Attól nem lesz homoszexuális a gyerek, ha a szülei azok
A Sex Roles című szakfolyóiratban közzétett amerikai tanulmány szerzője, Rachel Farr szerint azok a játékok, amelyekkel a gyermekek iskolás koruk előtt szívesen játszanak, inkább árulkodnak arról, hogy felnőve a tipikus nemi normákhoz passzolnak vagy sem, írja az MTI.
A Kentuckyi Egyetem szakemberei 106 családot vontak be kutatásukba, ahol a szülök vagy melegek, leszbikusok vagy heteroszexuálisak voltak. Azt vizsgálták, miként fejlődik a nemre jellemző magatartás a különböző családformákban, és hogy az állandó marad-e, amikor a gyermek idősebbé válik.
Megfigyelték a gyermekek játékstílusát, azt, milyen játékokkal játszottak szívesen iskoláskoruk előtt. A szülőknek kérdőíveket kellett kitölteniük. Öt évvel később a gyermekeket is kikérdezték.
A játékok típusát - fiú vagy lányjátékok - és a gyermekek magatartását találták jellemzőnek nemiségüket tekintve, ami már kisgyermekkorban megmutatkozott. Az a néhány óvodáskorú gyermek, aki nemére nem jellemző játékokkal játszott, később az iskolás éveiben is olyan tevékenységeket és olyan foglakozást részesített előnyben, amelyek nemére nem jellemzőek.
Az adatok kimutatták, hogy a család struktúrája csekély hatással volt arra, hogyan fejlődik a gyermek nemi identitástudata.
Sőt kevés igazságot találtak abban a feltevésben, hogy a leszbikus vagy meleg szülők jóval megengedőbbek vagy bátorítják a nemi non-komformitást gyermekeik körében.
"A szülő szexuális orientációja vagy a családtípus nincs hatással a gyermek nemi konformitására vagy nonkomfromitására. Eredményeink azt jelzik, hogy a leszbikus vagy meleg szülők által örökbefogadott gyermek a szokásos módon fejlődik nemileg, hasonlóan a heteroszexuális szülők által örökbefogadott gyermekekhez. Úgy tűnik, a jellegzetes nemi fejlődéshez nincs szükség mind a férfi, mind a női példára a családban" - magyarázta Farr.