![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
Nem is az esőerdő, a szavanna van a legnagyobb veszélyben
Az újabb műholdképek arról tanúskodnak, hogy Brazíliában egy év alatt 9 százalékkal nőtt az erdőirtás mértéke a szavannán. A Cerrado nevű hatalmas terület Amazóniától délre nagyrészt fás szavanna, itt azonban a hatóságok sokkal kevésbé védik a természetet, így ma már itt okozzák az erődirtások a legnagyobb pusztítást, nem az esőerdőben.
Csak tavaly 7 és fél ezer négyzetkilométernyi erdőt vágtak ki itt – ez nagyjából Borsod-Abaúj-Zemplén területének felel meg. Az erdőségek elsősorban a mezőgazdaság terjedése, a legeltető állattartás miatt vannak veszélyben, de a hatalmas szójaültetvények is évről-évre nagyobb problémát jelentenek. Míg Amazóniában a törvények elvileg csak a területük 20 százalékán engedik a favágást a földtulajdonosoknak, Cerradóban elég komolytalan a hatósági védelem, ott 80 százalékon kiirthatják az erdőt.
Cerrado esetében egy olyan biomról beszélünk, ami Amazónia területének a fele, mára azonban a természetes vegetációja felét. már elvesztette
– idézi a Scientific American Ane Alencart, az Amazóniai Környezetvédelmi Kutatóintézet vezetőjét.
![A gyönyörű Cerrado madártávlatból](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2053/20535/205353/20535341_5a831fcfb99b2d467b734a55b628172d_wm.jpg)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)