A Cassini átírta, amit idáig gondoltunk a Szaturnusz gyűrűjéről

Sokkal fiatalabb és a tömege is kisebb lehet a Szaturnusz gyűrűjének, mint általában feltételezték, és tulajdonképpen tök szerencsések vagyunk, hogy az emberi evolúció éppen most jutott el abba a fázisba, hogy megcsodálhassuk – ha kicsit gyorsabbak vagyunk faj- és civilizációfejlődésileg, gyűrűmentes Szaturnusz alatt kellene kitölteni szürke napjainkat.

Amióta Galilei távcsövével felfedezte, a Szaturnusz gyűrűinek problémája régesrégi csillagászati probléma, számos hipotézissel a keletkezésükről, anyagukról és egyben maradásuk okairól. Gyűrűügyben az elmúlt hónapokban a Cassini űrszonda hozott áttörést: a NASA műholdja a szeptemberi megsemmisülése előtt 22-szer repült át a bolygó és legnagyobb gyűrűje között, számos új adatot hozva a gyűrű tulajdonságairól.

Ezek alapján a legnagyobb („B” jelzettel ellátott) gyűrű sokkal fiatalabbnak látszik, mint ahogy korábban feltételezték. Erre részben a rárakódott szennyezések mértékéből lehet következtetni; ha régebbi lenne, a mérések szerint a mostaninál jóval sötétebbnek kellene lennie. Korábban azt gondolták, hogy a gyűrű a Szaturnusszal együtt, 4 milliárd évvel ezelőtt keletkezett. Az American Geophysical Union szerdai ülésén nyilvánosságra hozott adatok azonban arra utalnak, hogy a B gyűrű legfeljebb néhány százmillió éves, talán csak 200 millió esztendős csitri.

A gyűrű fiatal korára utal a korábban vártnál kisebb tömege is. A gyűrűn belülre került Cassini gravitációs mérései azt mutatták, hogy a B gyűrű kisebb a gondoltnál, tömege a Szaturnusz Mimas nevű holdjának csak kb. a 0,4-szerese. A nagyobb tömeg régebbi keletkezésre utalhatna, hiszen a bolygóformálódás időszakában még sokkal több bombázás érte a külső naprendszerből a Szaturnusz pályáját is; az elmúlt néhány százmillió évben azonban már jóval kevesebb anyag állt rendelkezésre a gyűrűhöz.

Az alapkérdés azonban, hogy hogyan keletkezett a gyűrű, továbbra is megválaszolatlan. Most az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a gyűrű a Szaturnusz egy kisebb holdjának darabjaiból származik. Talán a bolygó egy távolabbi holdjának módosult kissé befelé a pályája, ez destabilizálta az egész holdrendszert, és a Szaturnusz gravitációja miatt ez egy vagy több hold széteséséhez vezetett. Az is elképzelhető, hogy nem egy egyszeri történésről van szó: a gyűrűk darabjai újra holdakká állhatnak össze, melyekből aztán újabb gyűrűk keletkeznek; ha így van, a ciklusnak most éppen egy gyűrűs fázisában tartunk, és milyen jó nekünk, műholdkép-nézegetőknek.

(Borítókép: NASA)