Elrakott szagminta segített megtalálni egy demens asszonyt

Néhány perc alatt megtalálták azt az eltűnt, demenciában szenvedő floridai asszonyt, aki korábban egy direkt erre kifejlesztett készlet segítségével eltárolta a szagmintáját – írja a BBC.

A rendőrség elmondta, a nő által használt készlet hét évig tudja tárolni egy ember szagmintáját, Facebookon pedig azt írták, az asszony 2015 januárjában tette el a sajátját. Az ehhez hasonló készletek lényege, hogy egy hónaljba dörgölt vattát kell eltenni egy steril üvegcsébe, ami később megbízható alapként szolgál a rendőrkutyáknak a keresett személy megtalálásában.

A szagminta
Fotó: Citrus County-i rendőrség

A gyártók szerint ezek jobbak és gyorsabbak is a ruháknál, hiszen sem a környezeti szagoknak, sem más emberek illatának nincsenek kitéve. Vannak olyan országok, – például Kína vagy Németország – ahol a rendőrség gyanúsítottak és bűnügyi helyszínek szagmintáit is eltárolja a nyomozások segítése céljából.

Ezek azonban sokszor nem működnek, 2006-ban például Ausztráliában derült ki, hogy hiába jeleztek a kutyák, a rendőrök által átkutatott embereknek csupán a negyedénél volt valójában drog. Persze ettől függetlenül ebben az esetben működött a dolog, az asszonyt kiszagoló kutya pedig jégkrémet kapott a fáradozásaiért. 

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

10 órája

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

tegnap, 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

tegnap, 15:59