Osvath, a Science tudományos lapban publikált tanulmány szerzői az alábbi kísérletsorozatot találták ki.
Öt hollóval tesztelték, hogy eszközök használatával és némi barterezéssel képesek-e elérni, hogy hozzájussanak némi csemegéhez. Betanították a madarakat, hogy egy kődarab segítségével ki tudjanak nyitni egy dobozt, amelyben a finomság megtalálható, és ehhez a követ egy kis csőbe kellett bedobniuk. Azt vizsgálták meg, hogy a madarak a felkínált eszközök közül elteszi-e a követ, hogy azt később felhasználják a doboz kinyitására.
Az egyik kísérletben 15 perc telt el a tárgyak felajánlása és a kajás doboz bemutatása közt, és a hollók az esetek 86 százalékában sikeresek voltak. Bármilyen meglepő, az állatok még ennél is jobban teljesítette a következő kísérletben, amikor az eszköz megszerzése és a kajás doboz megjelenése közt 17 óra telt el.
A madarak hajlandók voltak lemondani az azonnali jutalomfalatról, hogy később egy nagyobb, ízletesebb falatot kapjanak.
![Egy nő hollóval a kezében a komáromi íjász- és jurtatalálkozón az Igmándi erődben 2016. augusztus 20-án.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1780/17809/178094/17809402_39c896476c85227aee7a3b51a2fe219a_wm.jpg)
Egészen biztos, hogy az előre tervezés képessét nem egy helyről örökölték az emlősök és a madarak, mert a két élőlénycsoport utolsó közös őse 320 millió évvel ezelőtt élt. Ezek a képességek egymástól függetlenül alakultak ki, ami a kutatók szerint elég érdekes, mert több különböző képesség szükséges a tervezéshez.
A hollóknál a komplex hierarchikus rendszerük lehet az alapja annak, hogy képesek tervezni, mert az egyedeknek emlékezniük kell rá, hogy korábban miként léptek kapcsolatba a társaikkal, ahogy az is fontos tényező, hogy más fajokkal kell versengeniük az élelemért. És persze az is számít, hogy a hollók alapból igen eszesek.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Jöhet a második forduló az ecuadori elnökválasztáson
Mindkét jelölt a drogkereskedelemmel akar leszámolni.
február 10., 07:30
- Belföld
Távozik állami pozíciójából Vesztergom Dóra
A Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője a a gyermekvállalás magyarországi helyzetéről beszélt.
13 perce
- Belföld
Több mint száz szülő indított pert a védőoltások ellen Magyarországon
Már előre elkészített formanyomtatvány is van ebből a célból.
február 10., 08:24
- Külföld
Évente 1100 embernél okoz tüdőrákot a légszennyezés az Egyesült Királyságban
A szakértők szerint ezek az adatok „pusztítóak”, és a minisztereknek fel kellene ébredniük.
február 10., 08:45
- Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat
Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.
február 10., 08:36
- Vélemény
Bödőcs esete a pannon Frankensteinnel
Remélem, a sztárhumorista közéleti térlátása nem szenvedett maradandó károsodást. Németh Róbert írása.
február 10., 08:00
- Külföld
Albin Kurti koszovói miniszterelnök győzelmet hirdetett a koszovói választáson
A szerbek minden lehetséges helyet megszereztek.
február 10., 08:45
- Belföld
Egy éve bukott bele a kegyelmi ügybe Novák Katalin, távozása így alakította a magyar politikát
A mérleg: botrányok, politikai viták, gyermekvédelem, és egy új párt.
február 10., 07:43
- Futball
Újabb botrány a török futballban, levonult a kárvallott csapat a kamu tizenegyes után
Annyira nevetséges volt az ítélet, hogy még az ellenfél edzője is elismerte.
február 10., 07:25
- Külföld
Kamerák előtt végzett HIV-tesztet az Egyesült Királyság miniszterelnöke
Keir Starmer történelmet írt a G7-vezetők között.
február 10., 07:26
- Belföld
A Publicus Intézet megmérte, mit gondolnak a magyarok Washington szankciójáról
A kormánypárti szavazók körében többen is valósnak tartják a korrupciós vádakat.
február 10., 09:33
- Belföld
Új faj pusztít a Balatonnál, nagy veszélyt jelent az élővilágra
Testalkata, mint a hódé, farka, mint a patkányé.
február 10., 06:04
- Kultúr
A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat
Átadták a 44. Magyar Filmszemle elismeréseit.
február 10., 07:09
- Külföld
Donald Trump a levegőből sújtott le az Egyesült Államok kereskedelmi partnereire
Az amerikai elnök még a Super Bowlra menet sem pihent, új acél- és alumíniumvámok jönnek.
február 10., 06:59
- Belföld
Kettészakad az ország, nyugaton borúval, keleten derűvel indul a hét
A levegőminőség alapvetően kedvezően alakul.
február 10., 07:24
- Tech-Tudomány
Mesterséges szuperintelligencia – az emberiség utolsó találmánya
Ha egy szuperintelligens gép arra következtet, hogy a Föld jobb hely az emberiség nélkül, akkor el is intézhet bennünket.
február 10., 05:52
- 120 yard
Elképesztő „mészárlást” hozott az Egyesült Államok leginkább várt eseménye
A történelmi triplázás helyett minden idők egyik legsimább zakója érkezett.
február 10., 04:17
- Külföld
Kim Dzsongun az atomfegyverprogram felgyorsítását ígérte Észak-Koreában
Nem kíván tárgyalni az Egyesült Államokkal.
február 10., 09:14
- Futball
Nem bírt az Udinesével az éllovas Napoli
Az Inter egy pontra faraghatja a hátrányát.
február 10., 09:24
- Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba
Ha kell, jöhetnek az árstopok.
február 10., 09:16
- 120 yard
Samuel L. Jackson vitte el a show-t, de Kendrick Lamar azért odapörkölt Drake-nek a félidei fellépésében
A Super Bowl Halftime Show-ja nem durrant nagyot, mégis égetett.
február 10., 06:06
- Külföld
Elbukott Svájcban a szigorításokat tartalmazó, környezetbarát átalakításáról szóló javaslat
A népszavazáson a polgárok szűk 40 százaléka vett részt, és mintegy 70 százalékuk nemmel voksolt.
február 10., 06:08
- Külföld
Saját magáról készített deepfake videókat Emmanuel Macron
A francia köztársasági elnök a Voyage, voyage című dalra táncolt.
február 10., 06:54
- Kultúr
A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv
A regény az első 500 megjelent, valamint a közkönyvtáraknak kiosztott 300 példányszám között volt.
február 10., 06:52
- Külföld
Kemény felszólítást küldött Oroszországnak és Észak-Koreának a NATO, hatalmas veszélyt jelent a két ország együttműködése
február 10., 06:09
- Belföld
Egy BMW-sofőr úgy rángatta a kormányt az M0-s autópályán, mintha a GTA-ban lenne
A bizarr kormányzási technika miatt akár tragédiába is torkollhatott volna az eset.
február 10., 06:07
- 120 yard
Annyi pénzt költöttek csipszre és sörre a Super Bowlon, hogy Ben Affleck és David Beckham sem maradhatott ki a buliból
Ezúttal is hatalmas reklámdömping övezte a döntőt.
február 10., 06:46