Magától gyógyult ki a HIV-fertőzésből egy argentin nő
Magától gyógyult ki a HIV-fertőzésből egy argentin nő, ő a második feljegyzett ilyen eset a világon. Az, hogy valakinek a szervezete őssejtkezelés nélkül legyőzte az AIDS-et okozó HIV-vírust, reményt ad kutatóknak arra, hogy egy nap megtalálják a gyógymódot a halálos kórra.
Az argentin Esperanza városában élő nőnél 2013-ban azonosították a fertőzést, azonban egyáltalán nem kapott semmilyen kezelést, mégis mára a szervezetében nem kimutatható szaporodásra képes vírus, illetve a steril kórokozóból is csak hetet találtak.
Ugyebár a HIV-vírus örökölhető, az Esperanza-betegként ismert nő azonban tavaly gyereket szült. Terhessége alatt gyógyszeres kezelést kapott, így nem egészen világos, annak tudható-e be az, hogy az újszülött makkegészségesen jött világra, a vírust nem örökölte.
A nő vér- és szövetmintáiból az derült ki, hogy bár hordozza a vírust, azok nem képesek a szaporodásra. A gyanú szerint citotoxikus T-sejtek és a nő veleszületett immunrendszere járultak hozzá ahhoz, hogy sterilizálódjanak, így lényegében kiirtódjanak a HIV-vírusok a szervezetében.
Hasonló folyamatot eddig csak egy másik betegnél, egy kaliforniai nőnél, a jelenleg 67 éves Loreen Willenbergnél jegyeztek fel.
Világszerte mintegy 38 millió ember él HIV-fertőzöttséggel, kezelés nélkül a kórokozó immunhiányos szindrómát, vagyis AIDS-et okoz. Tavaly világszerte mintegy 690 ezer ember halt bele az AIDS szövődményeibe.
(CNN)