Az ember 44 éves korában a legboldogtalanabb

A magyar köztudottan nem tartozik a legboldogabb nemzetek közé, legalábbis a nemzetközi, összehasonlító, közérzeti kutatások alapján úgy tűnik, egyelőre esélyünk sincs arra, hogy a világ legboldogabb országai közé kerüljünk.

Rendre valahol a középvonalban helyezkedünk el, és jellemzően boldogtalanabbak vagyunk, mint a körülöttünk lévő, más kelet-európai államok. Magyarország jelenleg a világ 75. legboldogabb országa, bár tavaly még a 91. helyen voltunk, szóval megfigyelhető valami pozitív tendencia. Az élen nagyon régóta a skandináv országok állnak, azon belül is Dánia már öt éve tartja ezen a listán az első helyét – felmerül tehát a kérdés: mi lehet a hatalmas nagy dán boldogság titka?

annak érdekében, hogy kissé nekünk is jobb kedvünk legyen. Nagyjából erről tartott előadást dán nagykövetség meghívására kedden, a dán Boldogságkutató Intézet (azaz Happiness Research Institute) egyik munkatársa Michael Birkjær. A rendezvényt a Design Hét Budapest keretében rendezték meg, ahol Dánia a díszvendég.

Birkjær előadása azért is volt érdekes, mert végre beszélt valaki arról, hogy milyen módszerekkel készítik ezeket a közérzeti felméréseket, aminek mi aztán már csak a lesújtó végeredményével szembesülünk. Mint kiderült, valóban alkalmaznak bevett kvantitatív és kvalitatív társadalomtudományi módszereket, de azért azt ő maga is beismerte, hogy nagyon sok összefüggésről még mindig fogalmuk sincs. Hangsúlyozta azonban, hogy egy komoly boldogságkutatás nem alapulhat egy tíz perc alatt kitöltött kérdőíven, hiszen igen sok tényező befolyásolja, aznap éppen hogyan érezzük magunkat: kivel vagyunk, hol vagyunk, mit csinálunk, milyen az idő stb. Ezért a legalkalmasabb erre például egy telefonos alkalmazás, amiben minden nap meg kell válaszolni néhány kérdést.

Tavaly például Nagy-Britanniában végeztek egy igen átfogó boldogságkutatást (az angolok nem tartoznak világ legboldogabb népei közé, de azért nálunk sokkal előrébb vannak), amiből Birkjær sok példát idézett. Például a legtöbb angol számára 2016 legboldogabb napja a karácsony volt, a legboldogtalanabb pedig november 9.

ami, úgy tűnik, annyira negatív irányba befolyásolta az angolok kedvét, hogy rögtön az év legrosszabb napjának jelölték. Érdekesség még, hogy a felmérés szerint az angolok legjobban a betegségeket utálják, rögtön utána pedig a pedig a munkájukat.

Aki tehát azt gondolja, hogy függetleníteni tudja magát a közéleti történésektől, és nem befolyásolja boldogságérzetét egy politikai esemény, az sajnos téved. Mint ahogy az is, aki azt gondolja, hogy nem függ a közösségi médiától. A Facebook, az Instagram és egyéb közösségi oldalak a felmérések szerint sok embernél összefüggnek a boldogtalansággal. Sokan csak a boldog állapotukról posztolnak képeket, és egy nem boldog felhasználó más boldog képeit látva abnormálisnak érezheti az állapotát. Erről egy külön kutatást is készített már ez az intézet, és abban is arra a megállapításra jutottak, hogy aki nem használja a Facebookot, az boldogabb ember. 

