A miniszter távollétében lótetűt etettek velem az idegenszívű rovaristák

Szegény Fazekas miniszter, de jó, hogy nem volt itt, te jó Isten. Karcagi birkapörkölt és bikaherepaprikás sehol, csak tücsök és bogár, és a magyarok gyomrán keresztül támadó idegenszívű rovarista alvóügynökök, akik most vezényszóra ébrednek a bábállapotból, hogy hernyókat, nyüveket, és hagyományainkkal ellentétes idegen szokásokat ránk kényszerítve változtassanak mindannyiunkat homo sorosensis nemzetietlen zombivá.

Az I. Magyar Rovaripari Konferenciának már a neve is tökéletes PR-fogás, ki az, aki képes lenne Facebookon kihagyni egy goingolást, és akkor miért ne menne már el valóban is, hogy felszívhasson néhány poloskát, toljon egy-két zsizsiket? Nehéz azonban elképzelni, mit éreztek a Kertészeti Egyetemen tartott pénteki esemény szervezői, amikor két nappal a konferenciájuk előtt meglátták,milyen szöveggel kampányol csepeli fórumán az agrárminiszter. Fazekas Sándor a Nagy Egységes Elméletet lazán felskiccelve közölte a választópolgárokkal, hogy a Jó és a Rossz manicheus küzdelme új világkorszakába jutott. A miniszter szerint Soros és a háttérhatalmi Co. ott tart, hogy undorító rovarokat akar zabáltatni a magyar emberrel, így marva el hagyományainkat, identitásunkat, létformánkat, keresztény gyökereinket és sertésalapú ősi homogenitásunkat.

A rovarok élelmiszeripari felhasználásával foglalkozók így váratlanul megtudták magukról, hogy ők Soros kottájából játszanak, idegen érdekek képviselői, és olyasmit akarnak, amit Fazekas miniszter soha nem engedne meg: ő a Nébihhel egyszerűen elkoboztatná a lisztkukaccal díszített sütit, hát ne szórakozzunk már.

Tücsköt, bogarat

Ehhez képest a konferencián tehát éppen lisztkukaccal díszített sütit lehetett nyammogni (nekem émelyítően gejl volt, de kukac nélkül is az lett volna), egyébként viszont az előadók úgy óvakodtak még az utalásoktól is Fazekas agymenésére, mint rendes karcagi ember a chilis skorpiótól. Amikor a végén csak rákérdeztem, hogy mit szólnak a miniszter kiérlelt álláspontjához, miszerint ez az egész undorító és Magyarországon megengedhetetlen, azt válaszolták, hogy ők nem mennek bele politikai kérdésekbe; mikor pedig erre valaki visszakérdezett, hogy ezek szerint a területet figyelő miniszter szavaiban talán nincs is semmi szakmai, néma csönd volt a válasz.

Legnehezebb helyzetben Kasza Gyula lehetett a Nébihtől. Ő még tavaly is azt írta, hogy akár tetszik nekünk, akár nem, a rovarokból készült ételek előbb-utóbb a mindennapi táplálkozásunk részévé fognak válni, erre Európában is (a migrációtól függetlenül) rá fogunk kényszerülni. Nem tudom, a mostani konferenciára készülve milyen gondolatai voltak, most mindenesetre azt hangsúlyozta, hogy felméréseik szerint a magyar emberek többsége undorodik a rovarevés gondolatától, és eléggé úgy tűnt, hogy nem érdemes megengedőbb szabályokra készülni.

Pedig mások éppen ezt várják. Az Európai Unió nemrég újraszabályozta az emberi fogyasztásra szánt, rovaralapú élelmiszerek kérdését, ezeket mind „novel foodnak”, vagyis olyan új élelmiszernek minősítette, amelyet előzetesen engedélyeztetni kell. Vonatkozó magyar szabályozás viszont nem készült, és a gyakorlatban nincs is engedély: Magyarországon rovarból készült élelmiszerek egyáltalán nincsenek jogszerűen forgalomban. A mostani konferencián lévő rovarkajákhoz így csak itt, csak most lehetett hozzájutni, figyelmeztettek is a táblák mindenhol, hogy csak saját felelősségre.

A sáskát, tücsköt, lisztkukacot sütő séf, Tanács Attila főzőversenyeken már jó pár éve rendszeresen találkozik rovaros kreációkkal, de azt a politikától függetlenül sem gondolja, hogy gyorsan elterjedne a dolog.

“Nem kell, hogy holnap ez legyen az éttermekben, de érdemes látni, hogy ez is egy lehetőség. Minden nép eldönti, hogy ebből mit tud befogadni”

– mondta, miközben csokiba mártott sáskát kínált körbe.

Egy rovarevő vallás

Nekem egyértelműen a frissen kisütött sáska tempurában jött be legjobban. A tücsök, úgy tűnt, erősen fűszerfüggő, a lisztkukacot meg simán lehet chipsként rágcsálni valóban, de mondjuk az az önkéntelenül is nyúlok még egy marékért érzés nem jön hozzá. A kukacban az a jó, hogy legalább kicsi, nagyobbacska száraz tücsköknél viszont a láb vagy a szárny kellemetlenül kaparhatja a torkot, jobb leöblíteni valamivel. Főleg a kitinpáncél miatt aggódtak többen, de az is emészthető, és azt mondják, allergiás tüneteket is csak nagyon keveseknek okoz.

