Élet lehet a Vénuszon

Amerikai-brit-japán kutatócsoport szenzációs felfedezést jelentett be: A Vénusz bolygó légkörében olyan vegyületet fedeztek fel, amely az élet lehetőségére utalhat. A kutatócsoport a chilei ALMA és a Hawaii JMCT rádióteleszkóppal vizsgálta a bolygó légkörét és szokatlan mennyiségben találtak foszfint.

Mi az a foszfin?

Ez a szervetlen vegyület, hivatalos nevén foszfor-hidrogén a Földön is jól ismert. Rendkívül egyszerű szerkezete olyan mint az ammóniáé: egy háromszög alapú piramis csúcsain 3 hidrogén és egy foszfor atom helyezkedik el. Rendkívül mérgező, ezért például kártevő irtásra használják. Azonban a természetben ezt a vegyületet olyan mikrobák termelik, amelyek vígan megélnek oxigénmentes környezetben is.

A felfedezés megdöbbentette a kutatókat, többször is ellenőrizték méréseiket, de minden esetben megerősítették a felfedezést. Bár a bolygó felhőiben alacsony koncentrációban található meg a foszfin, ez a mennyiség nagyságrendekkel magasabb, mint ami a bolygón elvárható.

A kutatók először azt ellenőrizték, hogy természetes körülmények között mennyi foszfin képződhet a bolygón. A vegyület egyszerű fizikai folyamatok eredményeként is jelentkezik, megfelelő körülmények között villámcsapások vagy vulkáni tevékenység termeli, de akár a napsütés hatására is létrejöhet. Foszfint találtak már a gázóriások, a Jupiter és a Szaturnusz légkörében is, de ottani fellelésük jól magyarázható a kémiai reakciókkal. De a számítások szerint a Vénuszon megtalált mennyiség csupán tízezred része magyarázható ezekkel a folyamatokkal.

Egy hosszú út kezdete

A kutatók nagyon visszafogottan nyilatkoztak felfedezésükről. Semmiképpen nem tekintik az élet bizonyítékának, de a jelenséget mindenképpen érdemes alaposan kivizsgálni. Ez csupán egy hosszú kutatómunka első állomása. A helyzet hasonló a 2003-as marsi felfedezéshez. Akkor a vörös bolygó légkörében mutatták ki a metán jelenlétét, ami szintén utalhat akár az élet jelenlétére is. Azóta folyamatosan kutatják a Mars légkörét, de eddig sem megcáfolni sem megerősíteni nem sikerült. Az elmúlt húsz évben a kutatók folyamatosan próbálták megállapítani, előfordul-e metán a Mars légkörében. Tavaly az Európai Űrügynökség Trace Gas Orbiter űrszondája nem bukkant a gáz nyomára, pár hónappal később viszont a NASA azt jelentette be, hogy a Curiosity marsjáró metánt fedezett fel a légkörben.

A kutatók először azt várják, hogy független szakértők is megerősítsék méréseiket. A foszfin jelenléte a Vénusz lékkörében rendkívül csekély, egy milliárd molekula között mindössze húsz foszfin molekula található. De ez az érték is tízezerszeresen több, mint ami elvárható. A marsi metán is hasonló mennyiségű volt, mint amennyi foszfint a Vénuszon találtak.

Amit eddig tudunk a Vénuszról

A Vénusz évszázadok óta megindítja az emberiség fantáziáját. Esthajnalcsillagként ragyog az égbolton, és a távcsövek feltalálása után gyorsan észrevettük a hasonlóságokat. Ötven évvel ezelőtt romantikusan úgy képzelték el, mint a föld rejtélyes, felhőkbe burkolózó ikertestvérét. Mivel közelebb van a Naphoz, a sci-fi írók a felszínére buja dzsungelt álmodtak, tele élettel. Úgy gondolták, a Vénusz a Föld forróbb és primitívek változata, magas fákkal és dinoszauruszokkal. Azt is lehetségesnek tartották, hogy lakott bolygóról van szó.

Pedig a Vénusz egy nagyon furcsa hely. Ez az egyetlen bolygó, amelyik fordítva forog tengelye körül. A Vénuszon a Nap nyugaton kel és keleten nyugszik. De még ennél is furcsább az, hogy mennyire lassan forog. Ez az a planéta, ahol egy nap hosszabb, mint egy év. Egy vénuszi év csak 225 földi napig tart, de egy vénuszi nap 241 földi napig tart. Gyorsabban körbe lehetne autózni, minthogy elteljen egy vénuszi nap.

Négy és fél milliárd évvel ezelőtt a Vénusz és a Föld iker bolygónak is tűnhettek volna. Nagyon közel keringenek egymáshoz, és a méretükben is alig van különbség. Sokáig hasonló módon zajlott a fejlődésük is. Számítások szerint mindkét bolygóra körülbelül ugyanannyi szén-dioxid jutott. De amíg ez a földön a mészkő rétegekben lett megkötve, addig a Vénuszon a légkörben található.