Ebből következik Birkjær szerint egyébként az a fontos megállapítás is, hogy attól, hogy valakit boldog emberek vesznek körül, még nem biztos, hogy boldogabb lesz, sőt. Azokban az országokban, amelyek jól szerepelnek a boldogságlistán, rendre magas az öngyilkosságok száma (lásd skandináv országok). Ennek oka, hogy aki boldogtalan, az sokkal mélyebben éli meg saját boldogtalanságát egy alapvetően boldog társadalomban. Ezzel szemben

Ezek, bár mind nagyon érdekes megállapítások, látszólag nem igazak a magyar helyzetre. Mi sajnos nem állunk túl jól boldogságérzet terén, mégis viszonylag előkelő helyen szerepelünk az öngyilkossági statisztikában. Bár 1987 óta folyamatosan csökken hazánkban az öngyilkosságok száma – nem is kicsit, harminc év alatt a felére esett vissza, – de ezzel még mindig az európai élvonalban vagyunk.

Birkjær egy adott ponton maga is elismerte, tulajdonképpen nem nagyon tudják, miért vallják magukat annyira boldognak a dánok, és hogy mitől van, hogy az egyik ember boldogabb, mint a másik. Azt azonban elmondta, hogy meg tudnak nevezni hat olyan faktort, ami számításaik szerint felelős a boldogságérzet 75 százalékáért. Ezek a szociális beágyazottság, az egészség, a jólét, a szabadság, a bizalom és az önzetlenség. Ha ezek úgy nagyjából rendben vannak, akkor az ember jó eséllyel boldognak érzi magát.

Amit e tényezők közül minden kutató a leginkább fontosnak ítélt, az a szociális háló. Az intézet által végzett kutatások során mindig felteszik azt a kérdést, hogy szükség esetén mennyire tudunk támaszkodni a barátainkra, és a válaszok alapján ebben mi magyarok az utolsó előtti helyen állunk, megalapozva rossz helyezésünket a boldogságlistán.

A szociális kapcsolatok mellett a másik legfontosabb tényező az anyagi helyzet. Nem igaz tehát sajnos, hogy a pénz nem boldogít, igenis sokkal boldogabbak azok, akiknek sok pénzük van, mint akinek kevés.

Bizonyos bevétel alatt azonban a pénzkérdés jelentőségét veszti, sőt a nagyon szegények még boldogabbak is, mint a kevésbé szegények. Így lehet például, hogy számos, a GDP alapján, gazdaságilag elmaradott afrikai ország lakói boldogabbak, mint mondjuk a gazdaságilag jobban teljesítő kelet-európai országok. De ugyanez igaz Dél-Amerikára is, ami GDP tekintetében nagyjából velünk van egy szinten, mégis összehasonlíthatatlanul boldogabbak arrafelé az emberek, mint a magyarok, szerbek, meg a románok.

Teljesen egyértelműnek tűnik, hogy a sport és a rendszeres testmozgás növeli a boldogságérzetet. A világ legboldogabbjainak számító dánok fele például heti öt óránál is többet sportol, és állandóan biciklizik. A gyerekek ötven százaléka biciklivel jár suliba, de még a parlamenti képviselők 63 százaléka is kerékpárral jár dolgozni. És erősen befolyásolja a boldogságérzetüket a korunk is, és nem feltétlenül negatív irányba. Az emberek boldogságérzete a húszas éveikben van a csúcson, és onnantól kezdve folyamatosan csökken.

ebben ráadásul mindegyik mért országban egyezés mutatkozik. Jó hír viszont, hogy a 44 éves mélypont után ismét emelkedés következik, az 50-es és 60-as emberek már boldogabbak negyvenes társaiknál. Pontos magyarázatot, erre sem tudott adni Birkjær, csak sejtéseket. Valószínűleg ez az a kor, amikor az ember számot vet az életével – ha 44 éves koráig nincs meg az álommeló és nincs családja, úgy érzi, már valószínűleg nem is lesz. Akinek viszont összejött a vágyott munka, vagy a család, az éppen ebbe a korban hatalmas stressz alatt van, így ő sem sokkal boldogabb.

