122 vemhes csukabálnát öltek meg japán bálnavadászok
Japán vadászok 122 vemhes csukabálnát fogtak el és öltek meg az antarktiszi nyári "terepkutatásuk" során,írja a BBC. A csapat 2017 novemberében hajózott ki, és 2018 márciusában tért vissza. Összesen 333 bálnát öltek meg.
Japán azt állítja, a bálnaprogramjuk tudományos célokat szolgál, szerintük tudományosan szükséges, hogy megértsük az Antarktisz ökoszisztémáját az állatok begyűjtésével és elemzésével. Ez nyilvánvalóan összefügg azzal, hogy 1946 óta csak tudományos céllal lehet elejteni bálnát.
Összességében a program, ami az "Új tudományos bálnakutatási program a Déli-óceánban" nevet kapta, 333 leölt csukabálnánál tart, ebből 152 hím és 181 nőstény, közülük 61 hím és 53 nőstény nem volt még felnőttkorban. A húsukat eladják, étkezési célra, ebből Japán nem is csinál titkot.
Japán az új "kutatási terve" alapján 330 bálnát akar elfogni évente. A szigetország mellett Norvégia és Izland is vadászik bálnákra a húsuk miatt, de az Antarktiszhoz csak Japán küld hajókat. Azt is állítja Japán, hogy a kutatásukból kiderül, hogy a terület bálnapopulációja egészséges, és fenntartható módon vadászható. Erről a nemzetközi szervezetek nincsenek meggyőződve, a csukabálnák száma csökkenőben van.