Ha Soros tényleg rovarfogyasztásra akarná rávenni a gyanútlan magyarokat, nehéz dolga lenne. Bár több felmérés is készült már arról, mennyire nyitottak az emberek elviekben a rovarevésre (gyanúsan külföldiül: entomofágia), és ezek eléggé különböző számokat hoztak ki, a gyakorlatban a rovarevés most is alapvetően tabu mifelénk. Pedig, mint azt többen hangsúlyozzák, Európában sem volt ez mindig így. Még az is elhangzott, hogy „a rovarfogyasztás igenis része a keresztény kultúrának”. Ezt a Bibliából például Mózes harmadik könyvéből

lehet alátámasztani, vagy éppen Keresztelő Szent Jánossal, aki Máté evangéliuma szerint ugye sáskán és vadmézen élt. És persze maga a méz is rovarok által előállított élelmiszer, még ha ma nem is ez a jogi besorolása. Még az 1600-as években is van adat arra, hogy például német katonák sáskát csemegéztek, de aztán az agrárforradalommal a rovarok tényleg kikerültek a menüből.

Mekkora egy lótetű ökológiai lábnyoma?

Most a rovarkajamarketing leginkább három fő üzenettel dolgozhat:

• A rovarevés kulcsfontosságú az éhezés elleni küzdelemben;
• Egészséges;
• És természetbarát.

Persze nem a rovarok szempontjából, de a rovarok ökológiai lábnyoma tényleg kicsi, majdnem, mint az igazi. A konferencián ismertetett adatok szerint míg egy vegának 500 négyzetméterre, egy húsban gazdag táplálkozásnál viszont 7000 négyzetméter földterületre van szükség egy felnőtt ellátásához. A rovaroknál viszont egységnyi fehérje megszerzéséhez jóval kevesebb kell: jó a takarmányhasznosítási rátája, szárazságtűrőként kicsi a vízigénye, cserébe pedig magas minőségi állati proteint nyújt telítetlen zsírsavakkal, de ásványi anyagokban (főleg vas, kálcium, cink) és például E-vitaminban is gazdag. A kitin kis mennyiségben még immunrendszer-erősítő hatású is - mondta előadásában Németh Anikó. Az ENSZ élelmezésügyi világszervezete, a FAO ezért – szemben Fazejkas miniszterrel – prioritásként kezeli a rovarfogyasztás terjesztését.

A világon egyelőre Délkelet-Ázsia a rovarevők főhadiszállása. Előadások közben én főleg thai rovarsnackeket eszegettem: a selyemhernyós, tücskös, sáskás és hím szarvasbogaras zacskók mellett szerencsére volt lótetű is. A koreai bogaras müzlifélék azért kicsit változatosabbak voltak: az almakockás, mandulás rovarlisztes golyók és az epres-gombás lisztkukac-golyócskák egész jól csúsztak, a kint streetfoodnak számító selyemhernyó ecetes lében viszont jobban hangzik, mint amilyen, pedig annyira talán nem is hangzik jól.

Petrezselymes-fokhagymás tücsök és takarmánylégy

Európában Nagy-Britanniában és a beneluxéknál megy legjobban a rovar. Onnan, egy brüsszeli cégtől jött Antonovits Bence is, az egyik előadó, aki szintén hozott kóstolót a termékeikből. Bár a padlizsános tücsökkrémükből most nem volt nála, snackként jók voltak a cracker kekszeik és az egész tücskeik füstölve, paradicsomosan vagy petrezselymes-fokhagymás verzióban. Ők csak tücskökkel dolgoznak, mert amíg a sáska például kényesebb, a tücsök elmondása szerint „a rovarok disznója”, bármit megeszik. Ők bio növényi melléktermékeken hizlalják őket 30 napig, akkor érik el a 0,4 grammos vágósúlyt, ők pedig hősokkolással (70 fokra melegítik a levegőt szegények körül) végeznek velük.

Náluk egy kis, 12 grammos kiszerelésben úgy száz szárított állat lehet. Mindez kint úgy 5 euró, úgyhogy ez nem az a kategória, ami meg fogja oldani a tömegétkeztetési problémákat a Földön. Inkább kinti fiatalabb ételsznob, foodie réteg a fő fogyasztói csoportjuk. Senki nem azt várja, hogy ez az egész rovarokat kínáló, nyílt lapokkal játszó alműfaj fog tömegesen elterjedni; ha a rovarkaja tényleg meghódítja egyszer a világot, az valószínűleg sokkal kevésbé lesz látványos.

Ami valóban komoly ipari volumen, az a takarmányban való felhasználás. Ezt nálunk egyelőre csak a haltakarmányban engedik, de ebben a bizniszben mindenki azt reméli, hogy hamarosan a baromfi- és sertéstakarmányba is lehet légylárvát tenni – legálisan is, mert azért van olyan vélemény, hogy ez már ma is előfordul több helyen Európában. Emberi fogyasztásban a rovarliszt (helyesebben: rovarpor, a liszt maradjon a gabonaféléké) már ma is jelentősebb tényező, és ha nem tudja valaki, hogy abból készült a tortája vagy a fasírtja, nem is feltétlenül fog feltűnni neki – úgyhogy Fazekas miniszternek fontos nemzetvédő feladata van továbbra is, nehogy Soros Einstein kirántott agyveleje mellé panírozott sáskát csempésszen a tányérunkba egy óvatlan pillanatban; itt csak az etethet és azzal, amit a miniszter jónak lát.