Michael Birkjær nem titkolta el, de azért a végére hagyta az igen kiugró dán boldogság egy lehetséges okát, ami az antidepresszánsokban is kereshető. A dánok ugyanis majdnem úgy eszik az antidepresszánsokat, mint más a cukrot. Az OECD-s átlagnál jóval többet szednek, mi magyarok azonban sokkal kevesebbet. Ránk egyelőre nem jellemző az antidepresszánsok korlátlan fogyasztása, bár fontos megemlíteni, hogy az elmúlt években nálunk is jelentősen nőtt azok aránya, akik élnek ilyen gyógyszerekkel. Birkjær sietett hozzátenni, hogy szerinte ezek az adatok nem feltétlen tükrözik a valóságot. Szerinte a dán egy jóval nyíltabb társadalom, és ezért nem tartják titkolnivalónak a mentális betegségeket, ellentétben sok más országgal, ahol ez tabunak számít, így hiába kérdeznek rá, nem is vallják be.

Ebben lehet igazság, de nekem úgy tűnt, hogy a kulturális különbségeket más esetben sem nagyon vették figyelembe a kutatások során, ami bennem néhol hiányérzetet okozott. Ha az antidepresszáns szedését szégyen bevallani, ugyanúgy előfordulhat az is, hogy mi magyarok, egyszerűen nem szeretünk a hogy vagy? kérdésre úgy válaszolni, hogy hogy jól. Másrészt lehet egy olyan gátlás az emberek többségében, hogy ha jól is vagyunk, azt egyszerűen nem illik bevallani.

Vannak azért olyan dolgok is, amelyekben sokkal jobban teljesítünk, mint a többi európai ország. A magyarok, ha barátaik kevesen is vannak, a gyerekeiket nagyon szeretik, nálunk jobban már csak a portugálok rajonganak a gyerekekért.

és érdekes módon pont a legboldogabb országok lakói mondják azt, hogy jelentősen csökkent a boldogságérzetük a gyermek születésével. Az amerikaiak egyenesen katasztrófaként élik meg a gyerek érkezését, bár ők egyébként minden boldogságkutatás szerint mélyrepülésben vannak mostanság, és sokkal boldogtalanabbak, mint nyolc-tíz évvel ezelőtt. A magyarok gyerekimádatának ismeretében végképp nehezen érthető, hogy miért születik nálunk ennek ellenére egyre kevesebb gyerek. És itt ismét visszakanyarodhatunk oda, hogy ezekben a felmérésekben nem egészen biztos, hogy mindenki azt mondja, amit gondol. Ha a magyarok ennyire boldogak a gyerektől, mégsem szívesen szülnek, ez szintén jelentheti azt is, hogy a magyar társadalomban egyszerűen nem illik bevallani, ha valakinek nehézségei vannak a gyermekneveléssel, és hogy a gyerekvállalás gondok sokasága. Ha valaki nehezen boldogul szülőként, de nem mer panaszkodni és nem mer segítséget kérni, akkor lehet, hogy inkább nem is vállal több gyereket. Míg egy olyan társadalomban, ahol be lehet vallani, hogy a gyerek igenis teher, természetesebbnek tűnhet a gyerekvállalás.

Ne feledjük el azonban, hogy a boldogságkutatás, bár egy valóban létező tudományág, mindamellett hatalmas biznisz is, Az említett dán intézet munkatársai már több könyvet kiadtak, melyekben azt ígérik, eltanulható a dán boldogság titka. Meik Wiking intézetvezető magyarul is megjelent könyve szerinta titok az úgy nevezett hygge, amit csak a dánok ismernek, de ha követünk néhány utasítást, mi is boldogak lehetünk. Nem kell hozzá más, csak egy hatalmas lakás (a dánokra jut a legnagyobb lakóterület Európában, fejenként közel ötven négyzetméter) néhány szuper recept, és jó minőségű alapanyag, egy kandalló, egy kert, egy bicikli, sok könyv, és néhány természetes fából készült bútor. A könyvben több száz oldalon át sorolják a dán boldogság kellékeit, bár azt, hogy az ember nem hulladékot eszik, hogy ne mérgezze magát és a gyerekeit, próbál barátokat szerezni, próbál olvasni és a gyerekével friss levegőn lenni, szerintem nem hyggének hívják, hanem egyszerűen józan észnek.