Fontos az a tény, hogy ma már bizonyíték van rá, hogy a két bolygó között anyag cserélődött. A kozmikus becsapódások hatására anyag dobódott ki az űrbe, amelyek átkerültek a Vénuszról a Földre, és a Földről a Vénuszra is. Ez azért nagyon fontos, mert ha az egyik bolygón kialakult az élet, akkor ezen az úton a másik bolygóra is eljuthatott. Persze ez ma már a Vénuszra nem áll. Ha volt is valaha rajta élet, az ottani körülmények megváltozásával ez eltűnt.

Kedvelt kutatási célpont

Az ötvenes években megkezdődött az űrverseny. Miután a szovjetek lemaradtak a Holdért folytatott küzdelemben, inkább a bolygók felé fordultak. Akkoriban még sokat álmodtak a Vénuszról és a Marsról, hogy hozzánk hasonló lények élhetnek ott. Úgy vélték a Vénusz könnyebben elérhető, ezért a szovjetek erre a bolygóra koncentráltak. A hatvanas évek elején kezdődött meg a Vénusz műholdas felderítése, de a bolygó nagyon nehezen árulta el titkait.

Bár könnyebb odajutni, de nagyon nehéz landolni. A Venyera-szondák sorban merültek bele a felhőzetbe majd hamarosan megszakadt velük a kapcsolat. Utolsó üzeneteikben elképesztően magas hőmérsékletről és nyomásról számoltak be. 1970-ben a Venyera-7-nek végre sikerült leszállnia a felszínre, de csupán 23 percig küldte az adatokat. Az első fotóig végül 1975-ig kellett várni.

Az adatok és a fotók leleplezték a Vénusz valódi arcát. Nem testvérbolygó, de ennél messzebb nem is állhat tőle. A képeken egy poros-köves felszínt láttak. A műszerek szerint a felszíni hőmérséklet 460 Celsius-fok, a légkör nyomása a földinek a 92-szerese. Az űrszondák rövid idő alatt megsültek vagy összeroppantak.

Maga a pokol

Így a földihez hasonló életnek, de a földi felderítésnek sincs semmi esélye. A kutatók arról elmélkedtek, ha egy expedíció meg is próbálkozna a leszállással, vajon a forróság, vagy a nagy nyomás végezne-e hamarabb a kutatókkal. Bár elképesztő élmény lenne a narancsos-vöröses égbolt alatt a derengő fényben állni. De ez a bolygó egy igazi pokol.

A tudósok előtt rejtély, hogy mi történt a bolygóval. A Vénusszal kapcsolatos egyik legérdekesebb tény, hogy valamikor volt rajta egy földi méretű óceán. A légkör elemzéséből derült ki hogy hajdanában létezett ez a víztömeg, ami eltűnt. A tudósok úgy vélik az egész elpárolgott, és mivel a bolygónak nincs mágneses tere, mint a Földnek, a Napszél szép lassan elfújta a hidrogént és az oxigént.

1990-ben érkezett meg a bolygóhoz a Magellán-űrszonda, amely radarja segítségével benézett a felhők alá. Kiderült, hogy a bolygó tele van vulkánokkal. Akad egy-, de akár száz kilométer átmérőjű is. Ez a bolygó a tűz birodalma, több mint 1600 nagy vulkán található rajta.

A tudósok megfigyelték, hogy a bolygó felületén elég kevés kráter van. Ez arra utal, hogy földtörténeti szempontból nem is olyan régen az egész bolygó felszíne átalakult, méghozzá hirtelen.

Ha már a felszín teljesen alkalmatlan az életre a tudósok figyelme a légkör felé fordult. Carl Sagan, a zseniális csillagász is úgy gondolta, hogy a felső légkörben elméletileg elképzelhető az élet jelenléte. 55-60 kilométer magasságban a hőmérséklet és a légnyomás a földihez hasonló. A szélsőséges körülmények elviselésére képes mikroorganizmusok talán életben maradhatnak ebben a zónában. De ne feledkezzünk meg arról, hogy a felhők itt kénsavból állnak. Töményebb savból, mint amilyenek az autók akkumulátoraiban van.

Az élet jelenlétére a Vénusz légkörében nagyon kicsi az esély. De mindenképpen érdemes kutatni, hiszen ha sikerül, nem csak először bukkanunk életre a bolygónkon kívül, de az is kiderül, hogy korábban elképzelhetetlen körülmények között is képes fennmaradni. Ez lesz a következő évtizedek egyik legnagyobb tudományos kihívása.

(Borítókép: Magellán űrhajó és a Pioneer Venus Orbiter adataiból összerakott kompozit kép a Vénuszról. Fotó: NASA / Reuters)