Lenke
17 °C
29 °C

Szürreális lávafolyamnak tűnnek a Jupiter ciklonjai

2018.04.14. 12:36

Elképesztő felvételeken mutatja be a Jupiter atmoszférájának ciklonjait a NASA űrszondája, egészen úgy néz ki, mintha egy lávafolyam lennének. A Juno infravörös kamerák segítségével készített felvételeket a Jupiter északi pólusa felett elhaladva a mágneses viharokról. A feltérképező képek alapján készült ez a lenyűgöző animáció:

A felvételen a sárga területek melegebbek  és mélyebben vannak a Jupiter atmoszférájában, a vöröses részek pedig hűvösebbek és magasabban helyezkednek el.

A Junonak ez volt a tizenegyedik tudományos kutatóútja, amióta 2016-ban a Jupiter pályáján belülre sikerült jutnia. Ehhez megközelítőleg 200 millió km-t kellett megtennie. Korábban már a bolygó nagy vörös foltját is megmérte, következő küldetése május 24-én indul.

Még csak egyharmadánál jár a tervezett feltérképezési kutatásainak, és már most úgy tűnik, kezdjük felfedezni, hogy a Jupiter dinamója hogyan működik

- mondta Jack Connerney, az Űrtudományi Kutatóintézet tudósa. A dinamó a Jupiter azon része, amelyik motorként hajtja mágneses terét.