![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Irtóra pechesek voltak a dinoszauruszok
Simán elkerülhették volna a dinoszauruszok a totális kipusztulást, ha egy kicsit is szerencsésebbek, ezt állítják japán kutatók a Scientific Reports című tudományos lapban közzétett tanulmányukban.
A mexikói Yucatan-félsziget pedig pont ilyen hely volt - írja Kunio Kaiho és Naga Oshima, a Tohoku Egyetem kutatói a The Guardian szerint. Vizsgálatukban azokra a kutatásokra építettek, amelyek korábban megállapították, hogy az aszteroida becsapódása csak a kihaláshoz vezető problémák kezdete volt.
A 66 millió évvel ezelőtt bekövetkezett esemény világszerte cunamikat és földrengéseket okozott, ám ennél jóval károsabb hatása volt annak, hogy a légkörbe kerülő anyagok eltakarták a Napot, és körülbelül 10 Celsius-fokkal csökkent az átlaghőmérséklet. Ettől összeomlott az ökoszisztéma, és az állatok nagy része eltűnt a Föld színéről.
![shutterstock 175507538](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1875/18751/187513/18751355_df18d584c31a17abf32227e6a6946767_wm.jpg)
Persze úgy is felfoghatjuk ezt a 13 százaléknyi esélyt, hogy nagyjából ennyin múlt az emlősök elterjedése, és hogy most az emberi faj uralja a bolygót.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)